Ser feliz era esto

Ezt most kivételesen nem kihívásnak, hanem a szerző előző könyvének köszönhetem :)

Eduardo Sacheritől ha valami ismerős lehet, akkor az várhatóan a másik magyar nyelven megjelent könyve, a Szemekbe zárt titkok, aminek már két filmfeldolgozása is született: egy argentin (ahogyan a szerző is), egy pedig az nagy Holywoodból érkezett szupermegaprodukció (utóbbit nem láttam). Mivel az a könyv nagyon tetszett, remekül megírt krimi, gondoltam, ennek is nekimegyek.

Olyan meglepetés ért, hogy a fal adta a másikat. Semmi köze ahhoz a sötét hangulatú krimihez, amire számítottam. Viszont élmény, érték és ugyanolyan remekül megírt, így csalódás egyáltalán nem ért.

Sofia, a tizennégy éves lány szemén keresztül látjuk a világot, aki a nemrég olvasott A sündisznó eleganciája és az emlegetett Federik Backman által írt befelé forduló, kicsit problémásnak tűnő kamaszlány karakterét hozza. De nem csoda: édesanyja meghalt, és szerencsét próbál: beállít apjához, aki azt sem tudja, hogy a világon van. Lucas élete így fenekestül felfordul, ahogy próbálja kitalálni, hogy is illeszkedik nehezen felépített életébe egy sosem vágyott gyermek, illetve ennek következményeképpen hogyan vagy hogyan nem tud családként funkcionálni feleségével. Ennek hatására rengeteg dolgot átértékel az életében. Sofia pedig szépen csendben meghódítja és az élete része lesz.

Szívmelengető történet. Sofia nézőpontja érzékeny, de mégis végtelenül kemény lányt mutat meg nekünk, aki minden pillanatban készen áll rá, hogy tovább kell mennie, és nagyon nehezen engedi magát tényleg, a szó igazi értelmében kötődni. Ugyanakkor szinte felnőttként veszi kézbe apja életének finom kormányzását, és pontosan látja, milyen felelősséggel jár az, hogy teljesen kiforgatja a világát (mellyel szintén nem egyszerű megbirkóznia).

Remekbeszabott. Olvassátok mindenképpen! :)

5/5

45 Years

Vajon a régmúlt befolyásolja a jelen érzelmeinket?

R: Andrew Haigh

Fsz: Charlotte Rampling, Tom Courtenay

Ez egy igazán lassú film. És nem történik benne sok dolog. Ha nem szereted az elgondolkodtató, inkább a szívet-agyat, mint a szemet-fület megdolgoztató filmeket, akkor el se gondolkodj a megtekintésén! 

A történés a következő: Kate és Geoff a 45. házassági évfordulójuk megünneplésére készül. Geoff egy levelet kap, melyben értesítik, hogy Kate előtti, fiatalkori szerelme holtteste előkerült (ugyanis egy közös hegyi túrán lezuhanva eltűnt). Ennyi. Folynak tovább a hétköznapok, mégis valahogy megváltozik minden. 

Charlotte Rampling lenyűgöző. Rajta a reflektor, a legapróbb rezdülésével is sokat fejez ki. Nem állítom, hogy ettől maradandó alkotással van dolgunk, de megfelelő pillanatban, élethelyzetben ideget találhat. Míg ők küzdenek a változás ellen, aminek ép ésszel nézve meg sem kellene történnie, bennünk is felmerülnek a kérdések: tényleg ennyit számít ez? Hiszen az élet máshogy alakult, 45 évet eltöltöttek egymás mellett boldogan, mit számít az, hogy mi történt előtte, vagy mi történt volna, ha máshogy alakul? 

És mégis számít, hiába küzdenek, egy "mi lett volna, ha...", sőt annak csak a gondolata is mindent megváltoztat. Máshová irányítja a tekintetüket, az érdeklődésüket, átrendezi a hangsúlyokat.

A végéről pedig meghallgatom bárkinek a véleményét szívesen, ha megnézte :)

4/5

Holy fools

A következő Joanne Harris-könyvem. Ez most nem volt olyan végtelen maradandó, de lekötött, érdekes olvasmány volt. Csak nem biztos, hogy elővenném még egyszer.

