Reggelinél nem találtam Marcellot, gondoltam, tovább alszik. Még volt is egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy nem vártam meg. De a dohányzóban igyekeztem több időt tölteni, hogy megtaláljon, meg figyeltem. Aztán készülődés után bekucorodtam a könyvtárszobába és tulajdonképpen itt röppent el az egész nap. Megírtam a naplót visszamenőleg, sokat facebookoztam, bingóztam. Az elindulástól mindig elvette a kedvem valami, vagy éppen a szobát takarították, vagy elkezdett zuhogni az eső. De meg kell mondjam, teljesen nyomott állapotban vagyok. Azt hiszem, az egész most csapódik le. Mind az érzelmi, mind a fizikai fáradalmak, meg még az időjárás is. Nem álmos vagyok, hanem nyomott, azt hiszem. Tehát így eltelt a nap, befizettem vacsorára. Leadtam mosni a ruhámat.

A vacsora megint a hétfői volt, tehát sok hasonlóság a múltkorival: krumplis-hagymás krémleves káposztával, tapasz: sonka, brie és másik sajt, paradicsom és olívabogyó vörösborecettel, quiche különböző húsokkal, friss saláta, fűszeres párolt gomba, valami portugál különlegesség: póré, krumpli és káposzta összepárolva (leginkább valami tésztaételnek nézett ki) és kecskesajtos-sütőtöklekváros pite. Az édesség valami karamellzselé-szerű volt friss ananásszal. Na meg a bor.

Kicsit idegesítettek az emberek, úgyhogy azt hiszem, adtam tegnap egy megkeseredett ívet magamról. Csak mert nem akartam végigmenni a Budapest-politika-foci tengelyen. Elég volt Budapestről beszélni.

Björn tegnap este elkezdett fényképeket küldözgetni a családjáról. Halálosan cuki, köszöntem, hogy részlegesen pótolja a családom hiányát az övével. Írtam neki egy hosszabb levelet, ő is válaszolt, remélem, meg tudjuk tartani a köztünk kialakult bensőséges viszonyt. 

Este végül viszonylag korán lefeküdtem és el is aludtam. De az ázsiai lányok 6-kor felkeltek és nyolcig rendezgették a zacskógyűjteményüket, majdnem felkeltem, de végül visszaszundítottam 9-ig.

A tényleges camino véget ért, de az étvágyam még mindig egy ipari munkásé. Amit kitesznek elém, én megeszem. Úgyhogy reggelire rengeteget zabáltam. Szerintem a Majestic Cafét útba ejtve ma délután ki fogom húzni vacsoráig. 

Reggeli után írtam Björnnek, hogy ne aggódjon értem a tegnapi nap után annyira, és elmentem a ruháimért, aztán meg a körbevezető túrára. Négyen voltunk három kanadai lánnyal. Szuper volt, bár érzékeltem, hogy alig láttunk valamit. Sok múzeum volt, ahova szívesen bemennék, de valahogy sem erő, meg valakivel lenne jó. A portói kereskedések - pincék sem érdekelnek, bár ajándékba jó lenne a fiúknak találni egy pici készletet. Szóval visszatérve: Inez szuper lány, egész nap zargattam a kérdéseimmel, bár sosem szándékosan őt, véletlenül őt találtam meg. Jó lett volna minden szavát megjegyezni. Talán a legérdekesebb a portóról volt: hogy mindig viták vannak, hogy a portugálok vagy az angolok találták-e ki, de az igazság valahol ott van, hogy amikor a portóit kitalálták, az angoloké volt nagyon sok szőlő és pince. A szőlő nagyon különleges, mert itt három hegy veszi körül a szőlőket, a talaj is valami speciális, fekete, ami a hőháztartást egyenlegesen tartja, és valamit csinál a párával. Így hiába próbálkoznak más területeken. És a portói bor, aminek a fermentációját a harmadik napon brandy-vel megállítják, ha jól értettem.

