Assistant to the Villain

Ezt a könyvet sem vettem volna le önként a polcról, szintén a már sokat emlegetett Népszerű könyvek kihívás miatt olvastam. Ez már sokszor hozott kellemes meglepetéseket, lássuk, most is így történt-e!

A könyv elsősorban Evangeline "Evie" Sage-ről szól, aki a kezdetekkor még nagyon nagy pácban van, mert kirúgták, és ő a pénzkereső a családban. Anyját és bátyját egy sokáig homályban tartott incidens során elvesztette, apja egy rejtélyes, a királyság jó részét érintő betegségben szenved, így egyedüli támasza kishúga, aki még iskolába jár, és Evie szeretné is, ha ezt így tudnák fenntartani, mert neki ott kellett hagynia az iskolát, hogy az anyja által hagyott űrt betöltse a háztartásban, majd apja betegsége miatt nem is tudta folytatni. Miközben hazafelé sétál azon tűnődve, milyen lehetőségei maradtak, szó szerint egymásba botlanak egy jóképű idegennel, aki éppen a Királyi Gárda elől menekül. Mikor megemlíti a helyzetét egy verbális asszó közepette, akkor az idegen kap az alkalmon és felfogadja. Így lesz Evi a Gonosz asszisztense.

A könyv néhol nagyon ügyesen forgatja ki a sablonokat, néha pedig ugyanúgy él velük, mint bármely más young adult vagy esetleg romantasy. Szerintem azok a részei az erősebbek, amiknél paródiába-szatírába hajlik, de sajnos elég kevés az ilyen. Viszonylag sok ötlet eredeti benne, de azokat kicsit túl is hajtja az írónő (a "bánatos békába" pl. az első pár alkalommal még nagyon mókás volt, a tizenhuszadiknál már forgattam a szemem). 

Evie karaktere többé-kevésbé tetszett, bár őt is a hibás-hibátlan heroinák közé sorolom. A Gonosz nagyjából annyit hoz, hogy jóképű és titokban (aha, nem) odáig van Evie-ért, és természetesen, mivel az sehogy nem lehetne elnézhető, igazából mindig csak okkal gonosz. A kettőjük közti kémia viszont többnyire működik, inkább a verbális, mint a testi, és inkább az odamondogatós, mint a bizalmas. A mellékszereplők hozzák azt a hátteret, amit kell. A bonyodalom a könyv legvégéig nagyjából kiszámítható néhány beleerőltetett sértődéssel, a végén viszont a nagy érzelmi pillanatot szerintem indokolatlanul elkapkodjuk. A vége pedig az a fajta befejezetlen vég, amit nem veszek jó néven. Nyilván lehet rögtön több kötettel tervezni és nyitottan hagyni a befejezést, de itt tulajdonképpen belemerevedünk egy mozdulatba, nekem legalábbis ez volt az érzésem.

Ettől eltekintve szórakoztató könyv, nem okozott fájdalmat, de nem is adott hozzá az életemhez.

5/4