Régen írtam versenyről, de nem azért, mert olyan sokról feledkeztem meg. Sőt, igazából egy februári versenyemről nem írtam nektek, illetve egy virtuálisról - de az nem lett volna túl izgalmas. Az idei év a futóversenyek szempontjából is különleges, más.

Elég sűrű futóévet terveztem meg magamnak tavaly, sok versenyre szerettem volna elmenni (így utólag nem biztos, hogy baj, hogy ez a része meghiúsult). A fejlődésemmel szembeni elvárásaim készen várták, hogy nekifogjak. Szépen, lépésről lépésre. Aztán jött a koronavírus, villámgyorsan vége lett a közösségi edzések lehetőségének, az idei második versenyem, amire nagyon készültem: a Vivicitta törlésre került, és minket is hazazavartak home office-ba. 

Az egyedül futás nem volt az erősségem, mióta Vácra költöztünk. Ezért is kerestem közösségi lehetőséget, ami jól bevált, emellett időnként azért itthon is szaladgáltam. Mikor csak ez az egy lehetőségem maradt, először lefagytam. Bár időm engedte volna, áprilisban egyáltalán nem futottam. Májusban próbáltam magam összeszedni, de jó kis lemaradást kellett behoznom és ki kellett találnom valamit, ami egyedül is működik. Így belefogtam egy Garmin edzéstervbe, ezzel próbáltam formában tartani magam (és az egyéb edzések számát és intenzitását növeltem egyébként radikálisan az online lehetőségeknek köszönhetően). A távokon egészen szépen sikerült fejlődni, eljutottam 19 km-ig, ami túlszárnyalja azt, amit erre az évre kitűztem magamnak, de érzem, hogy a tempó azért romlott. Mármint önállóan sosem futok olyan gyorsan, nem az a kényelmes nekem, hogy 6:30-akat fussak (igen, még az sem kényelmes), de már a szakaszos gyors futás is nehezemre esik.

Mindegy, erről a részről sokkal hosszabban is tudnék írni/beszélni, de csak azt szerettem volna érzékeltetni, milyen testi-lelki állapotban érkeztem el addig a versenyig, amire már februárban beneveztem és úgy éreztem, meg kell csinálni. Ráadásul váltótársam is volt, az öcsém, és bár nem tudom, ő mennyire volt lelkes, miatta sem akartam meginogni.

Én rajtoltam és rám esett a táv nagyobbik része, 12,7 km. Én egyedül a távokat otthon pulzuskontrollal futottam, ami belesétálásokat, lassításokat hozott magával, így nem nagyon tudtam, hova kalibráljam magam tempóban, és nem is volt még előző versenyem ilyen távon, ez sem tudott segíteni. Az mindenesetre megnyugtató volt, a félmaraton miatt a szintidő hosszabb volt és a megszokott elvárt tempó 7:30-ról 8:30-ra nőtt. Így két elvárással érkeztem a versenyre: végigfutni azt (tehát nem sétálgatni) és szerettem volna 7:30 alatt lenni.

Amitől nagyon féltem, az a meleg volt. És sajnos ezt nem is sikerült megúszni. Bár viszonylag korai, 8:00-s rajt volt, már a gyülekezőpontokon, 7:30 körül érződött a nap iszonyú melege, pedig az órák-telefonok még 18 fokot mutattak. Egy pillanatig nem érződött annyinak.

A rajtzónába maszkban álltunk be, és mivel én a tempóm miatt a végéről indulok és szakaszos indítás volt, jó sokáig topogtunk a melegben, sokan, izgatottan, kapkodva a levegőt. Nem szokott zavarni a maszk, most úgy éreztem, hogy azonnal letépem magamról. Mi kb. 15 perccel indultunk 8 után.

Az elején elég nehéz volt elkapni a tempót. Ilyenkor még mindenki keresgél körülöttünk, és ha nem vagy teljesen rágyógyulva a tempófutókra, még ők is okozhatnak némi zavart. Körülöttem a 7:30-as és 7:45-ös tempófutók voltak, és a 7:30-asok úgy hagytak le, mikor nekem még 6:45-ös időt mutatott az órám, hogy öröm volt nézni. Ott egy kicsit puffogtam magamban, de addig sem azzal vagyok elfoglalva, hogy mi nehéz, szóval ezt megengedtem magamnak :) A meleg kínzó volt, de szerencsére az én sávomban nem volt tömeg, jól lehetett haladni. És azért a rakparton futás megér egy misét, elég sok a látnivaló.

Külön köszönet a rengeteg szurkolónak, akiknek attól függetlenül, hogy ki miatt jöttek, maradt energiája, hogy nekünk, a végén kullogóknak is odakiáltson egy-egy jó szót.

Ahogy lenni szokott, az első 1-2 km még nehezebb volt, de aztán 3 km-nél kezdtem már élvezni is. Nézelődtem, jöttek egymás után a nevezetes és ismert pontok egy másik szögből, mint ahogy látni szoktam. Nem kellett sokat előzni, az a halálom. Jött is az első frissítőpont 4,2 km-nél, itt még volt izóm a kulacsomban, úgyhogy egy fél pohár víz a sapkába, fél pohár a fejemre és usgyi tovább. 

Ezután jött egy nehezebb szakasz, már kezdtem megérezni az árnyék állandó hiányát, és sajnos összebolyosodtam egy női és egy férfi futóval, akik az általam meg nem értett kicsit futok, kicsit sétálok stratégiát űzték, ami tőlem állandó előzgetéseket igényelt, amit aztán a "sprintjeikkel" mindig visszavettek. Nagyon felbosszantottam magam, kicsit erősebb tempót kezdtem diktálni, és a fiút magam mögött hagytam, de a nő folyamatosan visszaelőzött, ami ráadásul megalázó is volt, mert kevesebbet futott, mint sétált. 

