The Housemaid

Abban a furcsa helyzetben vagyok, hogy kivételesen először a filmet láttam, és utána olvastam a könyvet. És az a még vadabb, hogy egyiket sem akartam megnézni-elolvasni... De úgy alakult, hogy január végén mozinap volt a városban, és ez volt az egyetlen film, ami kicsit is érdekesnek tűnt nekünk, majd a februári népszerű könyv is ez volt a kihívásban (ill. ezt választottam a legelsők közül a saját szempontjaim szerint), kicsit átgondoltam, és arra jutottam, hogy talán olvasni is érdekes lehet.

Millie Calloway nehéz helyzetben van az életében, napról napra él, a kocsijában alszik és szinte bármit megadna azért, hogy kitörhessen ebből. Így kicsit kozmetikázza az önéletrajzát és a megjelenését, amikor házvezetőnőnek jelentkezik Nina Winchesternél. Őszintén meglepődik, amikor megkapja az állást, ami bentlakásos, ezzel kiszabadítva őt a kasztniból. Hihetlenül lelkesen vág bele a több, mint tökéletesnek tűnő munkába, azonban - ahogy az lenni szokott - egyre-másra derülnek ki visszásságok, Nina lassan pokollá teszi az életét és egyre kevésbé tűnik felebarátiatlan dolognak, hogy viszonyba kezdjen a férjjel, a tökéletes Andrew Winchesterrel...

Ennél többet abszolút felelőtlenség lenne tőlem megosztani veletek, mivel a film és a könyv is csavarokban bővelkedik, az ember nem győzi kapkodni a fejét. Bármelyikkel is találkozol először, érdemes a másikba is belevágni, mert bár apró változtatások vannak csak, mind a kettő nagyon jól adagolja a feszültséget és egy pár apró változtatással mégis másra helyezi a hangsúlyt. 

Nekem mind a filmben, mind a könyvben kicsit alulírt volt Millie és Andrew kapcsolata, nem nagyon tudtam átérezni a vonzalmat, ebből nekem több is belefért volna. Kicsit a megoldás a filmben jobban tetszett, úgy emlékszem, és bár mindkettőben van egy pár erősen kevésbé elfogadható magyarázat, valahogy ezt a filmben mégis jobban el tudtam fogadni. 

A könyv azonban nekem a családi kapcsolatok megmutatásában (és nem túlmagyarázásában!) jobb, hiába a jó színészi játék és egy pár plusz szál a filmben, mégis a könyv éreztette inkább a dolgok gyökerét.

Thrillerkedvelőknek mindenképpen ajánlom, letehetetlen, bár kicsit súlytalan szórakozás (bár ezt nem feltétlenül szánom kritikának, ilyen is kell), abszolút nem kizárt, hogy a folytatásokat is el fogom olvasni.

5/4

Legjobb tudomásom szerint

Rendezte: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint

Írta: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint

Főszereplők: Bodolai Balázs, Hámori Gabriella, Fenyő Iván, Szőcs Artúr, Gáspár Tibor

Nagyon örülök, hogy az utóbbi időben, támogatási rendszer ide vagy oda, de sorra érkeznek olyan magyar filmek, amiket jó megnézni, témaválasztásuk, hangulatuk és/vagy egyedi látványviláguk miatt. Sőt gyakran ezek kombinációja is érvényes. Már nem áll fel a szőr a karomon, amikor magyar filmet "kell" néznem és inkább jó filmekbe futok bele (tény, hogy a szűrőmön is akadnak fenn azért).

A Legjobb tudomásom szerint mindenképpen az első kategória, a témaválasztása miatt fontos. Nóra és Dénes életébe egy barátokkal törzshelyen töltött estén kapcsolódunk be, ami lehetőséget ad a viszonylag árnyalt bemutatásra. Megtudjuk, hogy hosszú örökbefogadási procedúrának járnak remélhetőleg a végén, de állandó a félelem, hogy valami még félremegy. Érzékeny a téma láthatóan, a többiek - akik igen különböző élethelyzetben vannak és jellemre is mások - próbálnak tapintatosak lenni, amit a pár nehezen tud hova tenni.

