Párhuzamos létezés

Valószínűleg nehezen került volna a szemem elé Boltsek Erik első könyve, ha nem kapok lehetőséget az előolvasásra. Többek között azért is, mert elég nehezen tudnám egy dobozba bekategorizálni, sok műfaj és stílus keveredik benne. Leginkább persze krimi-thriller, de közel sem hasonlít azokra, amiket olyan gyakran forgatok.

A történéseket Gary szemszögéből követjük, aki kapcsolati problémákkal küzd, így örömmel fogadja párja, Natalie javaslatát, hogy kikapcsolódásként utazzanak el. Azonban már az úton is (számomra) szürreális események után elszabadul a pokol, és Gary hamarosan egyedül, ismeretlen helyen, sőt ismeretlen korban is találja magát, ahol semmi sem úgy működik, mint az általa ismert világban.

Eközben Agnes a közúti balesetet szenvedett Gary után nyomoz és természetesen bátyja párját, Natalie-t hibáztatja valamilyen módon. Barátnőjét, a rendőr Emmát is bevonja, aki révén egészen más és új aspektusait ismerjük meg annak, hogy meddig érnek a szálak.

A könyv elég nagy terjedelme mellett is hihetetlenül tömény, nagyon sok szereplőt és szálat mozgat. Ez volt az egyik oka, hogy az első fele nehezen csúszott, az egymástól látszólag teljesen független eseményeket az agyam mindenáron össze akarta hozni, de ez természetesen a dramaturgia miatt csak később következett be. 

A másik az, hogy én nem tudtam még szimpatizálni sem a főbb karakterekkel az elején, nemhogy azonosulni. Biztosan vannak a világon ilyen szabadszájú, impulzív, önhitt emberek, de szerencsére nem a közvetlen közelemben :D Ez apróbb gát volt az olvasás élvezetességében számomra, de ez abszolút egyéni, azt gondolom. Később vagy mérséklődtek ezek a jegyek, vagy én szoktam meg, de a könyv második felére ez nem volt akadály, ott már rendesen berántott a sztori, és csalódott voltam, hogy nem olvashatom tovább és nem tudhatom meg, mi lesz a végső megfejtés (hiszen még a végén is történnek csavarok, ami plusz izgalmakat ígér a folytatásra, hiszen habár nem tudtam, egy sorozat első kötetét tartottam a kezemben). 

A karaktereket nagyon jól ellensúlyozta a számomra szerző humora, amit én legtöbb esetben nagyon csíptem (a többiben pedig nem voltam biztos, hogy valóban humornak szánta-e) és a (pop)kulturális utalások, amiket én mindig díjazok.

Ami megragadta még a figyelmemet (és rendesen össze is zavart), az az érdekes szerzői megoldás volt, hogy Gary szemszögéből első szám első személyben olvashatunk, viszont a váltott szemszög többi karakteréről első szám harmadik személyben, és amikor ez a kettő összetalálkozik egy ponton, ott sokszor lapoztam vissza, hogy most mi történik :D

Nehéz egy történet feléről (?) véleményt írni, mindenesetre jó indításnak tartom mindkét értelemben, várom a folytatást.