24 dní do Vianoc

Azt hiszem, túlságosan földhözragadt vagyok a romantikus könyvekhez.

A 24 nap karácsonyig egy nagyon ígéretes alapötlettel indul. Nina nem elégedett az életével, úgy érzi, elveszítette saját magát, nem az a lelkes, életigenlő, zabolátlan lány már, aki volt vagy lehetne, lennie kéne. Vissza akarja kapni azt, aki évekkel ezelőtt volt. Ehhez kihívás elé állítja magát: a Karácsonyig hátralévő 24 nap mindegyikére egy-egy feladatot tűz ki maga elé, és hogy még izgalmasabbá tegye, egyenként cetlikre írja őket és véletlenszerűen választ közülük reggelente. Ahogy az lenni szokott, gyorsan repül a jelenlegi pasi és érkezik helyette új, akit teljesen levesz a lábáról ez a régi-új Nina, és végig támogatja őt néha a leglehetetlenebb helyzetekben az adventi időszakban.

Sok dolog tetszett egyébként a könyvben. Végre egy kicsit lehúzták a díszletet a hétköznapokba. Szinte mindenki panellakásokban él, az anyagi felelőtlenségnek vannak következményei, azért nem minden csillogó karácsonyi pulcsi. Fajsúlyos kérdések is napirendre kerülnek (hibák helyrehozása, ki vagyok én, el tudom-e hagyni magam vagy inkább csak változok). Nagyon szerettem, ahogy az apjával próbáltak egymásra találni, és egyáltalán, a családi szálak fel- és leépítése izgalmas volt. És a nehezen emészthető napokat többnyire könnyedebbek váltják, hogy azért mégis egy romantikusat kapjunk a végére.

Viszont nagyon sok dolog nem tetszett sajnos. A karaktereket, igen, még a főhőst is kidolgozatlannak éreztem, Dominikkel pedig szerintem nagyon nem tudott mit kezdeni a szerző. Kellett valaki, aki ott van és támogatja a főhősnőt, egy ponton a kihívásokba is megpróbálta behúzni, de őszintén, Dominikben talán a legérdekesebb a családja volt. Nina addig átélhető és azonosulható volt számomra, amíg forgatta magában a gondolatokat és a válságából próbált kilábalni, de ott már elveszített, amikor úgy beszélt magában, hogy voltak körülötte és fogalma sem volt róla, hogy beszél; hogy elalszik egy autóban, majd amikor reggel felébred, fogalma sincs, mi történhetett vele és volt pár olyan kihívás, ahol egyszerűen csak elment mellettem az egész poén, mintha egy belsős viccet próbálnék megérteni. A munkahelyi barátnői nekem furcsán feszítettek túl határokat, erőltetettnek éreztem. És néhány tényleg komoly és súlyos téma olyan hirtelen, a semmiből tűnt fel, megalapozatlanul, hogy nem tudott akkora erőt kifejteni, amekkorát szerintem megérdemelt volna. A végére pedig nekem már annyira elemelkedett a valóságtól, annyira tökéletes lett, hogy az egész végül egy mese képzetét keltette bennem.

Őszintén reméltem, hogy ez az alapötlet megkapja a megérdemelt kibontását, de ezt én nem éreztem így.

5/3