Hazafelé aztán összevesznek a buszon, és Nóra úgy felhergeli magát, hogy inkább váratlanul leszáll a buszról egy megállóban azzal, hogy ő inkább hazasétál. Sokkal később ér haza és a fürdőszobába zárkózik, majd ha jól emlékszem, másnap, de akkor is csak a nap végén vallja be férjének, hogy amikor hazafele gyalogolt, megtámadta és megerőszakolta egy férfi.

Dénes azonnal a rendőrségre akarja vinni feleségét, amin újabb vita támad közöttük, de végül a férfi győz. Végigkövethetjük a rendőrségi procedúrát, ami teljesen Nóra akarata ellen van és ez kívülről látván is érthető, a trauma újra felszínre hozatalán túl is bőven vannak eljárásbeli problémák. A pár tagjai közé ezek után is éket ver az, hogy mennyire máshogy állnak hozzá ahhoz, hogyan tudnák továbbélni az életüket: Nóra el akarja felejteni, Dénesnek viszont az elkövető válik a rögeszméjévé.

Minden fordulatot nem szeretnék elárulni, bőven vannak és kétségekből is tapasztalhatunk eleget. A film nagyon nagy erénye, hogy Dénesen tartva a kamerát ügyesen forog körbe, hogy meglássuk, milyen emberek milyen nyomást helyeznek rá és ez hogyan hat arra, hogy ő hogyan reagál az állandóan változónak tűnő helyzetre. Nem intézi el azzal, hogy a nemi erőszak rossz és meg akarom torolni a feleségemet és mindenben támogatom (ami természetesen része az érzéseknek), megmutatja a bizonyítás nehézségét, a kételyeket, a külvilág reakcióit, és hogy milyen könnyen esik szét az ember élete. 

Abszolút nem tökéletes film a Legjobb tudomásom szerint, sajnos sokszor éreztem művinek, de ügyesen és izgalmasan beszél fontos témáról, megérdemli a jóindulatot.

5/4

A bejegyzés írásakor a Legjobb tudomásom szerint fenn van az HBO Max kínálatában. 

An Update on Our Family

R: Rachel Mason

A dokumentumfilm-sorozat középpontjában egy youtuber család áll, akiket a karrierjük kezdetétől (akkor még csak az anyuka vlogolt különböző témákról) mutatnak be, egészen addig a közfelháborodást kiváltó esetig-helyzetig, amíg a nemrégen örökbefogadott fiuk eltűnik. Nem, ez nem egy true crime doksi, a kisfiút másik családnál helyezték el, ezt csak azért bocsátom előre, mert nem mindegy, hogy mit vár az ember, mielőtt leül a TV elé. 

Úgy látom, hogy nekem a többségnél jobban tetszett ez a sorozat, legalábbis az értékelések alapján, annak ellenére, hogy az alapján a kevés alapján, amit tudtam (rövid leírás + kép), én valami bűntényesebb dologra számítottam. Viszont amit nagyon értékeltem, az az, hogy mind a három rész egy-egy viszonylag jól körülhatárolt témát alaposan körbejár. Foglalkozik a családi vlog-jelenséggel, hogy miért lehet vonzó ez főleg gyermekükkel otthon lévő anyukáknak, ezt mind egy fogyasztó, mind egy tartalomkészítő szemszögéből bemutatja. Végigköveti az érintett család felemelkedését és hogy különböző életeseményeik milyen hatással voltak a népszerűségükre - és ne kerüljük ki a témát, a bevételükre. Végignézhetjük rövid betekintések mentén, hogyan alakultak a hullámhegyeik és -völgyeik, és milyen folyamatok vezettek oda, hogy külföldi örökbefogadás mellett döntöttek, és szerintem már ekkor megfigyelhetünk egy pár elég furcsának mondható jelenséget. Majd az ezzel kapcsolatos nehézségekbe is betekinthetünk. 

