Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés
Nem vagyok nagy rajongója a romantikus regényeknek, sem az erotikusaknak. Bár szkeptikus vagyok velük szemben, ez leginkább azért van, mert kevés jót olvastam közülük, a legtöbb nagyon felületesre és klisésre sikerül.
Sajnos a Spanyol szerelmi átverés sem igazán emelkedik ki közülük. A felállás a klasszikus "ellentétek vonzzák egymást" és "színleljük a szerelmet, majd hoppá, mégsem színleljük" keveréke. A főszereplő Catalina Martin, aki Spanyolországból költözött pár éve New Yorkba egyrészt a karrierjét beindítani, de leginkább az első, gyászos véget ért szerelmének vége és annak következményei elől. Ő is narrálja saját történetét, mely rögtön a Nagy Problémával indít: testvérének esküvője lesz, amire haza fog utazni, és mivel kiderült, hogy az exének menyasszonya van, aki ráadásul a vőfély is lesz, hazudott egy pasit a családjának, akit prezentálnia kellene záros határidőn belül. Önként ajánlkozik Aaron Blackford, az irodai nemezise, de Linának persze esze ágában sincs azt nemhogy elfogadni, még meghallani sem.
Természetesen minden úgy alakul, ahogy arra számítunk. A két főszereplő tökéletes, csak Catalinának vannak olyan hibái, mint "szereti az édességet", "hangos", "ügyetlen", "szenvedélyes", "ragaszkodó", ami lássuk be, csak a cukiságfaktort lövi még tovább az égbe. Nekem egyáltalán nem voltak hihetőek. Volt pár aranyos pillanat, ami megmosolyogtatott, de általában inkább csillám folyt a fülemből is. Aztán amikor az elkerülhetetlen egymásra találás után beindul az erotika, azt is teljes gázzal műveli az írónő mind mennyiségben, mind pedig részletességben. Az kicsit váratlanul ért :)
A bonyodalom is elég várható, az volt a fura, hogy amire számítottam és eléggé be volt huzalozva a karakterekbe és a cselekménybe, azon szerintem kicsit indokolatlanul könnyen átsiklottak és nekem a bonyodalom II. (illetve ez még lehet a bonyodalom feloldás része is, ki hogy veszi) kicsit mondvacsinált és felületes volt. A prológus meg az utolsó cukorszirup-csepp volt :)
Amit viszont kifejezetten értékeltem, az a munkában elszenvedett hátrányos megkülönböztetés volt, és az, ahogyan Lina reagált rá. Ez volt számomra az igazán élő rész, sokkal szívesebben olvastam volna erről többet, akár a megéléséről, a megoldásáról, bármiről. Ezzel sokkal valószínűbben szembesül egy átlag nő, mint a regény bármelyik további részével, de persze az már nem a nyári limonádé lenne, szóval igazából örülök, hogy egyáltalán ennyi jutott.
Egy gondolat erejéig visszatérve Aaron Blackfordra: lehet, hogy a kisebbség része vagyok, persze az is lehet, hogy nem, de nekem a tökéletes-feddhetetlen férfi főhős a vágyaim netovábbja, inkább azt szeretném érezni, ahogy a főhősnő megkedvel-szeret valakit a hibáival együtt. A tényleges hibáival együtt. Tudom, hogy ez sokkal nehezebb írónak és olvasónak egyaránt, de van erre is példa, szerencsére. Mindenesetre a köszönetnyilvánítás kicsit helyére tette bennem a könyvet: Henry Cavill-"fanfic"-nek épp egész tűrhető :)
5/3
