Az éjszaka megint nem volt egyszerű. A tűzoltó fiúk 11-kor nekiálltak randalírozni a közös teraszon, gondolom, cigiztek meg csengőhangokat mutogattak. Útitársam még mindig orbitálisan horkol, ezt nem fogom megszokni.

Tegnap vettem észre, hogy begennyedt a sarkam. Eléggé betojtam, de jól kinyomogattam kétszer meg bekentem. Ma már nem jön belőle. Kicsit félek, milyen lehet akkor a mások a hólyagtapasz alatt, mert ugyanúgy fáj...

Reggel az indulás nem volt egyszerű. Nem találtunk kiutat, de aztán az autóknál igen. Nem szabad elfelejteni, meg kell kérdezni a másnapi járást.

Ja, és éjjelre bezárták (éjjelre, kb. 6-kor) az összes mosdót, az egyetlen a tűzoltólányok hálótermében volt.

Szóval indulás, lélekben felkészülés a legnagyobb emelkedőre. Ehhez képest betonon mentünk, és fel sem tűnt, mikor járhattunk a csúcson. Eukaliptuszerdőkben, olajfaligetekben vezetett az út, szóval kimondottan szép volt. Kávézni megint csak nagy sokára tudtunk, kb. 15 km után, Ansiaoban. Délelőtt esőre állt, így nem nagyon tartottunk pihenőt (nem is nagyon volt hol, szórványtelepüléseken mentünk át, még egy padot se nagyon találtunk volna). Rendesen fájt a lábam, mire Ansiaoba értünk, de a fél óra pihi sokat enyhített. Jó volt, hogy nem együtt mentünk, kicsit kezd elég lenni, hogy mindenben a legjobb akar lenni.

Ansiao után megint kegyetlen terepek jöttek. Hol aszfalt, hol köves talaj, murva. Éreztem, ahogy kopik le a sarkam. Nem is álltunk meg igazán megint Alvorgéig... nem igaz, a benzinkútnál bevártam útitársam, ki is oldoztam a bakancsom, be is kentem a lábam és okosan a hideg kőre ültem. Félek, fel is fáztam. Ja, a könyv semmit nem említ azokról a fel-le szakadékokról, amiket a benzinkútig megtettünk.

Alvorge... úgy éreztem, hazaérek. Vártam sokat az útitársamra, aztán elindultam a kávézóba. Egy férfi kilépett, és állt, és várt, én is megálltam, és csak néztünk. Elémjött, hogy ő ad pecsétet. Mondtam neki, nem kell, majd Rabacalban. Nyilván nem értettük egymást. Azért csak berángatott a kávézóba, mondjuk mondtam, hogy csak egy kávét szeretnék... kaptunk pecsétet, megkértem, hogy írja bele a nevét. Vitor. Megmutatta, hogy vezet egy füzetet, amibe írhatnak a caminósok. Útitársam megnézegette, addig én kiültem kávézni meg cigizni, elpantomimeztem egy fiúnak, hogy az én cigim olcsóbb, mint az övé. Vitor is megcsodálta a dobozom, elmondatta velem, mi van a dobozra írva (nem mintha angolul értene), és közös kincsként megtalálta rajta a Paris és a mentol szót.

Ó, kis kitérő: egész délelőtt eukaliptuszleveleket szorongattam, tök jó volt!

Vissza a főmenübe: útitársam leült a téren, nekem egy bácsi szólt, hogy ha kell segítség a kommunikációban, csak szóljak (angolul). Mondtam, hogy nem kell, nagyon kedvesek, elmutogatjuk. Aztán kitaláltam, hogy a két mondatnyi üzenetem leírom angolul, hogy hűvös téli éjszakákon lefordítgathassa Vitornak. Mondtam is neki, elolvasta, aztán elkezdtünk beszélgetni mindenféléről: a Caminóról, hogy milyenek az emberek Portugáliában és máshol, rólam. Tök jól esett, hogy kérdezte, ettem-e már ott, mondtam, hogy nem, és hogy meglepően keveset eszünk a Camino alatt. Mondta, hogy örömmel megvesz nekem bármit. Szóval így elcsacsogtunk hosszan.

Kaptam még hideg vizet a kulacsomba, és elindultam útitársam után, aki szó nélkül otthagyott. Jó volt, feltöltekeztem energiával a kellemes emléktől.

A következő kistelepülésen találkoztunk és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Pokoli volt, nagyon szenvedtem. Nagyon nehezen értük el Rabacalt. Itt csak egy helyen lehet megszállni, 1000 fős település. 15 euró volt, nem nagy szám, de nyitva van egész éjjelre a WC :) és van ágy meg párna. Viszont van olyan pechünk, hogy az alsó szinten éppen választási gyűlés van, és egyrészt folyamatosan morajlanak az emberek, másrészt a kampányautó ordítva zenél (Coldplay: Paradise, stílusosan). 20:43

Miután fürödtünk-mostunk, lementünk a helyi étterembe, ettünk egy-egy levest. Útitársamnak erre is fújolnia kellett: amolyan mindent bele leves volt: csicseri, szarvacska, krumpli, paradicsom, kenyérdarabok, meg valami húslé alap kisebb húsdarabokkal. Én még ittam egy kávét, útitársam narancslevet. És most itt vagyunk, agonizálva a zajtól, de a fogunkat meg tudtuk mosni. Valamit valamiért.

Ja, ma legyek leptek be minket, de vagy 10 db egyszerre, szemünkbe, szánkba másztak, fülünkbe dongtak, rettenetes volt.

Viszont kaptam a jóakarótól fügét meg feketeszedret, többször is lakmároztam belőle.