A pár eleinte látszólag nyíltan beszél arról, hogy milyen problémákkal szembesültek, amik természetesen vannak. Majd egyre inkább kicsúszik a lábuk alól a talaj és egyszer csak az tűnik fel a követőiknek, hogy a kisfiú egyik napról a másikra nem szerepel többé a család mindennapjait bemutató filmeken. Az Internet népe ráveti magát a nyomozásra és mikor kiderül, hogy a kisfiút különböző problémái miatt újraközvetítették, keresztre feszítik a családot - és természetesen az anya kapja a nagyobbat.

A sorozat itt is alapos: megszólaltatnak szakembereket arról, hogy az újraközvetítés mennyire gyakori és milyen esetben szokott előfordulni, sőt egy másik (szerintem nagyon bátor) anya is beszél arról, amikor ugyanilyen helyzetbe kerültek. Tematizálják azt, hogy mennyire felfokozottan kritikus a társadalom az Interneten keresztül és mennyire nem akár az igazság a fontos (bár elvileg azt tűzik a zászlajukra), hanem a sárdobálás. 

Lehet azon merengeni, hogy máshogy alakult volna-e ez az egész, ha a család vállalja a nyilvánosságot és kommunikálja a problémáikat és hogy miért jutottak erre a döntésre - bár szerintem korrektebb lett volna, nem vagyok benne biztos, hogy jobban jöttek volna ki belőle. Talán csendesebb lett volna az oldaluk halála és nem lett volna ekkora népharag. 

Amit nem szerettem, az az, hogy egyrészt úgy látom, kicsit azzal szerettek volna maguknak nagyobb nézettséget az alkotók, hogy nem teljesen nyitottak azzal kapcsolatban, hogy mi a sorozat témája, és aki bűnügyi sorozatként kezdi el, érthető módon csalódhat, mert még csak érintőlegesen sincsen közös kerület a két témában. Másik kritikaként azt hoznám fel, hogy mintha nem tudnának dönteni, hogy melyik témára fókuszáljanak: az örökbefogadással kapcsolatos problémákra és nehézségekre, amik tulajdonképpen az egész helyzetet okozták, vagy a bántalmazásra, ami néha úgy tűnik, történt, de ezzel annyira érintőlegesen foglalkoznak, hogy vagy igazából nem is volt, csak az összeesküvéselmélet-gyártók meglátták ott is, ahol nincs, vagy nagy baklövést követtek el a filmesek. Ez a része összecsapottnak tűnik, vagy ennek rovására kapott túl nagy figyelmet az egész Youtube- és családi vlog-téma. 

Ettől függetlenül ha így felkeltette az érdeklődéseket a tartalom, akkor szerintem csalódni nem fogtok.

A bejegyzés írásakor a Családi helyzetjelentés fenn van a Max kínálatában. 

5/4

Ragadozók ​háza

Az első kötet, a Prédák háza furcsa benyomást hagyott maga után. Emlékszem, az elsőnél teljesen belevesztem a dublini hangulatba, aztán ez eltűnt és maradt helyette a bentlakásos iskola meg az egyre növekvő feszültség, ez is bent tartott, de a végén a fordulat nem volt megalapozott és kaotikussá is vált. Így sajnos bár volt húzása, felejthető volt.

Adtam a második kötetnek is esélyt, ha már Népszerű könyvek kihívás. 

Ott vesszük fel a fonalat, ahol az első kötetet elengedtük, két hét telik el, Elizabeth próbál valahogy túlélni az első kötet sokkjai után, de ezt tetézi, hogy William nemcsak újra feltűnik a Carnivora Egyetemen, de még ő is lesz a mentora, amikor a lány megkezdi az első évét. Elizabeth azonban nem tudja elengedni az eseményeket és tovább folytatja nyomozásait a titkos társaság után, ami természetesen viszonylag gyorsan beindítja a további furcsa és tragikus történéseket.

Ami tetszett benne, az a hipnózis és az azzal kapcsolatos szeánszok, tanulmányok. Viszonylag gyakran volt kellemes meglepetés is a látszat-vagy-valóság helyzetek megteremtése is. Kicsit jobban értettem ezúttal a főhősnő motivációját, mint az első kötetben. Tetszettek a kitekintések a gazdagok és szépek világába, jó, hogy nem volt olyan szűk a helyszín.