Sztori: Juliette-et, a vándormutatványosok között felnőtt (kötél)táncost egy apátságban ismerjük meg, ahol ötéves kislányát neveli nyugodt körülmények között, hálás azért, amije van. Visszatekintésekből ismerjük meg múltját: hogyan vesztette el édesanyját, hogyan tanult meg mindent, ami segítette a túlélésben, hogyan élte az életét fiatalon és hogyan került mindent elemésztő kapcsolatba egy férfival és később azt is, hogy hogyan is váltak el egymástól. 

A múlton kívül azért történnek események a jelenben is: vezetőjük halála után egy gyermek anyát kapnak a zárda élére, aki magával hoz egy papot is, hogy segítsen a bűnös múltú apátságot szent életűvé reformálni. Lányát elragadják tőle, és a láthatásával zsarolva tartják ott, hogy asszisztáljon az egyre jobban elfajuló eseményekhez. Juliette a múlt és jelen között hánykolódva próbálja kibogozni a történéseket, hogy végre újra a lányával lehessen és a saját életüket élhessék egy másik helyen.

Nagyon tetszettek az áthallások a szerző egy másik könyvével, a Partvidékiekkel (bár az sem volt a kedvencem), és kifejezetten érdekes a történet két szemszögből való ismertetése.

4/5

Deadpool 2

Nagyon nehezen írnék bármi rosszat. Egyszerűen azért, mert imádom. Az elsőt is imádtam, ezt is.

R: David Leitch

Fsz: Ryan Reynolds, Josh Brolin, Julian Dennison, T. J. Miller, Bill Skarsgard, Terry Crews, Brad Pitt.

Lehet, hogy nem így van, de folyamatosan az járt a fejemben: ezek az emberek élvezik, amit csinálnak. És annak az eredménye ez az elmebaj, amiben semmi sem szent. Ismeritek azt az érzést, amikor egy társaság hangosan röhög, és rád is átragad, hiába nem tudod, mi az apropó? Na ilyen ez a film. Annyira tömény poénokban, hogy kb. másodpercenként le kellene állítani, visszatekerni és újranézni, -hallgatni. Ezt nem tettük meg, de így a következő alkalom is szórakoztató lesz, még akkor is, ha az mondjuk jövő héten lesz.

A sztori nagyjából ott folytatódik, ahol abbahagytuk (ill. egy gyors kisfilmben bemutatják Deadpool azóta felívelő karrierjét): Vanessa és Deadpool továbbra is szerelmesen, továbbra is együtt, és elhatározzák: közös gyereket vállalnak. Ezt a pillanatot választja egy ellenlábas arra, hogy az otthonukban támadja meg őket, és Vanessa áldozatul esik a golyóváltásnak. Deadpool bosszút fogad, ami viszont nem teszi boldoggá, így (mivel képessége nem teszi lehetővé, hogy Vanessa után menjen) megpróbál különböző rafinált módokon A. felejteni B. meghalni. Végül az X-rezidencián köt ki, ahol egy bevetés során ismeri meg Tűzöklöt (vajon mi lehet a szuperképessége?), az árvaházban nevelt fiút, aki azt állítja, hogy ott terrorban tartják, és emiatt bosszút akar állni. Gyors úton mindketten a mutánselkülönítőben találják magukat, ahol a Tűzököl Deadpoolban látja legjobb barátját, ő viszont mást sem akar, csak békében meghalni. A jövőből viszont visszatér egy szuperharcos, Kábel, aki Tűzököl vérére szomjazik, és egy összecsapás során Deadpool kiszabadul, Tűzöklöt viszont átszállítják. Egy furcsa látomástól vezérelve Deadpool csapatot toboroz, hogy kimentse a fiút, és megmentse az életét. Tűzökölnek azonban másik barátja is akad: a börtönben megismert Kolosszus, aki csöppet sem tekint barátságosan a világra. 

A végét már nem lövöm le: ha szeretitek a pörgős és vicces filmeket, egy kis kikapcsolódásra vágytok, én határozottan ajánlom, akár az első rész nélkül is. De ha azt még nem láttátok, akkor NÉZZÉTEK MEG! :)

5/5

L'élégance du hérisson

Annak azért nem ajánlanám, akik a pörgős, dialógusokban gazdag sztorikra buknak. 

