Old Man's War

Ezek miatt a érdemes komfortzónán kívül lépni mondjuk kihívások miatt!

Gondolkodtatok már rajta, hogy milyen jó lenne az idősek bölcsességét a fiatalok fizikumával párosítani? Gondolkodtatok, ugye? Ha létezne is a technológia, valószínűleg nem nekünk állna legelőször a rendelkezésünkre. Logikus, nem? Hát kinek? Bizony, a katonaságnak. 

A John Scalzi által vizualizált jövőben sokat sikerült nyújtani az ember élettartamán, mindenki él kb. 90 éves koráig, de tovább nem nagyon, és azt sem egészségben, fitten. A betegségek, a szerveink elhasználódása még nem megoldott, és bár a legtöbb dolog cserélhető, az öregedés még mindig nyomot hagy mindenkin. 

Azonban adott a lehetőség, hogy 75 éves korodban bevonulj a Gyarmati Véderőkhöz. Ez persze tartogat kihívásokat is. Kapásból azt, hogy senki nem tudja, mi történik azokkal, akik bevonulnak. A földön kívüli minden tevékenység, legyen az ember vagy bármi más általi, titkosított és nem jutnak el a hírek a Földre. Az amerikai John Perry és felesége azonban úgy okoskodik, biztosan nem vén trottyokat keresnének a gyarmatok védelmére. Kell hogy legyen olyan technológia, amivel valahogyan megfiatalítják őket. Így aztán közösen úgy döntenek a 65 éves korukban tartott első prezentáció és némi idő után, hogy tíz év múlva bevonulnak. Azonban ember tervez, Kathy pedig meghal, mielőtt ez bekövetkezhetne. John egyedül marad, és egyedül is ugyanarra a döntésre jut. Ekkor csatlakozik be az olvasó is a történetbe, követve John kalandjait egy Földön kívüli kiképzésen és háború(k)ban. 

Úgy szippantott be ez a könyv...á, nem, hagyjuk az űrhasonlatokat. Az elején szinte mentális fájdalmat éreztem, ha le kellett tennem, annyira tudni akartam, mi történik a következő és következő és következő fejezetben. Szórakoztató stílus, jól adagolt humor és ötletes alaphelyzet adják a gerincét, ami aztán a könyv végére kicsit kifullad, de még mindig fel-felvisz a lendület a hullámvölgyekből a következő hullámhegyre. Az én figyelmemet abszolút lekötötte. 

Nagyon bírtam a Vén Trottyokat, nekem még John karaktere is belefért, éreztem azért a szerencsefaktort is az ő sikeres előmenetelében, ez sokat segített, és úgy éreztem, ő legalább annyira érzi ezt, mint én, sőt ezt szóvá is teszi. Jane karaktere nélkül viszont tudtam volna élni, vagy ha bele is kerül a könyvbe, egy semlegesebb kapcsolatnak jobban örültem volna. A vége kicsit gejl lett, de mivel ez egyelőre csak hipotetikus, a következő kötet még javíthat is rajta. 

Biztosan el fogom olvasni.

5/5