Ami azonban nem tetszett, hogy pontosan tudtam, hogy a szerelmi szálak hova futnak ki és borzasztóan unom már ezeket a toposzokat. (Ahogy mondjuk azt is, hogy minden könyvnek hangsúlyosan romantikusnak is kell lennie. Miattam aztán teljesen ki is hagyhattuk volna ezt ebből a kötetből, elég lett volna a szerelemből-gyűlölet dinamika Elizabeth és William között.) A jól felépített feszültség megint káoszba fulladt a végén többszörös fordulatokkal, amiknek ismételten nem ágyazott meg az írónő és nekem egészen karakteridegen is volt.

Nekem talán ez a kötet jobban tetszett, mint az előző, mintha a közepe kicsit egységesebb, kidolgozottabb lenne, de nem kizárt, hogy csak az olvasásom frissebb.

Úgyhogy itt vagyunk megint, valószínűleg újra esélyt fog kapni a harmadik kötet is, de őszintén, ha a végső lezárás is ilyen lesz, lehet, hogy visszamenőleg lepontozom a könyveket, mert ezeknek a semmiből jövő dolgoknak kell, hogy legyen értelme valahol. 

5/4

Taskmaster

Rendezte: Andy Devonshire, 

Írta: Alex Horne

Főszereplők: Alex Horne, Greg Davies, Ben Bailey Smith, Richard Osman, Jon Richardson, Katherine Ryan, Joe Wilkinson

Ezt a sorozatot valahogy a Facebooknak köszönhetően találtam, ha rákerestek, sok jelenetet megosztanak, egy ilyet kaptam az algoritmusnak köszönhetően. Az eredeti angol műsor 2015 óta megy és a 20. évadra készülnek éppen, de azóta eladták a licenszet sok-sok másik országba is. 

Ez egy vetélkedő, amiben van egy trónuson ülő mindenki által tisztelt nagyúr és annak a kevésbé tisztelt segítsége, aki tulajdonképpen az érdemi munkát végzi. Az évadonként változó öt versenyző számomra kevésbé ismert, általában a szórakoztatóiparból jövő ember vetélkedik az első részben általuk a közösbe bedobott, kétes értékű dolgokért. (Egyébként ebben az évadban pont volt egy számomra ismert író, Richard Osman is, aki azóta megírta A csütörtöki nyomozóklub című könyvsorozatát - és más könyveket - ami éppen most debütál a Netflixen film formában.)

Minden résznek kb. egységes forgatókönyve van. Az első feladatra a versenyzőknek egy tárgyat kell felajánlaniuk a megadott feltételeknek megfelelően, ezeket fogja megnyerni az epizód nyertese. Ezután különböző feladatokat kell(ett) teljesíteni, amit mi már videóbejátszásokon keresztül, megvágva látunk, ami furcsának tűnhet, de valószínűleg szórakoztatóbb, mintha élő lenne. A feladatok teljesítéséért hol objektíven, hol szubjektíven pontokat kapnak. És egy pár példa, milyenek is ezek a feladatok: 30 perc alatt a lehető legváratlanabb árnyképet (sziluettet) létrehozni; egy ananásznak minél több darabját kell feltűnésmentesen elrejteni a testükön (mérlegeléssel döntöttek és amit kiszúrtak, azt le kellett venni); plüsscicát megmenteni nagyon magas fáról, de vannak ennél kreatívabb feladatok is. A rész pedig egy "élő" versennyel zárul, amit a helyszínen egy színpadon hajtanak végre.

Talán ez önmagában nem tűnik olyan szórakoztatónak, de szerencsére a versenyzők és a műsorvezetők is humorukban bővelkedő személyiségek, nem vagyok annyira otthon az angol szórakoztatóiparban, de feltételezem, hogy sokuk humorista. Én nagyon díjazom azt az angol humort, amiben ez a vetélkedő bővelkedik. Az első évad után azt hittem, nem fogom tudni annyira megkedvelni a következő, új versenyzőket, de a végén ezt az öt részt jobban is szerettem, mint az előző hatot.

