Van valami a pajtában (2023)
Rendezte: Magnus Martens
Írta: Aleksander Kirkwood Brown
Főszereplők: Martin Starr
Egy finn-norvég horrorvígjáték a film elvileg, de azért elég nagy amerikai hatással. Ezzel a film valamennyit kezd is, hogy eleve ez volt-e a terv, azt már nehéz megmondani. Szerintem kevesebbet hoztak ki belőle, mint lehetett-kellett volna, így én inkább arra tenném a voksomat, hogy ezt menet közben igazították így, de ki tudja.
Egy család történetét követhetjük nyomon, akik egy, a bevezetőben megmutatott rejtélyes haláleset után megöröklik egy távoli norvég rokon házát, és itt terveznek új életet kezdeni, új családként elkezdeni működni. Bill, az apa felesége, a két gyermek anyja nem túl régen elhunyt, az özvegy pedig valamiféle terápiaszerűn ismeri meg Carolt, aki a történet idején már több éve a család része, ha jól értettem. Nora, a nagykamasz lány nagyon nehezen viseli a Floridából Norvégiába költözést, Lucas viszont Amerikában sem kötődött túlságosan másokhoz, így látszólag őt kevésbé rendíti meg a környezetváltozás.
Már a film elején világossá válik, hogy az amerikai család nehezen fog beilleszkedni, ezt egyébként elképzelhető, hogy az amerikaiságuk részeként írták a forgatókönyvbe: nem nagyon látják, hogy az idegen országban az emberek és szokásaik is idegenek.
Lucas viszonylag gyorsan észreveszi, hogy a pajtában van valami. Majd amikor a környékbeli településre látogatnak (a ház a semmi közepén van), hamar kiderül, hogy a norvég mondák része, a pajtakobold az, akivel megáldotta a családot a sors. A múzeum gondnoka (?) elmeséli a kisfiúnak, hogy a történet szerint ha jóban vagy a pajtakoboldokkal, segítik a családodat, a gazdaságodat, míg ha nem tiszteled őket, ellened fordulnak.
Ez az egy mondat nagyjából össze is foglalja a filmet. Lucas próbál a megismert szabályok szerint kedvezni új barátjának, de a többiek természetesen nem hisznek neki illetve sokszor Lucas el sem mondja, mit miért csinál, így gyakran csak nem hagyják, hogy a kisfiú diktáljon, érthető módon. El is jutnak elég gyorsan a tűrésküszöbig, ami után háború robban ki emberek és koboldok között.
Én nagyon szeretem a horrorvígjátékokat, nagyon érdekes érzéseket kelt a félelem és a nevetés együtt, bár pont ebből kifolyólag elég nehéz jót alkotni az alműfajban, könnyen kioltja egyik a másikat. Martin Starrt pedig a Szilikonvölgy óta kedvelem. A Van valami a pajtában viszont érzésem szerint túl óvatos volt, így mind a horrorban, de főleg a vígjátékban nagyon erőtlen. A családi pillanatok sem adnak túl sok poént vagy meghittséget, talán egy-két jó pillanat van, de van pár igen idétlen is. Ezek után bár egész jó mögöttes mondanivalója van (alkalmazkodni kell ahhoz, aki már ott volt, hiába nem ember vagy nem rendelkezik tulajdonjoggal, akár együtt dolgozni vele - ezt természetre, őslakosokra bármire vonatkoztathatjuk), a megoldás szerintem egyszerűen agyonvágja a kompromisszumot. (SPOILER: én sokkal szívesebben láttam volna, hogy a család a kobolddal együtt építi újjá a pajtát.)
Semmiképpen sem nézhetetlen vagy fájó film a Van valami a pajtában, de sajnos kategóriájában elég gyenge. Annak, aki szereti a horrorvígjátékokat és újat szeretne nézni, egyszer megnézhető. Ennyi.
5/3
