Sjalusimannen og andre fortellinger

Jo Nesbovel kicsit visszásan vagyok. A krimijei jó részét (a Harry Hole-sorozatot mindenképpen) aranyba kellene foglalni. A gyerekkönyvei számomra meglepően szórakoztatóak voltak - persze felnőttként. Izgatottan várom, hogy egy kellő korú gyermek legyen a közelemben, akin tesztelhetem, működik-e nekik is. Ugyanakkor volt pár komoly csalódásom is. A novellái még új terepnek számítottak nekem, szóval hajrá, előre!

A történetek közös pontja bevallottan és előre bocsátottan a féltékenység, hangsúlyosabban vagy inkább csak a háttérben, de mindig ez mozgatja a szálakat. Mind terjedelemben, mind minőségben igen különböző művek - pont, mint az életmű.

A kedvencem mindenképpen a címadó A féltékenység-szakértő volt. Éppen csak egy kicsi kételkedés van bennünk, hogy valóban létezik-e ilyesmi, ezzel kicsit ki is ránt minket Nesbo a valóságból, de minden egyébbel abszolút benne is tart. Egy kicsit elbizonytalanít. Egy kicsit az olvasónál többet tudónak sejteti a főszereplőt. Ez a leghosszabb novella, és én nagyon éreztem, hogy ez a szerző terepe: a (kis)regény. Nagyszerűen kibontja mind a történetet, mind azokat az érzelmeket, amiket felkavar a főszereplő nyomozóban. A jelen eset nagyon rezonál a múltjával, annyira, hogy a végén egészen konkrét hatással lesz arra is, hogy végre cselekvésre szánja el magát és talán újra kezébe vegye a privát jövőjét. A történet egyébként egészen röviden, anélkül, hogy bármit elkotyognék (bár úgy gondolom, itt erős, de másodlagos maga a bűncselekmény): egy görög nyomozót segítségért keres meg egy kis sziget apró és nem túl felszerelt rendőrsége, mert egy fiatal férfi - aki ráadásul külföldi, a turizmus nem engedheti meg magának a presztízsvesztést - rejtélyes módon eltűnt, miután úszni indult. Természetesen csak emiatt nem hívták volna a kifejezetten féltékenységi ügyekben erős kollégát (aki egyébként szintén nem érti, mit keres ott), de hamar kiderül, hogy bonyolult kapcsolati szálak húzódnak a háttérben. 

A másik leghatásosabb nekem a Hulladék volt. Szintén nem is annyira a története, inkább a hangulata miatt. Ennek főszereplője egy norvég hulladékkezelő (kukás) és érzelmeit-nem-jól-kezelő (höhö...bocsánat...) fiatal férfi, aki egy középkorú bevándorló ex-pszichiáterrel viszi együtt a műszakokat, mert senki más nem tudja elviselni a dühkitöréseit. Főszereplőnket ezen a napon furcsa érzések és emlékrészletek gyötrik, úgy gondolja, talán bánthatta a párját, de nem biztos benne, társa pedig próbálja megnyugtatni, átsegíteni a napon, támogatni és igen, visszaemlékezni is. Nagyon érdekes ilyen furcsa helyzetben és kapcsolaton keresztül látni kibontakozni úgy a múlt éjszaka történéseit, mintha egy bűnügyi film vagy sorozat kihallgatásán lennénk, csak sokkal több empátiával és emberséggel. És ahogy talán kivehető, olyan jó svédkrimisen a társadalmi problémákat itt is ügyesen becsempészte Jo Nesbo a történetbe.

Az utolsó, amit kiemelek, a nyitódarab, a London. A Hulladékhoz hasonlóan szintén rövid, körülhatárolható időintervallumon belül játszódik, ami itt egy repülőútnyi pár óra. Két egymás mellett ülő ismeretlen, egy férfi és egy nő ismerkednek össze és gyorsan megosztják egymással azt, amit talán senki mással sem. Nagyon izgalmas a helyzet, talán számomra emiatt durrant túl kicsit a vége, de addig nagyon magával ragadott.

Örülök, hogy adtam egy esélyt Nesbo novelláinak is, valószínűleg a másik kötettől sem fogok elzárkózni.

5/4