Sajnos legjobb tudomásom szerint nálunk a sorozat jelenleg nem érhető el.

5/4.5

More

Előre szeretném leszögezni, hogy ha valakinek kényelmetlen olyan életmódú, elvű emberekről olvasni főleg mélyebben, akikkel nem ért egyet, annak nem biztos, hogy ez a könyv be fog jönni. Ne erőltesse magára. 

Ez a kötet ha szerkezetében nem is, de mégis egy napló, visszaemlékezés, mélyinterjú a szerzővel. Saját élményekből táplálkozik ugyanis, nem fiktív. Molly története arról, mikor, hogyan és miért döntöttek úgy férjével, hogy nyitott házasságban kezdenek élni, azaz kapcsolatot kezdhetnek más férfiakkal és nőkkel. Őszintén beszél arról, hogy amikor az alkalom hozta és engedélyt, sőt biztatást kapott, hogyan lettek a lopott órák egy másik férfival a saját kis élete, amikor lehetett valaki más, mint feleség és anya, visszakapott egy kis önállóságot. Hogy mit rontottak el az első házasságon kívüli kapcsolataikban és hogyan kezelték a féltékenységet. Bemutatja a botladozásokat, a helyzeteket, amikor "tudom, hogy nem kéne ezt éreznem, de ezt érzem". Végül pedig kiderült, hogy ezek a kapcsolatok hogyan tükrözik vissza a saját magával való kapcsolatát és hogyan vezettek egy rögös önismereti útra Molly számára. 

Nekem borzasztóan érdekes volt ez a könyv. Nem hiszek abban, hogy valaki ez vagy az (nem csak ebben a kérdésben), spektrumokban inkább hiszek. Azt sem gondolom, hogy ha valaki valamit kipróbál, ne lehetne visszalépni helyzetekből, meggondolni magunkat. Nekem ez az írás erről szólt. Saját határaink megkereséséről és meghúzásáról. Arról, hogy amikor nem volt komfortos, akkor vissza lehet lépni. Bennem azt erősítette meg, hogy egy jó házasságban van tér arra, hogy saját magunk legyünk és ha még nem vagyunk valamiért, megtaláljuk, ki is az az ember. De ehhez legfontosabb az őszinteség és a bizalom, na meg persze a szabályok :) 

Azon túl, hogy ez konkrétan egy házaspár és a köréjük rendeződő emberek története, beleláthatunk abba is, hogy a nyitott házasságokat illetve a poliamóriát hogyan "használják" vagy élik meg emberek, és hogyan ítélik meg mások. Ahogy írtam, Molly a partnerein keresztül és hatására saját magát is újradefiniálja, rájön, mit keres bennük, és mit vár tőlük, az élettől, saját magától. 

Számomra a legkedvesebb részek talán a pszichológusnál töltött alkalmak voltak, és bár azt gondolom, volt némi összevonás-csúsztatás a megírásában, irigyeltem Molly-t, hogy ilyen ügyesen fejtette meg saját magát. 

Nem, a könyv nem való mindenkinek. Nem is biztos, hogy érdekel, hogy egy nő hogyan éli meg házassága kinyitását és ez a fokú szabadság hogyan viszi közelebb saját magához és ezen keresztül a körülötte lévő emberekhez. De ha bármelyik érdekel, szerintem ez a könyv neked is izgalmas olvasmány lehet.

5/4.5

The Most Hated Man on the Internet

R: Rob Miller

Ismét egy dokumentum(mini)sorozattal támadok.

Szerintem ez a téma hazánkat elkerülte anno, így elég sok részlet izgalmas lehet ebből a történetből. A jelenséget egy áldozaton, Kayla Laws-on keresztül ismerjük meg, aki egy nap arra ébred, hogy elárasztják mindenféle üzenetek úgy közösségi médián, mint a telefonszámán. Kiderül, hogy felkerültek félmeztelen képei egy weboldalra, ami aztán hozzátette a különböző elérhetőségeit is a ki tudja, hogyan megszerzett intim képek mellé.

