It ​Ends with Us

Ez is egy olyan könyv, amit nem vettem volna a kezembe a Népszerű könyvek kihívás nélkül. Főleg, mivel ugyanennek a kihívásnak már nem köszöntem meg egy másik CoHo könyvet. Emiatt féltem is a következőtől, főleg, mivel tudtam, mekkora körülötte a felhajtás.

A történethez hozzátartozik kicsit az is, hogy valószínűleg az éppen olvasásom idején készülő film nyomta fel újra ezt a könyvet a lista élére, és hiába próbáltam elkerülni, csak beszivárgott főleg Blake Lively a tudatomba, és nem tudtam nem az ő arcával elképzelni Lily Bloomot, a regény főszereplőjét. (Szerintem egyébként egy réteget elvett azzal a film saját magától, hogy egy ilyen gyönyörű és határozott színésznőt választottak főszereplőnek. A könyv alapján Lily tapasztalatlan és az önbizalma kevés, gyakran látjuk a tükör előtt kritikusan szemlélni magát - ezt nehezen hinném el Blake Lively-től.)

A sztori két idősíkon játszódik. A jelenben a fiatal felnőtt Lily Bloomot követjük az apja temetése utáni pillanattól, amikor az esemény miatti traumát és gondolatokat egy tetőn próbálja magából kidolgozni, ahol azonban ehelyett inkább megismerkedik egy szexi idegsebésszel (igen, itt fordult egyet a szemem), Ryle Kincaiddel (itt még egyet), aki szépen fogalmazva borzasztóan rágerjed Lily-re (és már a harmadikat). A szikrázás azonban külső segítséggel megszakad, és nem lesz folytatás. Lily az apai örökségből megvalósítja álmát és virágboltot nyit. Amikor a lomos üzlethelyiségben pakolászik, egy tornádószerű lány vágódik be hozzá, hogy nála dolgozzon, na persze nem azért, mert rászorul, hiszen a férje milliomos (jól gondoljátok, forog a szemem), hanem mert hogy legyen már valami, ami leköti (itt van néhány párbeszéd, ahol hangosan röhögtem föl). És mit ád az ég: ennek a leánynak a bátyja, igen, szerintem sejtitek már, Ryle. Aki ezzel vissza is tér Lily életébe, ezúttal már komolyabban, és bár az elején megy a szokásos "nem megy nekem olyan nagyon jól ez a párkapcsolatosdi" szöveg, végül mégis kapcsolat, összeköltözés, eljegyzés, házasság és gyerek lesz belőle.

Közben azonban vannak zökkenők. A másik időszálon kiderül, hogy volt valaki más is Lily életében, még kamaszkorában. Atlas Corrigan (szemforgatás) a szomszéd lakatlan házban próbálta nem felhívni magára a figyelmet, Lily azonban abban az időszakban bármit megtett volna, hogy ne erőszakos apjára és arra a hangra figyeljen, ahogy az anyját veri, és megpróbál segíteni a fiúnak, eleinte csak egy tornácra helyezett kajacsomaggal, ezzel-azzal, de egyre bátrabb lesz, aminek természetesen szerelem és tragédia lesz a vége.

Atlas viszont a jelenben is visszatér mint sikeres étteremtulajdonos. Egy véletlen találkozás aztán Ryle egy másik arcát is elkezdi felfedni, és jön a sokak számára ismert féltékenység, ami talán akkor még nem is tűnik nagy bajnak, talán még egy kicsit örül is neki a nő. Aztán történik egy baleset. Aztán még egy. És aztán jön a bocsánatkérés. És megint. És van oka. Persze, hogy van oka. Nem tehetek róla, mert. 

A könyvnek a fő erénye, hogy húsba vágóan mutatja be azt, ahogyan belemegyünk egy bántalmazó kapcsolatba. Teljesen vakon. Mert velem aztán soha nem történhet meg. Egész gyerekkorában azt nézte Lily, hogy az anyja hogyan nem lép ki, és fogadta meg, hogy ő aztán nem. És amikor ott van, a jelek hirtelen mégsem olyan egyértelműek. Tényleg baleset volt? Hiszen a körülmények. És bocsánatot kért. Bárkivel megtörténhet. Nem? Amikor kívülről látjuk-halljuk ezeket az eseteket, azt hisszük, mi mindent tudunk. És velünk aztán sosem. Hogy mi azonnal észrevennénk, össze se jönnénk olyan emberrel. A regény kijózanítóan mutatja meg, milyen könnyű meggyőzni magunkat az ellenkezőjéről.

Ami viszont nekem kevés volt, az a folytatás. Azzal, hogy a romantikus regények kulisszái közé helyezte a történetet, szupersikeres üzletasszonnyal, milliomos támogató barát-sógornővel, exkatona támogató szupergazdagszupersikeres épp most tértem vissza, nincsen senkim ex-szel, nagyon sok terhet vett le a főszereplője válláról. Nagyon sok nő nem azért nem lép ki egy bántalmazó kapcsolatból, mert nem tudja, hogy az egy bántalmazó kapcsolat. Hanem azért, mert látszólag nincs más lehetősége. Én azt a történetet szerettem volna olvasni, amit aztán az utószóban írt le az írónő. 

Valószínűleg így is nagyon sok embert érzékenyít (jobban) ez a könyv. Talán sokan veszik észre hamarabb a jeleket és hisznek maguknak. De számomra a karakter élete egyszerűen annyira valószerűtlen volt minden más tekintetben, hogy csak keserűen elhúztam a számat, és azt mormoltam magamban: úgy könnyű.

 5/4