Csodálatos könyv, mostanában szerencsére csupa ilyen meglepetésben van részem a kihívások kapcsán, amikben részt veszek (köszikösziköszi). 
Ez egy kimondottan belső életet élő emberek által írt napló(-gyűjtemény?), amiben René, az özvegy, középkorú házmesternő és a 12 éves Paloma gondolatain keresztül ismerkedhetünk meg egy francia luxuslakás mindennapjaival és a két főhős hol mókás, hol szomorú, hol filozofikus eszmefuttatásával, gyötrődéseivel. 
René mindenáron el akarja titkolni, hogy nem átlagos házmesternő. Szenvedélyesen olvas ugyanis, így képzi magát nyelvésszé, filozófussá, irodalmárrá és filmesztétává. Úgy érzi, már így is többet kapott az élettől, mint amit érdemel, nyomorú gyerekkorát cipeli magával mindenhova. Eközben Paloma, akinek mindennapjai luxusban telnek, nem bírja elviselni családja és környezete felszínességét, és elhatározza, megöli magát. 
Nagyon érdekes, hogy a kettőjükkel történő dolgok néha hogy át-átszövik egymást, hogyan reflektál egymásra a két szál anélkül, hogy bármikor is egybefonódna (ez csak a regény végén történik meg). Mindkettejük szemén keresztül látjuk azt a felbolydulást, ami akkor történik, amikor időtlen idők óta egy lakást eladnak a házban, és új lakó érkezik a lakóközösségbe. 
Szívmelengető volt ez a történet. Bár az igazán mélyre menő gondolatokkal nem mindig tudtam tartani a lépést (leginkább mikor René számol be az olvasmányairól), azért nem vesztettem el az érdeklődésemet. És abszolút megérte, a végén még az események is felgyorsulnak, és bár ez nekem kicsit elkapkodott (Paloma és René megismerkedése és barátsága nekem habkönnyű, főleg a karakterekhez képest) és (nyilván) olvastam volna még tovább, abszolút nem befejezetlen, lezáratlan a könyv. 
Nekem leginkább Fredrik Backmant juttatta eszembe.

4/5

Downsizing

A kellemes meglepetés. Jó ötlet, jó kivitelezés, jó színészek, jó sztori.

R: Alexander Payne

Fsz: Matt Damon, Christoph Waltz, Hong Chau

Elég szkeptikus voltam. Borzasztó hosszú ideje húzom, hiszen felkerült a listámra, valamiért felkeltette anno az érdeklődésemet (általában ez Vox kritika alapján szokott történni), na meg Alexander Payne, de mégis, kevésnek tűnt az ötlet, hogy elbírjon a hátán egy egész filmet. Olyan emberek is kihagyták, akiknek adok a véleményére, alacsony az értékelése nagyjából mindenhol...hiszen annyi más film van, amit még szeretnék megnézni, nem kár egy olyanra az időért, ami nem tűnik annyira kecsegtetőnek?

A sztoriról: nagyjából napjainkban egy norvég kutató felfedezi a sejtszintű kicsinyítés forradalmi technológiáját. Ez ugyanis az egyik projekt a sok közül, ami egyfajta megoldást kínál(hat) a túlnépesedésre, így közvetetten az azáltal okozott környezeti, természeti (jövőbeli) csapásokra. Ez egy 180 cm magas emberből kb. 12 cm-es homonculuszt eredményez, viszonylag elenyésző lehetséges mellékhatásokkal.

