12 ​nő voltam

Nem gondolom, hogy a kötet célja az volt, hogy a nők lelkének megfejtésében segítsen bárkinek is. Az én érzésem szerint nem átlagos történetek voltak ezek, nem átlagos alanyokkal. Persze voltak olyanok, amik mintha már ismerősebbek lettek volna, felbukkant hasonló közelebb vagy távolabb az életemben, de voltak sokkal nehezebben megfoghatók, a hétköznapi élet szintjére számomra nem lefordíthatók.

A címhez hűen tizenkét novellát kapunk, tizenkét lány-nő-asszony szemével látunk általában egy kisebb szeletet az életéből. Ezek az életek pedig általában nagyot fordulnak, majd gyakran épp száznyolcvan fokos fordulatot véve folytatódnak tovább.

Amit kimondottan szerettem benne, hogy nem nyomasztott, nem ölte ki belőlem az életkedvet. Talán azért is, mert minden novella éppen annyira különleges, hogy ne lássam azért viszont benne saját magamat/számomra kedves embereket. Ezen kívül úgy érzem, a legtöbb történetben ha el is veszített valamit a főszereplő, valami mást viszont megtalált cserébe.

Nem tudom, miért alakította így az író, de számomra feltűnő volt, hogy milyen gyakran külföldi a főszereplő nő párja, vagy akár maga a főszereplő is, de még akkor is fontos valamiért a magyar származása (Apró kozmikus félreértés), én ugyanakkor nem éreztem, hogy ez akkora jelentőséggel kéne bírjon.

A központban lévő nőkben az volt nekem a közös, hogy mindannyian kevéssé voltak saját sorsuk urai, általában egy kapcsolat (és az esetek többségében egy férfival való kapcsolat), esetleg egy esemény irányítja őket. 

Legjobban talán az utolsó, A tizenkettedik tetszett, mert ott bár szintén kiadja a kezéből életének irányítását a főhős, mégis tudatos döntés eredménye ez, és jobban reflektál is rá. Ennél akár már mélyebb szinten is gondolkodhatunk arról, hogy amikor azt mondjuk, a sorsra bízom a döntést, valóban így teszünk-e, vagy tevőlegesen mi is hozzáteszünk ahhoz, amit később a sors kezének nevezünk?

5/4