Kayla és édesanyja mindenféle módon megpróbálnak kapcsolatba lépni az oldal üzemeltetőivel, hogy vegyék le a nyilvánvalóan nem beleegyezéssel megszerzett képeket, de ez nem történik meg.

Így ismerjük meg aztán közvetetten Hunter Moore-t, aki tulajdonképpen botrányokból él, ez a "gyűlöletpornó" oldal az egyik agyszüleménye. Általam meg nem érthető módon egész kultusz épül köré, a nyilvánvaló vagyonán kívül valószínűleg komoly karizmája is lehet, hiszen mindenki a barátja akar lenni vagy meg akar neki tenni bármit, csak hogy egy kicsit odafigyeljen rá. Útját kétségbeesésbe taszított emberek, főleg nők kísérik.

A háromrészes dokusorozat a weboldal és ezzel Hunter Moore sikerének életciklusát követi végig kulcsfigurák és áldozatok interjúival közelebbivé hozva. Könnyen látható az is, hogyan működik az a negatív spirál, amin egy olyan ember megy keresztül, aki a férfi bűvkörébe kerül. Ahogy a jelenség egyre felkapottabb és a követők egyre többen vannak, a fenyegetés, amit jelentenek, szintén egyre rémisztőbb. 

A film végig jól adagolja az izgalmat, legalábbis nekem, aki nem ismerte a történetet. Sajnos hasonlót mindig tapasztalunk, napjaink része ez a fajta fanatizmus (ami valahogy ritkán kíséri a jó célokat). Én annyi kritikával élnék, hogy bizonyos fokú áldozathibáztatásnak tartom azt, hogy folyton kiemelték, hogy szegény lányok nem önként töltötték fel a különböző tartalmakat, hanem meghekkelték őket, mintha az, akinek a bizalmi kapcsolata teszi nyilvánossá a hasonló képeit, jobban megérdemelne hasonló bánásmódot, mert aki bármit feltölt vagy átküld, az tudja, mire vállalkozik. Azon túl, hogy ezzel így önmagában sem értek egyet, azért egy kicsit még naivabbak is voltunk akkor az Internettel kapcsolatban, azt gondolom.

 A bejegyzés írásakor Az internet leggyűlöltebb embere fenn van a Netflix kínálatában. 

Tony ​and Susan

Ez is azon ritka esetek egyike, amikor a filmet láttam előbb, ami eléggé maradandó élmény volt, és utána kaptam kedvet a könyvhöz. Valószínűleg a mozgóképes változata nélkül is eljutottam volna hozzá kerülőúton (tekintve, hogy a könyvmolyképzős Arany pöttyös könyvek sorozatnak is része).

Tom Ford filmjéhez hasonlóan a könyv is keretes szerkezettel operál. Ezt Susan szolgáltatja, akinek teljesen átlagos napjait megrengeti, mikor volt férjétől, Edwardtól egy kéziratot kap, a férfi első, a megjelenés küszöbén álló könyvét. Susannel együtt olvassuk a regényt, ami Tony-ról, egy matematikaprofesszorról szól, aki a nyári szünidőre feleségével és kamasz lányukkal a megszokott Maine-i nyaralóba igyekeznek. Az éjszakai országúton támadás áldozatai lesznek, aminek eredményeképpen Tony nem akármilyen horrorisztikus módon veszíti el a családját. Végigkövetjük csendes gyászát, az igazságszolgáltatás lassan vánszorgó kerekeit, próbálkozásait arra, hogy visszarázódjon valamelyest az életébe. 

Susan gyakorta megszakíttatja velünk az olvasást, mikor ő is félreteszi a könyvet, hogy ház körüli vagy gyerekek miatti tevékenységeit ellássa vagy elgondolkodjon valamin. Természetesen sokféle elmélet horgad fel benne arról, hogy miért kapta meg a regényt olvasásra, de egyik sem igazán ragad meg. Az olvasás emlékeket hoz a felszínre, vissza-visszatér régi kapcsolata helyszíneihez és eseményeihez, keresi a kapcsolatot múltja és a könyv között. 