Paul Safranek (Matt Damon) középszerű életet él feleségével, és mivel életét csapdának érzi (anyagilag nem jutnak egyről a kettőre), úgy döntenek, ők is lekicsinyíttetik magukat, és bevonulnak a Leasureland elnevezésű miniember-kolóniába. Mert ugye ugyanabból a tőkéből ott luxuséletet élhetnek életük végéig. SPOILER: azonban az átalakításkor felesége pánikba esik és visszakozik, így Paul egyedül találja magát a másik oldalon, és mivel a folyamat visszafordíthatatlan, új életet kell kezdenie - ami egy darabig ugyanolyan seszínű, szürke, céltalan életet él, majd megismerkedik a szomszédjával, Dusannal (a mindig isteni Christoph Waltz, akinek remekül állnak az őrült karakterek), és egy teljesen újfajta élet nyílik meg előtte. Ráadásul a szomszédjánál összefut a "celeb" vietnámi aktivistába, akit egy vietnámi börtönben akaratán kívül kicsinyítettek, majd próbált meg egy TV-dobozban Amerikába bejutni, ahol végül a körülmények között annyira megbetegszik, hogy egyik lábát le is kell vágni. A foglalkozási terapeuta Paul a nő segítségére siet, aki az élet egy teljesen új oldalát ismereti meg vele.

Nagyon féltem tőle, hogy mi lesz a filmből, miután az általam ismert sztori kifut. Olyan nagyon sok esemény a kicsiségben nincsen, és tartottam egy modernizált "Drágám, a kölykök összementek!"-féle dologtól. De valahol pont ez a lényeg: a kicsiség csak az apropó, egy amúgy frappáns ötlet, amiről akár el is lehet gondolkodni meg beszélgetni a barátokkal, családdal. Az, ami ez után történik, egy teljesen átlagos környezetváltoz(tat)ási esettanulmány, ill. játék azzal, hogy valóban annyi kell-e az újrakezdéshez, hogy fogod magad, elköltözöl és "új életet kezdesz" (kicsinyítteted, tetováltatod magad, befesteted a hajad, lecseréled a ruhatárad, elmész egy világkörüli útra), vagy kell-e valami plusz. És vajon tudsz-e változni, vagy mi indíthatja el ezt a változást.

Szeretettel ajánlom, akár akartok gondolkodni, akár csak egy könnyű esti szórakozást kerestek.

4/5  

Dennis Lehane: A Drink Before the War

Ez beszippantott. Megpróbálom megfogni, hogy miért és hogyan, de még én sem tudok biztos magyarázatot.

1. Krimi. Többségeteknek ismert, hogy odáig vagyok a nyomozásért, a kis részletek utáni kutatgatásért, még akkor is (sőt talán akkor legjobban), mikor ezek nem maguktól értetődően vetik magukat a kutató szem elé, hanem unalmas órákat, napokat kell eltölteni várakozással, kutatással, keresgéléssel, kaparászással. Bár nem maradéktalanul, de az író elég jól tárja elénk, hogy ez az állás bizony egyrészt nem mindig izgalom, másrészt nem mindig ér véget délután öt, hat, vagy akárhány órakor.

2. Patrick Kenzie. A főszereplő, akiről most még sokat nem tudunk, ez egy sorozat első kötete. Vannak ugyan problémái, de egy kis túlzással Átlag Jóska (jó, jó, azért katona volt, meg mittudomén), nem a mostanában oly szokásos "mentális roncs-alkoholista-drogos-dohányos, és mégis ő a legjobb széles e világon" típus. Imádom a humorát, ami azért még a szereplők között sem mindenkinek jön át, és kimondottan örülök, hogy az ő szemén keresztül ismerem meg ezt a világot.

3. Vizualitás az leírásokban: Dennis Lehane remek abban, hogy a képzeletünkbe átvarázsolja a bostoni luxust és nyomort.

4. A két főszereplő közti dinamika: bár ez csak negyedik pontban, kevéssé jellemzően, hanyatt (még) nem esetem tőle, de eléggé bírom a két főszereplő, Angie és Patrick közötti gyerekkori barátság felnőtt verzióját, amin még csavar egyet Patrick reménytelennek tűnő szerelme. Angie is nagy arc, bár mivel Patrick szemén keresztül látunk még mindent, akkora teret nem kap önálló személyiségnek lenni.

Kicsit a történetről is: Patricket és Angie-t egy szenátor keresi meg azzal a megbízással, hogy keressék meg az iroda takarítónőjét, aki megpattant egy pár fontos dokumentummal. A lepukkant magánnyomozói irodával rendelkező párosnak jól jön a zsíros megbízás. A kételkedőknek pedig: azért pont őket találják meg, mert Patrick apja tűzoltó(hősi)karrierje után a szenátor csicskájaként képviselői posztot töltött be.

