Norse Mythology

Neil Gaiman könyveinek, fantáziájának régóta rajongója vagyok. Ha jól emlékszem, 2007 nyarán kezdődött a Sandman képregényekkel, és aztán nem volt megállás, szinte mindent olvasok és gyűjtök tőle, ami elérhető.

Új könyve, az Északi mitológia az író főhajtása érdeklődése fókusza, a skandináv (meglepő módon) mitológia iránt. Aki olvasta az Amerikai isteneket vagy olvasta, nézte a Marvel történeteit Thorról és Lokiról, annak sok karakter, helyszín és történet ismerős lehet, ugyanakkor sokkal mélyebb betekintést kapunk ezekbe.

Nem kell sokkal többet gondolni annál, mint amit a cím sugall. A könyv nem több, mint a skandináv mondák modernebb nyelvezettel, átfogó szemlélettel történt összegyűjtése. Megismerjük a világ teremtésének történetét, az istenek születését, a hétköznapjaikat és végül az istenek alkonyát, a Ragnarököt is.

Aki máshonnan ismeri ezeket az antropomorf istenségeket (visszatérnék a Marvel filmekre), azoknak lesznek új, meglepő jellemvonásaik. Thor meglepően együgyű és hirtelen haragú, Loki pedig közel sem annyira kedvelhetően csintalan (ahogy nem is testvérei egymásnak). Egy kicsit több kitekintést kapunk (bár csak egy hangyányival) a többi világra, főleg az óriásokéra. 

Meg kell mondjam, ez a világ szórakoztató, de nem feltétlen szimpatikus. A görög, római mitológiához hasonlítanám, csak sokkal kevésbé az emberekre, inkább a többi világra koncentrálják kicsinyes játékaikat az istenek, akik mindent megtehetnek. Az életek, a munka, a vágyak számukra súlytalanok, amíg az a másoké. A legtöbb történet arról szól, ahogy előnyszerzés érdekében valakivel olyan megállapodást kötnek, amiről semmiképpen sem gondolják, hogy be tudja majd tartani, majd mikor úgy látják, hogy mégis, megpróbálják úgy megvariálni a feltételeket, hogy a másik fél belebukjon, így ők győztesen jöhessenek ki a versenyből, fogadásból. 

Ahogy írtam, szórakoztató, de kegyetlen világ ez.

5/4