Aki látta a filmet, annak maga a cselekmény nem lesz újdonság. A regény eleje vérfagyasztó és letehetetlen (bármit is tesz Susan). Én nehezen élem magam bele a magabiztos férfiasságba, így Tony zavarodottsága nekem átélhető volt. Azonban a korai csúcspont után nehezebben halad előre a történet, inkább elmélkedő lesz és ... zavarodott. Néha abszolút szürreálissá válik. Kapunk az igazságszolgáltatás hátulütőiből is, és végül egy meghökkentő, de tulajdonképpen logikus lezáráshoz érkezünk. 

Susan síkja emellett elég nehezen értelmezhető. Bevallom, csak nagyon belemagyarázva tudom a szükségességét megindokolni. Néha jó volt érezni, hogy kihúz a lehangoló történetből. Hogy megnyugtat, ez nem a valóság, csak egy férfi elméjének szüleménye. Felvet kérdéseket azzal kapcsolatban, mit és hogyan dolgozik, dolgozhat bele egy író a saját életéből az írásaiba, de ezeket a kérdéseket Edward távolmaradásával nem válaszolja meg. Egy olyan párhuzamot vélek felfedezni Susan és Tony között, hogy kiengedik az irányítást a saját kezükből és csak megtörténik velük az élet. Nem képesek elengedni az érzelmeik fölött gyakorolt kontrollt, és dühösek lenni még akkor sem, mikor az abszolút jogos lenne. Ezt talán kissé megerősíti a könyv eredeti címe, de persze az is lehet, hogy teljesen tévúton járok.

Mindenesetre mind a film, mind pedig a könyv abszolút ajánlható, bár témája miatt azt is megértem, ha valaki messziről elkerüli vagy a torkán akad. Megrázó.

5/4

Burlesque

Rendezte: Steve Antin

Írta: Steve Antin

Főszereplők: Christina Aguilera, Cher, Stanley Tucci, Eric Dane, Kristen Bell, David Walton.

Viszonylag ritkán van olyan, hogy úgy szánok időt filmnézésre, hogy nem a végtelen hosszú várólistámról választok valamit, hanem csak addig keresgélek, amíg a hangulatomhoz illőt nem találok. Van pár kategória, amihez különösen vonzódom, viszont ezek gyakran nem jutnak el addig a minőségig, hogy feljussanak a listára, mikor azonban mégis néznék egy ilyet, akkor jutok el pl. a Dívához. A táncos-énekes filmek például a gyengéim, főleg, ha az egyéni küzdésre koncentrálnak.

Tehát a Díva (fontos kihangsúlyoznom: eredeti címén Burlesque) Ali története, aki egy Kisvárosi Koszfészekből elindul, hogy valóra váltsa Álmait, hogy énekes-táncos produkcióban vegyen részt természetesen Los Angeles-ben. Miután megkapjuk a szokásos Semmi-Nem-Sikerül montázst, egy véletlen sodorja útjába a Cher (karaktere, Tess) által vezetett (és exférjével közös tulajdonban lévő) burlesque klubot, ami, nos, nem meglepő módon nehezen megy. Természetesen Ali addig törtet, amíg fel nem veszik, először pincérként, aztán szépen fokozatosan a színpadig küzdi magát azzal, hogy nem fogad el visszautasítást és minden helyzetet megragad. Közben beköltözik plátói módon, külön szobába a klubban megismert pultoshoz, Jackhez, és Ali színpadra kerülése fellendíti a helyet, új esélyt adva a fennmaradásnak. Azonban megjelenik a színen a Szívtipró Milliárdos, aki meg akarja venni Tess klubját, mindenáron...