Természetesen nem eszik olyan forrón a kását, és bár a pénz nagy úr, Patricket érdeklik a részletek, mielőtt szó nélkül "leszállítja az árut". És ahogy kíváncsian kapargatja a felszínt, nyakukba szakad a pokol: hirtelen három oldalról is egyre nagyobb vérdíjat tűznek ki a fejükre, eleinte még élve kellenek, de egy idő után félő, hogy elveszítik ezt a lépéselőnyt. Üldözik őket éjjel, nappal, eldugott sikátorokban és nyílt tereken is. Az események következtében kirobban egy bandaháború is, és a halottak száma egyre nagyobb. A főszereplőknek nem csak arról kell dönteni, hogy milyen úton-módon éljenek túl - bár ez is elég lenne - hanem arról, hogy hogyan álljanak hozzá és cselekedjenek olyan kérdésekben, mint a bosszú, a rasszizmus vagy akár a hűség.

Imádtam, alig várom a következő részt!

5/5

Joanne Harris: Jigs & Reels

Nem számítottam rá, és hopp! Egy novellagyűjteménnyel folytattam Joanne Harris könyveinek olvasását. Ez nekem mindig kellemes meglepetés, Örkény óta imádom a novellákat, és ahogy az írónő is írja a bevezetőben, nem könnyebb őket megírni, de mégis vannak történetek, amik nem regénybe, hanem novellákba kívánkoznak. 
Mivel a történetek nagyon eltérőek hosszúságban, témában, és kicsit azért színvonalban is, egyesével írnék róluk pár gondolatot.

Faith és Hope vásárolni indulnak: nagyon erős kezdés. Mindenkinek a szívébe fog markolni, aki gondolkodott akár csak fél percet is azon, milyen lesz, ha öreg lesz.

A csúnya Nővér: itt kezdődött az az érzésem, hogy a Tükör és füst egy kistestvérét olvasom. Imádom, amikor klasszikus meseszereplőket gondolnak újra/tovább.

Gasztronomicon: bár Joanne Harris azzal kecsegtet, hogy most majd „összeér” bennünk a Csokoládé és a Szederbor írója, én ezt nem éreztem. Érdekes kis gondolatkezdemény arról, milyen ereje van a főzésnek mint alkímiának (nekem legalábbis ez volt a benyomásom), de szerintem többet érdemelt volna.

Bolondok aranya: imádtam az alapgondolatot. Hogy a történetek elfogynak. És akár tovább is gondolhatjuk, hogy ki lesz az arra érdemes, aki az utolsók egyikét megírja. Vajon tényleg méltó lesz erre a hatalmas kiváltságra?

A ’81-es osztály: boszorkányok osztálytalálkozója. Nekem ez pont nem volt annyira erős.

Szia, viszlát!: nagyon erős darab a mai világ sekélyességéről. Arról, hogy bármit celebizálni és bulvárosítani lehet, ami egy kicsit is érdekes. A halál pedig az.

Szabad szellem: ez egy olyan, amit szívesen megbeszélgetnék mással is. Kinek mi ez a szabad szellem? :) Egy kis rövid valamiről, ami körbejárja a világot, mindenkit és bárkit megtalál és előtte mindenki egyenlő.

Autodafé: találó szösszenet arról, hogy hogyan változunk át, ha kormány mögé ülünk. És hogy hogyan változik meg az ebből a szögből, ahogy másokat látunk. Egy átlagos hétköznap bárhol.

A néző: megint egy erős kezdés, amit kicsit eltékozoltak. A téma szintén a kedvenceim közül való: rettegésünk a pedofíliától és a gyerekeink megrontásától. Ami valós, ezt értem, de miközben azt hallom a villamoson, hogy régebben mennyivel kedvesebbek voltak az emberek, és a gyerekeket az ölükbe ültették, látom azt a rettegést is, amivel a szülők figyelik, ha valaki akár csak ránéz a gyermekükre.

