Downton Abbey
Létezik angolul a "comfort food" kifejezés, amit talán legjobban a vigaszkaja szó ad vissza. Ezek olyan ételek, amiktől jobban érezzük magunkat lelkileg, esetleg az otthonunkra emlékeztetnek, hagyományosak, a tápértékük pedig másodlagos. Jellemzően szénhidrát és/vagy zsír adja az alapjukat. Nekem ilyen a Downton Abbey is - ilyen volt a sorozat, és ugyanezt adta a film. Boldog bazsalygással néztem végig a viszonylag hosszú játékidőt, és azt kaptam, amire számítottam.
Nem tudom, hogy lehet az embernek nosztalgikus érzése egy kor és egy hely iránt, amit nem élt át és nem látogatott meg. És nem tudom, hogy hozhatja ezt egy sorozat, majd egy film tűpontosan. Nem vagyok ezzel egyedül, tömegek élték át, és ez nem annak az eredménye, hogy úgy szerettem a sorozatot - már az első epizódtól ezt érzem. Egy részem mintha hazatérne. Nem feltétlenül szeretnék én nemes lenni ott, kipróbálnám magam szoba- vagy konyhalányként is. Lehet, hogy mégsem fejlődünk olyan gyorsan, mint a technika vagy úgy nagy általánosságban a környezetünk, és a kollektív tudattalan még itt van leragadva? Honvágyunk van egy lassabb, nyugodtabb, talán tisztább, de legalább ilyen dolgos világ iránt?
Talán némi magyarázatot ad az a tessék-lássék ideológiai szál, ami a filmben végighúzódik: a kérdés, hogy fennmaradjon-e Downton Abbey a jelenlegi formában, mikor már nem látszik fenntartani önmagát. A film végén a szobalány Anna mondja, amit egy pár jeleneten át a gyakorlatban is megtapasztalunk: az intézmény nem csak azoknak fontos és befolyásolja az életét, jelent bevételi forrást stb, akik benne laknak vagy dolgoznak, hanem egy sokkal szélesebb rétegnek. A királyi látogatás, amiről a film szól, sok család életében fontos esemény, kicsit megtöri a hétköznapok szürkeségét, na és persze közösségi is.
Egy kis összecsengést érzek egy TED-talkkal, amit nemrégiben láttam és arról szólt, mennyire nem szólnak már a városaink a közösségről, arról, hogy vonzó tereket alakítsanak ki, ahová az emberek azért mennek, hogy ott legyenek. Ezzel azt érik el, hogy mindenki a lehető legrövidebb időt szeretné az "utcán" tölteni, és ha lehet, akkor sem gyalog. Idelinkelem nektek, ha érdekel, magyar felirat is elérhető:
James Howard Kunstler: The ghastly tragedy of the suburbs
Maga a film egyébként érthető a sorozat megtekintése nélkül is, persze az eddigi események ismerete hozzáad az értékéhez. A cselekmény annyi, hogy Downtonba bejelentkezik a királyi pár, hogy egy éjszakát ott töltsön, ami természetesen nagy felbolydulást jelent mind a család, mind a személyzet számára. Utóbbi számára az izgatott várakozás azonban hamar alábbhagy, mikor kiderül, hogy ők nem vehetnek részt a királyi család közvetlen ellátásában. Persze őket sem ejtették a fejükre, hamar tervvel állnak elő, hogy a pökhendi "betolakodókat" megleckéztessék.
A cselekmény jó apropót ad, hogy mindenkit egy helyre gyűjtsön, aki esetleg a sorozat végére fizikailag kicsit eltávolodott Downtontól. Ezután szépen egymás után, mint a Mikulás az óvodában, végigmegyünk minden szereplőn, megismerjük a jelen problémáit, kétségeit, és tanúja lehetünk, hogy azok elegyengetődnek. Voila, jöhet a következő. Bár nem bonyolítják túl, a recept mégis működik, megkapjuk az adagunkat és elégedettek vagyunk. Miénk a komfort, sose legyen rosszabb napunk!
5/3.5
