Az éjszaka érdekesen alakult. Este, mikor lefeküdtem, és pont a szemembe világított az ajtón beszűrődő fény, ormótlanul horkoltak és a sok test kipárolgása valami rémes szagot terelt az orromba, elmosolyodtam. Aztán jót röhögtem magamon, hogy komolyan: ez fog hiányozni? De igen. Ez is hozzátartozik ahhoz az összetartáshoz, ami itt van. Hogy emiatt senki nem mérges, max. nyűgös és nevetünk rajta. A többség teljesen átszellemült ettől, bábeli állapotok uralkodnak, mikor kommunikálni próbálunk és legkevésbé sem vagyunk egy csorda, a többség a maga útját járja, de mégis. A bátrabbak megérintik azt, akit ismernek, köszönünk, kérdezünk párat, odamegyünk, integetünk. Jó érzés. Hiányozni fog.

Talán háromkor hárman is felébredtünk egy ágyközösségből: én, az utca túloldalán az osztrák idős férfi és fölötte Marcello. Mind kimentünk. Kint üldögélt a furcsa pár, akik nem keverednek: a kínai lány és az idős ember. (Ők mondjuk egész éjjel járkáltak szerintem.) Mi Marcelloval kimentünk cigizni, én éhes is voltam, szerencsére hasitasiban mindig van édesség. Beszélgettünk, hogy hogy vannak az emberek, a zarándoklatról általában, Björnről és Kajról. Ittunk egy kávét, ő mondta, hogy már nem fekszik vissza, mert fél fenn aludni meg a horkolás nagyon zavarja. Mondtam, hogy szívesen cserélek vele, de nem fogadta el. Utóbb megtudtam, hogy hatkor indult el.

Én visszafeküdtem, el-elszundítottam...

Reggel felkeltem, megreggeliztünk, aztán nyolc előtt valamivel elindultunk. A városon lassan mentünk át, mert folyton megálltam fényképezni, de aztán száguldottunk, 10 fele már a kávézóban ültünk kávéra meg narancslére. Innen aztán megint vágtattunk meg beszélgettünk. Meséltem az exemről. Aztán már azért vágtattunk, hogy kávézót találjunk, mert nekem pisilni kellett. Szóval gyorsan Caldas de Reis-be értünk, 23 km, kis kavarodás után 13 előtt elsőként értünk a város másik felén lévő albergue-be. Elfoglaltunk egy szimpi szóló emeleteságyat, és elmentünk étteremkeresőbe. A városnak két hídja van, egy nagyon hangulatosat találtunk az elsőnél. Napi menüjük volt, a kenyér, üdítő és édesség/kávé mellé négy elő- és négy főételből lehetett választani 9 euróért. Én spanyol tortillát ettem, ami tulajdonképpen krumplis omlett, meg codfisht krumplival. És végre churros! De ez nem volt töltött, mint a Szigeten. De fini volt a kávéval. Visszajöttünk az albergue-be, elszundítottam olvasás közben a szófán henteregve.

Kicsit beszélgettünk a holland öregúrral, mondta, hogy Heidrun ma továbbment még, és holnap busszal megy Santiagóba. 

Kávéztunk egyet, aztán elmentem zuhizni. Egy spanyol nő bezárta az ajtót, 10 percet kellett várnom, mert nem rendesen csukódik az ajtó. De lett volna 3 zuhanyzó.

Utána kerestünk papucsot Björnnek, megvettük a repjegyét vasárnapra a Kanári-szigetekre, nekem sikerült nagy nehezen pénzt felvennem, aztán kávéztünk, mert az étterem még zárva volt. Elmeséltem neki, hogy útitársam írt 3 SMS-t tegnap óta meg hívogatott, amit természetesen nem akartam felvenni, hogy mi van velem, meg mennyire aggódik. Írtam, hogy ne tegye, minden rendben, szombaton, majd szerdán tervezek Santiagóba érni. Megint hívott, felvettem. De jó, hogy elért, ő mennyire aggódott. Mondtam, hogy minden a legnagyobb rendben. De mikor érek Santiagóba. Mondom, írtam, hogy szombaton. Akkor vasárnap indulhatnánk együtt Finisterrába. Még valamit megeresztett arról, hogy nincs térképe, és már nincs ideje elmenni érte, mert a barátnőjéhez megy és nekem van-e. Mondtam, hogy a Pilgrim's Office-ban tervezem beszerezni. Hát akkor lehet, hogy neki emiatt később kell indulnia. Erre nem mondtam semmit.

A kipécézett éttermünk csak nem akart kinyitni, amíg tartott a türelmünk, fényképeztünk, utána inkább beültünk az ebédelős helyre. Ettünk egy csomó kenyeret, Björn salátát meg piementos de Padront, én sajttálat meg vörösbort, plusz beleettünk egymáséba. Sokat röhögtünk, megfájdult a hasam.

Hazafelé még bementünk gyümölcsért a kenyér-sajthoz reggelire. Vettünk mandulát meg egy gyanúsan kutyakakira emlékeztető édességet, amit szertartásosan elfogyasztottam a termálvizes szökőkútban. Szóval szakadtunk.

A spanyolajkúak 17 óta a szomszéd bárban hörpölgetnek, mostanra emelkedett hangulat van, énekelnek (?). Björn kérdezte, hogy mennék-e de mondtam, hogy ahhoz, hogy ezt élvezzem, nekem is sokat kéne innom. 

Beszélgettünk, hol töltsük az éjszakát. Szóba jött az eredeti terv, Padron, mellette Herbon, ami állítólag szép, de másnap plusz 2,7 km és valami +10 km holnapra. De maradtunk Padronnál, bár arra számítunk, hogy nem fogunk sokat aludni, de úgy döntöttünk, ez is a része.

Ill. az jött szóba, hogy mivel Björn vasárnap később utazik, elmennénk együtt busszal Finisterrébe, és én visszafelé teljesíteném a távot.

Nem értem, útitársam miért ragaszkodik hozzám. Miért csinál úgy, mintha aggódna - írt volna előbb SMS-t. Semmi mondanivalónk egymásnak. Nincs harag, csak még egyedül is jobb, mint feszült csendben lenni.