Kegyetlen nap volt.

Tegnap vacsoráztunk az útitársammal és Aagéval. Igazából csak előételt, levest és kávét, de a leves nagyon jó volt.

Megint nagyon rosszul aludtam, az okok a szokásosak.

Reggel kelés, reggeli, indulás. 7 km után egyrészt nem volt kávézó, meg még el is kezdett esni. Láttunk embereket kör alakú bazi kaláccsal szállingózni, megnéztük, nem volt kávézó. Útitársam vett azért egy kalácsot, elfeleztük, finom fahéjas volt.

A következő településen futóversenybe keveredtünk, remek volt. Sose voltunk jó helyen. Ráadásul nehéz volt a jelöléseket figyelni. Itt kávéztunk.

Innen tovább, nem tudom, már itt is-e, de nagyon sok volt a szintkülönbség, le, föl, betonon. Ezután egy nagyvárosba értem, itt is szünetet akartam tartani (ez további 7 km után volt). Tudtam, hogy innen még 9 km, így a város második felére próbáltam időzíteni. Nyilván nem volt semmi, de szerencsére később elémugrott egy surprise kávézó.

Viszont innen már végigmentem. A városban megint elkezdett zuhogni az eső, ráadásul a jelzéseket is bénán festették fel. Kértem útbaigazítást, de aztán meglettek a jelek is. Az első, Könyv által ajánlott helyen megálltam érdeklődni, 17.50-re jött ki fejenként, felhívtam útitársamat, így maradtunk. Aage akkor ért be, mikor én indultam fel a szobába.

Nekiálltam (Avicii - Wake Me Up) zuhanyozni, szárogatni a tegnap kimosott cuccainkat. Ma csak bugyit-zoknit mosok. Így is mindenem nyirkos.

Ezután érkezett útitársam, átengedtem neki a terepet és lementem kávézni. Összefutottam Aagéval, csatlakozott. Körülnéztünk étterem után is. Meg ha már találtunk egy boltot, vettem kekszet meg műzliszeletet. Holnapra szerencsére van reggeli.

Eddig az a tanulsága a dolognak, hogy a családom, szeretteim nélkül semminek nincs értelme.