Al és Christine bőrszerkói: ezt szerettem. Érdekes, hogy az ember hogyan tudja vakságban tartani magát. És hogy aztán mi nyitja fel a szemét :)

Az utolsó vonat Kutyafalvára: megint a téma, amiről imádok olvasni: az író és szereplői. Az élőnek tűnő kapcsolat közöttük.

A J-ZUS gén: hm hm. Kicsit túlságosan technofil. Nem jött át. Valami arról, hogy a jövőben majd betöltenek? letöltenek? használják az elménket?

Hely a nap alatt: szinten egy negatív disztópia, érdekes gondolat. Még érdekesebb az előszó hozzá. Tömören: a jövőben fizikai adottságaink alapján kategorizálnak bennünket, ami alapján a különböző minősítésű strandokra kaphatunk belépőt. És a strand itt sokkal több, mint egy egyszerű strand: maga az élet.

Uzsonna, madarakkal: nekem ez egy introvertált ember története, aki egy eseménysorozat végére egy kicsit nyit a külvilág felé. Szép.

Álom Tesco-kivitelben: a cím kissé megtévesztő, elenyésző szereplője a Tesco a novellának, és az Álom luxuskivitelben sem ennyire domináns. De a történet szép, és megint arra reflektál, hogy mik azok a találkozások, történések, amik kilökhetnek életed holtpontjáról.

Jöjjön be, Mr. Lowry, kihúzták a számát!: gondolkodtatok már azon, hogy a lottónyertesek vajon boldogabbak vagy boldogtalanabbak? Na Joanne Harris is.

Gandalfra várva: egy kis továbbgondolása az élő szerepjátékoknak. Egy kis csavarral.

Bárki lehet Nyalókalány!: az abszurd. És ijesztően közeli…jövő?

A kis hableány: játék a mesékkel. Imádom. Kicsit sajnáltam, hogy mégis muszáj volt szájbarágni a „megoldást”, és a vége is elsatnyult.

Hal: valószínűleg ez is kicsit olyan történet, ami mindenkinek kicsit mást fog mondani. Alapszitu: Melissa és Jack Nápolyban töltik a nászútjukat, de elég különböző fogalmaik vannak az élvezetekről. Ez a novella szólhat arról, hogy hogyan választunk ill. válasszunk párt, hogy érdemes-e az életet az elvárások szerint, de élvezetek nélkül élni, hogy mennyire könnyű félreérteni egymást, ha nem értjük a kontextust és arról is, hogy az érzéki élvezetek mennyire összekapcsolódnak.

Soha ne adj egy balfék vérszívónak…: egy kis játék, hogy hogyan élnek azok a vámpírok, akik nem csillámlóak, kecsesek és egy kastélyban várják a szexi felszolgálónőket, hogy önként adjanak friss vérükből.

Kölnivíz: érzékletes leírása annak, amivel mindenki tisztában van: hogy a viktoriánus kori, lenyűgöző ruhaköltemények és monumentális díszletek nem feltétlenül takartak hibátlanságot és tisztaságot.

Ha szeretitek a novellákat, a gondolatcsírákat és -kaleidoszkópokat, én mindenképpen ajánlom. A történetek rövidsége miatt ráadásul annak is kényelmesen olvasható és beosztható, aki egyébként nem tölt hosszú időt könyvekben rejtőzködve.

4/5

Sharp Objects

A több néha több. 

Sajnos nem olvastam a könyvet, de végig az dobolt a fejemben, hogy el kéne olvasnom. Félre ne értsetek, tetszett a sorozat. Erős volt az atmoszférateremtés, nagyon jók a színészek, de a motivációk nekem nem mindig jöttek át vagy voltak követhetőek. A nagyon gyors kis bevillanások néha túl gyorsak voltak, el-elméláztam volna még rajtuk pár percet. 

Nagyon érdekelnek a mentális betegségek, a transzgenerációsak pedig talán még annál is jobban, dúskálhattam is benne rendesen, mégis bővebben szerettem volna róluk tudni. Hogy mi van a felszín alatt. Így nekem néha tényleg csak csakazértis típusú önsorsrontás volt egy-egy fordulat, mélység nélkül.

De nincsen semmi gond, elolvasom a könyvet is, és meglátom, hogy az hozzáadja-e azt a pár gondolatot, amit én itt nem éreztem :) 

4/5