Talking As Fast As I Can

Vannak művészek, akikről el tudjuk képzelni, sőt szeretnénk, ha a barátaink lennének. Ez nem a rajongás, ami kimerül egy dedikálás és egy közös fotó közbeni/utáni kínos nyökögésben; nem, kifejezetten arra gondolok, amikor úgy érzed, ezzel az íróval/zenésszel/színésszel attól függetlenül megismerkednél, hogy (valamennyire) híres, mert bár az alkotásai világítottak rá arra az egyéniségre, ami téged megfogott, kifejezetten a lénye az, ami érdekel. Egyszerűen kíváncsi vagy a gondolataira, a világnézetére, az elveire. Mert úgy érzed, van bennetek valami közös, és emellett tanulhatnál tőle valamit, megmozgatja kicsit a belső világod. 

Én abszolút így érzek Lauren Graham iránt. Illetve nem is annyira iránta: Lorelai Gilmore iránt. Elkötelezett híve vagyok ennek a karakternek (akinek esetleg nincs meg: a Szívek Szállodája - Gilmore Girls című sorozat főszereplője ő), aki független, mégsem a klasszikus perfekcionista/kőemancipált korunk anyukája; önálló, mégis szerethető; elkövet hibákat, de ezekkel együtt abszolút emberi. Olyan tempóban beszél, hogy érdemes vissza-visszatekerni és bizonyos részleteket újra meghallgatni, ha megengedhetjük magunknak, és közben hihetetlen töménységgel kapjunk nyakunkba a kulturális utalásokat, hogy ember legyen a talpán, aki fel tudja dolgozni.

Mindig kíváncsi voltam, hogy vajon mennyi köze lehet Lorelai Gilmore-nak Lauren Grahamhez (a nyilvánvalóakat leszámítva természetesen). Egyáltalán van-e köze, vagy csak egy betanult szerep/szöveg/póz? Bár természetesen ez a könyv lehet ugyanígy valami mesterséges, de ha elhisszük, hogy ez valóban az író gondolatait közvetíti, akkor erre a kérdésre némelyest választ kaphatunk. Hiszen egy pár vonást leszámítva ugyanazt kapjuk Laurentől, mint Lorelaitól: hihetetlenül pergő, szellemes, néha csípősen ironikus belső monológot kulturális kitekintésekkel. Aki kedveli Lorelait, nagyon jó eséllyel fogja kedvelni Lauren Grahamet is. 

A könyv kronologikusan építkezik: megismerjük a kis Laurent, hogy hogyan töltötte gyermekkorát, hogyan öltözködött és hogyan szerette meg a színészetet. Majd követhetjük a főiskolás és a főiskolai évek utáni fiatalt, aki megállás nélkül dolgozik, különben úgy érzi, lemarad valamiről. Végtelenül szimpatikus humorral emlékszik vissza a meghatározóbb szerepeire, míg végül elérünk a Szívek szállodája első sorozatához, amelyet a könyv alkalmából néz meg először a színésznő és kommentálja végig az évadokat nekünk. Belső információkat kapunk, de nem a pletykalapok stílusában: érzéseket, emlékeket, hangulatokat, és a régi divat, tárgyak felsorakoztatását. 

Ezután hasonló szellemben folytatódik a könyv, míg el nem jutunk az új Szívek szállodája sorozatig. A megszületés körülményeit is részletesen taglalja az írónő, majd a forgatásra naplórészleteit vágja be könyvébe. Itt hasonlóan az előző sorozathoz nem annyira a sorozatra, annak történéseire reflektál, sokkal inkább a saját érzéseit, élményeit osztja meg velünk.

A könyv - bár imádtam - nem lesz maradandó, nem kerül fel a polcra, és kis hiányérzetet hagyott bennem lezáratlan végével (akárcsak a sorozat...). Viszont mindenképpen olvassátok el, ha ti is kíváncsiak vagytok, ki van Lorelai Gilmore mögött, ha kicsit hiányoljátok már őt, vagy szimplán egy kis felhőtlen szórakozásra vágytok egy kedves barátnőtökkel - Lauren Grahamben nem fogtok csalódni.

4/5