Szerencsére ráakadtam egy futótársra, akinek a tempója nagyon jól esett, így a nyomába szegődtem és a megszokott jobbra húzás helyett kiálltam a pálya közepére és ott futottam, megpróbáltam nem tudomást venni arról, hogy az illető női futó a jobb oldalon éppen előttem vagy mögöttem van. 

Amikor a rakpartról felkanyarodtunk az Árpád fejedelem útjára (kb. itt előzhettem meg egyébként a férfi futót, aki szakaszolva futott), már egy kis árnyék is adott könnyebbséget. Ezután lassan el is értünk a következő frissítőpontig, ami a triók első váltópontja is volt. Zökkenőmentesen haladt a dolog, egyértelmű volt, merre kell menni. Itt már több dologból is lehetett választani, az én izóm is elfogyott, így egy kis segítséggel kinyitották a kulacsomat, bele egy pohár víz, sapkába fél, fejemre fél, és mentem is tovább.

Itt helyet cseréltünk az említett úriemberrel és ő kezdett az én nyomomban futni. Remélem, én is tudtam neki annyit segíteni, amennyit ő nekem, diktáltam tovább az addigi tempót.

Nem sokkal ezután jött egy komoly akadály, az Árpád híd. Újra lecsapott ránk a nap, ráadásul "fel kellett mászni" a hídon, és ha eddig nem vettétek észre, milyen komoly emelkedő ez: 1:10 perc, 10 km futás után maga a Csomolungma. Ezt nem teszik könnyebbé a kedves futótársak, akik szintén ad hoc jelleggel állnak meg és indulnak el futás közben a lehető legösszevisszább módon, jellemzően nem szeretik, ha valaki éppen elfut mellettük, így ilyenkor hajráznak egyet és lefutnak. Szóval szlalomozgatva, befelé koncentrálva igyekeztem a legalább 50 foknak érzett hőmérsékletben túl lenni az Árpád hídon. Itt már éreztem a végét, a Margitsziget szagát, a fákat, a Dunát... vitt a lábam előre. Mint a zombikat :)

Ahogy beértünk a Margitszigetre, egyre több szurkoló is jött (az elején), zenéltek, kiabáltak, ez újabb lendületet adott. Majd 11,6 km-nél a Palánál még egy újabb frissítőpont volt, szóval újabb fél pohár víz a sapkába és a fejre, és fél a nyakba, most már innen ki kell bírni, hajrá, hajrá, már alig...de kínszenvedés volt az utolsó egy km (is). Meg kell mondjam, az a lendület, ami az elején még elvitt 1-2 km-re, itt 100-200 m-ig tartott, aztán újra jött az azonnalmegakarokállni. Hiába futottam már végtelenszer a Margitszigeten, soha nem tűnt még ilyen hosszúnak egy nem teljes oldala. Kerestem a szememmel az öcsémet, hol van már, hol van már, hol van már, mit nem veszek észre, hol van már, aztán egyszer csak megláttam és onnan már úsztam a levegőben. Szerencsére amitől rettegtem, hogy a tömegben majd nehezen találom meg...nos...szóval...szegénykém szinte már egyedül volt ott, így nem törődtem semmiféle maszkkal a váltózónában, gyorsan levettem a váltósorszámot és az azt tartó övet, figyelmeztettem, hogy a víz nem csak ivásra jó, borítsa magára ezerrel, és megkérdeztem, adjak-e át neki napszemüveget vagy bármit, és útjára engedtem. Szorongva gondoltam arra a hőségre, amit neki így 10 óra után a pesti rakparton kell majd átélnie. 

Ezután átvettem a kis csomagomat és leroskadtam a fűbe nyújtani. A társaság többi része a rajtban várt ránk, így végig kellett villamosoznom a városon, ami elég nyűgös volt ezek után. Bár a meleg nyilván továbbra sem enyhült, a futás közben érzett 50 fokhoz képest az ez után érzett 30-35 már enyhének tűnt.

A versenyt végül sikerült szépen végigfutni. Sokat segített benne egyébként az itt debütáló új kísérletem, a zenére futás. Egy olyan zenei listát raktam össze ide, ami 160-165 bpm-es ütemmel rendelkezik, amitől azt vártam, hogy a lépésütememet is ilyen szinten tartsa. Ez egyébként összejött, szépen látszik is, 163 lett az átlag. Ez hivatalosan 7:00-s időt kellett volna eredményezzen, de úgy tűnik, kisebb a lépéshosszom, szóval ezt majd még finomhangolom. 

A hivatalos eredményem 1:33:32 lett, én 1:34:13-at mértem, ami 7:20-as átlagtempót adott, tehát szépen teljesítettem azt, amit szerettem volna.

Nagyon sokat jelentett az a sok kisebb-nagyobb dolog, ami a kényelmemet biztosította a verseny előtt és után. Illetve a rengeteg szurkoló, aki ismeretlenül is rámkiáltott a rakpartról vagy az Árpád híd tövéről. Nem is beszélve a frissítőponton dolgozó fiatalokról, akik minden egyes alkalommal úgy tapsoltak meg a távozáskor, mintha legalábbis éppen a világrekordot állítanám fel. Hihetetlenül jól esett és rengeteget adott lendületben és kitartásban.

És köszönöm a te kitartásodat is, ha idáig olvastad :)