Vingar av silver

Camilla Lackberg, ha jól számolom, a harmadik skandinávkrimi-szerző volt, akivel találkoztam, Jo Nesbo és Jussi Adler-Olsen után. Fjallbacka-sorozata meglepő felüdülés volt a morózus-diszfunkcionális férfi főszereplők után: hőse, Erika sokkal hétköznapibb problémákkal küzd és hasonlóbb hozzánk, átlagemberekhez. Szinte véletlenül keveredik az első regény sztoriját adó nyomozásba, és ekkor ismeri meg későbbi férjét, Patrikot, a nyomozót. Ez löki végül a regényírás felé is, ami később mindig összefonódik a kötetek fő szálát adó történettel. 

Erika és Patrik szeretetreméltó, átlagos emberek, akik leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy egyengessék a mindennapokat: eleinte friss kapcsolatukat, később házasságukat, szüleiket, majd gyermekeiket, barátaikat és rokonaikat, a hétköznapokat és a plusz kilókat. Legijesztőbb függőségük a kávé és a fahéjas csiga irányába hajtja őket. Így bár egyfajta gyötrődő, magányos zseni-íz kiveszik ebből a regényfolyamból, egy olyat kapunk helyette, ami engem személy szerint maximálisan kárpótolt.

A sorozat lezárása után Lackberg új alapokat rakott le Faye történetével az előző kötetben, az Aranykalitkában. Faye luxusfeleség, élete idilli. Férjét imádja, közös gyermeküket is, nem szorul rá arra, hogy dolgozzon, de eszével gyakran besegít Jack vállalkozásának igazgatásába. Azonban Jack egyre kevésbé tekint rá szeretetteljesen, tisztelettel, egyre gyakrabban harapós vele, nem veszi emberszámba és gyorsan száguld házasságuk lefelé a lejtőn. Hosszú idő azonban, mire Faye rájön, hogy férje nélkül is értékes és életképes, és eljut odáig, hogy kiálljon magáért, új életet kezd és bosszúért kiáltva csatasorba állítja a nőket.

Nem tudtam, mire számítsak az első kötettől, de nagyon hamar magával ragadott. Olyan témát boncolgat, amiről ritkán lehet olvasni és végtelenül hitelesen mutatja be azt a folyamatot, ahogy a mindent elhomályosító szerelemből a nő lassan-lassan biodíszletté, majd kifacsart ronggyá válik, ami eldobható. Kívülről könnyű látni, mi történik, belülről azonban olyan lassan fosztja meg önbecsülésétől a helyzet azt, aki így él, hogy nagyon nehéz ezután önállóan lábra állni.

A második kötet ott veszi fel a fonalat, hogy Faye már saját cége élén nagyon sikeres üzletasszony, férje pedig börtönben ül lányuk megrendezett gyilkossága miatt. A Revenge-dzsel az amerikai piacot tervezi meghódítani, azonban egyre több részvényese kezdi el eladni a részvényeit, és Faye pillanatok alatt abban a helyzetben találja magát, hogy elvesztheti a cégét. Ezért Stockholmba utazik újra, hogy kiderítse, mi folyik a háttérben és biztosítsa a cég helyzetét a terjeszkedés előtt. Tartózkodása alatt megismerkedik Daviddal, aki szépen lassan elnyeri a bizalmát és barátok lesznek, majd egyre közelebb engedik egymást. Azonban váratlanul jön a hír: Jack egy másik rabbal együtt megszökött a börtönből, és Faye jogosan félhet a haragjától. Emellett rövid visszatekintésekben, egymást lineáris idővonalon követve megtudjuk, hogy jutott el Faye szülővárosából (igen, újra Fjalbacka) Stockholmba és miért lett olyan ember, amilyen.

Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt az alap stabil, Faye még mindig érdekes, kevés az erős női főszereplő, így már ez ad egy kis pikantériát a regénynek. Viszont most voltak nekem nem konzekvensnek tűnő történések. Nem hiszem, hogy egy olyan múlttal érkező nő, mint Faye, ilyen mértékű bizalmat szavazna bárkinek. Még ha magától nem is tenne lépéseket, azért ha kínálkozna a lehetőség, hogy többet tudjon meg valakiről, élne vele. 

Nagyon gyakran éreztem feleslegesnek a gazdagság mutogatását. Jó, értem, Chanel a táskája, Stella McCartney a blúza, első osztályon utazik és Chateau pityputtyot iszik...nem érzem, hogy ennek hozzáadott értéke lenne egy bizonyos mennyiség után. 

Harmadrészt meg, bár jellemzően hidegvérüket kiválóan meg tudják őrizni a szereplőnők, eszköztáruk jelentős része az "ellenség" hímtagjának méretére tett megjegyzés. Egymás között is, és éles helyzetben is. Utóbbiban természetesen ez hisztérikus reakciót vált ki. Finoman szólva is kétdimenziós.

És negyedrészt: bár értem, hogy ezt az előző rész megalapozta, mégis túl sötét, túl nehéz az, ami mindenhol történik. Nem nagyon szeretnék spoilerezni, de úgy érzem, hogy előbb megvolt, hogy mi történjen a férfiakkal büntetésképpen, és ehhez íródott az, amit elkövetnek, hogy igazolni tudja Faye reakcióját. Emiatt a professzionális szál talán hihetőbb és életszerűbb, mint a személyes, ezúttal.

Úgy tűnhet, hogy nem tetszett a könyv: ez azért nincs így, olvastatta magát, és azért azt fenntartom, hogy én vagyok túl burokban nevelt, hogy ezt a fajta gonoszságot túlzónak és a szabadosságot felületesnek lássam, mégis a kevesebb szerintem ezúttal több lett volna. Ettől függetlenül várom a folytatást - mert lesz, ez a végét olvasva elég nyilvánvaló.

5/4