A történetről így is túl sokat írtam, mindenki kitalálhatja nagyjából előre a fordulatokat, de az ilyen filmek (sem) a történetük miatt fognak működni vagy nem működni (többnyire). A zene, a hangulat a film első felében-két harmadában fergeteges. Aztán van egy pont, nem tudnák teljesen pontosan rábökni így utólag, hogy hol, amikor Ali eltűnik, és Christina veszi át a helyét. Na onnantól nekem kevésbé működött az egész, elveszett a varázs. Sajnos a karakterek annyira nem erősek, hogy elvigyék a hátukon a maradék időt, a történet sablonosságát már megénekeltem, így tulajdonképpen onnantól már csak azt várjuk, hogy a szálak a megjósolható módon rendeződjenek, és a fináléra kapunk még egy hangulatos zárójelenetet. 

Különösebben erős színészi játékokról azért nem beszélhetünk, de azért a forgatókönyv és a párbeszédek sem voltak olyanok, hogy abból nagyon sokat ki lehessen hozni. Stanley Tucci és karaktere még így is kiemelkedik (így, hogy pont az Új csajjal párhuzamosan láttam, kellemes meglepetés volt David Walton feltűnése), és közötte és Cher között kedves a szeretetteli kapcsolat is. Kristen Bell szórakoztatóan díváskodik, ill. ezt Peter Gallagherről is el lehet mondani. (Én végig meg voltam győződve, hogy Marcus szerepében Josh Duhamelt látom :D )

Ha szereted az ilyen típusú filmeket, nézd meg a trailert. Szerintem ha az tetszik, a film is fog. Teljesen rendben van, kb. azt hozza, amit ígér, szórakoztató kikapcsolódás arra a két órára.

5/3 

A bejegyzés írásakor a Díva fenn van a Netflix kínálatában. 

https://www.imdb.com/title/tt0088286/?ref_=nv_sr_srsg_1_tt_5_nm_2_in_0_q_top%2520s

Rendezte: Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker

Írta: Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker

Főszereplők: Val Kilmer, Omar Sharif, Lucy Gutteridge

Számomra egyértelműen ez a legkedvesebb a ZAZ-trilógia paródiafilmjei közül. A Csupasz pisztoly apropóján már hosszabban írtam a filmjeikről, ez pedig a már szintén megemlített második paródiafilmjük, melyben a második világháborús kémfilmeket és az Elvis-filmeket állítják pellengérre. Külön réteget jelenthet a zenekedvelőknek, hogy a főszereplő Nick Rivers által előadott számok szintén nagy amerikai slágerek paródiái (amit egyébként az ImdB-n az első számnál tételesen sorolnak fel, fantasztikus!). Mindig megdöbbenek rajta, hogy ezeket valóban Val Kilmer adja elő, aki szerintem remekel ebben a filmben.

A történet szerint Nick Rivers, az amerikai popénekes koncertezni utazik Kelet-Németországba, ahol beleszeret az ellenálló Hillary-be, mikor úriemberként kisegíti a bajba jutott lányt, aki édesapját próbálja kimenteni a gonoszok karmaiból, akik a tudóst a saját céljaikra használják. Nick Rivers követi a lányt tűzön-vízen át és különböző kalandok árán is.

Véleményem szerint ez a film elég jól öregedett, nagyon sok vicc ül még mindig, némelyik kissé talán porosnak hat, de az sem kizárt, hogy azért, mert már olyan sokszor láttam... Ahova Nick Rivers belép, ott árasztja maga körül az amerikai önfeledt fiatalságot és önbizalmat (ami valóban arroganciába hajlik néha, de ez egy rocksztárnak természetesen jól áll). Szinte egy képkockát sem kapunk valamilyen abszurd poén nélkül, nagyon sok a látványos is közülük, főleg, ha film korát nézzük. Abszolút kedvenceim, mikor a vonatablak előtt elmozduló állomást nem a vonat távozása okozza illetve nagyon szeretem a víz alatti verekedést is. A francia ellenállók remekek. 

A szerkezet igen epizodikus, és bár van egy átívelő történet, olyan, mintha több kis külön sztorit kapnánk. 

Bármikor szívesen nézem újra, nekem ez a kedvenc ZAZ-filmem és ez nem változott az évek során.

5/5