The ​Never King

Ó te jó ég, mi a francot olvastam?!

Ez a könyv megint a népszerű könyvek kihívás miatt került az étlapomra, és szokás szerint úgy vágtam bele, hogy semmit nem tudtam róla. Így szerintem teljesen érthető volt a meglepetésem.

Először is ez egy retelling: egy sokak által ismert történet újragondolása. Ebben az esetben a Pán Péter legendát vette elő az író. Erről nem tudok túl sokat, de kétlem, hogy ez elvett az olvasásom élvezeti értékéből. A főszereplő Wendy Darling, aki éppen betölti a 18-at, amit egyáltalán nem vár, mivel a családján átok ül: születésnapjukon a Darling nőket elrabolják egy másik világba, és onnan már mentális problémákkal kerülnek elő. Így járt Wendy anyja is, aki egész életét rettegésben, menekülve töltötte illetve próbált felkészülni arra, hogy megvédje lányát minden lehetséges módokon, így Wendy finoman szólva sem szerető és biztonságos otthonban nőtt fel. Ezt azzal kompenzálja, hogy a mának él és amit akar, meg is teszi. Bár teljesen nem hiszi el a legendát, azért tart is tőle. 

Aztán amikor elkövetkezik a nagy nap, hiába a mindenféle mágikus-ezoterikus védelem meg készültség, valóban besétál egy férfi és könnyedén elviszi magával Wendy-t. A lány Sohaországban találja magát négy elveszett fiúval összezárva, akik különböző módon viszonyulnak hozzá. Azt azonban egyértelművé teszik számára, hogy a cél, hogy őt megtörjék. Wendy erre azzal próbál visszavágni, hogy egyesével elcsábítja a fiúkat, ezzel éket verve közéjük. Majd ahogy haladunk egyre előre a történetben, elkezdenek bonyolódni a szálak és végül Wendy elszántan segíteni próbál, hogy Pán Péter visszaszerezhesse ellopott árnyékát. 

Nos, khm. Szerencsére nem volt olyan rossz, mint az eleje, vagy még inkább a közepe. Az elején egészen érdekes volt ez a diszfunkcionális anya-lánya kapcsolat meg a rettegés valamitől, ami vagy van, vagy nincs, és ha van, nem teljesen világos, mi is az. Aztán az elrablástól a nagy leleplezésig nekem borzasztóan nem tetszett. Nekem elég nagy logikai bukfencek és-vagy átérezhetetlen motivációk tették tönkre az amúgy sem acélosan felépített izgalmat. Pl. Wendy szexhez való hozzáállása: a nyitójelenet és a gondolatai alapján neki ez eszköz, amivel eléri a céljait (legyen az a társaság, az idő eltöltése vagy jelen esetben az életben maradás-megosztás), majd a következő pillanatban ahogy meglát egy fiút, rá akarna mászni. Mindkettőnek van értelme, de nekem jobban tetszett volna, ha A. hideg fejjel ment volna bele később is mindenbe B. jobban éreztette volna velem az író, hogy itt valami másról van szó, valami megváltozott benne. A fiúk, ó te jó ég: a szuperszexi négyes, akiknek minden mozdulatára elalél Wendy; akik már sokszáz éve tervezetten rabolnak el Darling lányokat, olyannyira, hogy már unalomig begyakorolt koreográfiájuk van a megfélemlítésükre; akiknek egy szabályuk van: nem lefeküdni Darling lányokkal és vállaltan az a céljuk, hogy megtörjék őt és meg is mondják, hogy csontjukig romlottak: na ők roppant gonosz módon a lány kedvenceit főzik, vigyáznak rá, tutujgatják, beszélgetnek vele, varázsolnak neki és gonosz, nagyon gonosz módon kielégítik. Ne mááár. Teljesen tét nélküli gonoszkodásokat valóban látunk, de nekem ez kevés. 

Nyilván az "ez a lány más" klisé is a könyökömön jön ki, de lapozzunk.

Engem eléggé idegesített, hogy Wendy-re a fiúk nézőpontjában ill. dialógusaiban "a Darling"-ként hivatkoznak. Értem, hogy angolul van ennek egy másodlagos jelentése (beszélő névnek véletlenül sem hívnám...), ami angolul talán jobban kijön, de így eredeti nyelven névelővel nekem nem jött be. De persze nincs jobb ötletem.

Ami nekem sokat javított volna a könyvön - és láttam is erre halvány próbálkozásokat - ha sokkal önironikusabb lett volna. Így is voltak pillanatok, amikor nevettem rajta, de sajnos többször azért, mert a szokásos módon számomra hiteltelen romantikus könyveknél szándékosan elmélyített női hangon "hallottam" a férfiak dialógusait. 

Amúgy a végén, mikor valóban beindulnak az események, egészen érdekes lett, az javított is kicsit az értékelésemen, sajnáltam, hogy ott vége szakadt, de mondjuk magamtól biztos nem olvasnám el a folytatást. Annak jobban örültem volna, ha több időt szán a könyvére az író és nem vágja el ilyen hirtelen a szálakat.

5/3