De volt még sok érdekes. Pl. a Carmelita - nemtudommilyen templom egymás mellett, én egészen egynek néztem őket, sokáig egyikbe a férfiak, másikba a nők jártak. 

Porto nagyon gránitos (vagy bazaltos?) talajra épült, így 1. ebből készült a torony, amely sokáig Portugália legmagasabbja volt 2. ezért fut sok metróvonal a felszínen.

A vasútállomás gyönyörű. Beltéren azelujók díszítik történelmi és mindennapi képekkel, felül körben egy képsor fut a szállítás fejlődéséről, és még van egy pár, Mucha-szerű évszak-megszemélyesítés. Másrészt a peronok nyitottak, úgyhogy a jellegzetes portói látkép, házak vannak a vonatok hátterében.

Inezzel jöttem vissza a hostelbe, útközben beszélgettünk a caminós élményekről (ő is megjárta Portótól), a fiatalok helyzetéről (külföldre szeretne költözni).

Kis pihike után, 13 felé újra a nyakamba vettem a várost, a másik nagy bevásárlóutcát és a Cafe Majestic-et akartam megnézni. Igazából nem volt akkora durranás, a Váci utca szebb, de útközben találtam szép homlokzatokat, bevásároltam hazaútra pékárut meg gyümit, a piacra is benéztem, de a Majestic túl sznobnak bizonyult nekem, inkább egy, a hostelhez közelebbi, kisebb kávézót választottam, ahol - az utcára kiülve - meglepetésszerűen Frau Heidi szaladt el mellettem. Leszólítottam, gratuláltunk egymásnak. Nagy zavaromban alig tudtam makogni valamit, azért annyit sikerült, hogy örülök, hogy láthatom.

Vettem a fiúknak portói selectiont az Inez által javasolt helyen, remélem, jó lesz. Véletlenül találtam egy bélyegárudát, anyunak vettem négy azelujo-mintásat, de már használtak. Szeretnék valami jobbat is.

Megint a hostelben, elkészítettem az utazásokra szánt szendvicseket és azért becsomagoltam a croissant-okat is, és betettem a hűtőbe. Reményeim szerint nem felejtem itt. Vettem egy csoki/táblácska cuccot galloval rajta. Legszívesebben az egész országot hazavinném nekik.

Egy kis pihi után (megint) bepakoltam a cucc egy részét másnapra, kicsit várakoztunk, és elmentünk Joséval az art gallery tourra. Tulajdonképpen körbevitt pár ingyenes kiállítótermen meg egy kis egymásreklámozás volt: bioboltban és teázóban is jártunk, mondjuk nem bántam. Jellemzőbb volt a modern, számomra túl absztrakt művészet, de láttam pár remek darabot, pl. egy Kafka ihletésű ezüst, ágyban fekvő csótányszobrot, pár remek olajfestményt, meg egy plafonról lógó műanyag aszalt almát, ami fájdalmas arc volt, ha körbejártad. Két kanadai idős hölgy volt rajtam kívül, ők együtt jöttek, Joséval sokat beszélgettünk. Láttunk köpenyes egyetemistákat, ennek kapcsán feljött a J. K- Rowling-legenda (hogy mennyit ihletett Porto a Harry Potter-művekben), meg mindenféléről: vegetarianizmusról, egyetemről macskákról, álmosságról. Így utólag azt hiszem, többet kellene kérdezősködnöm. Azt hiszem [...] óta azt hiszem, a kíváncsiság zaklatás lehet, pedig enélkül az emberek azt hiszik, nem érdekelnek.

Az időt bingóval ütöttem el vacsoráig, meg a maláj lánnyal beszélgettem. Ő egy magán légitársaságnál másodpilóta, ha jól értettem, most igazol át Svájcba.

A vacsorát egy fiú költötte ma, portugál specialitás-este volt, kicsit foghíjas, de szerencsénk volt. Az előétel paradicsom-mozarella, sonka, sajt meg valami brazil gyümölcs, ami szinte lekvár (a vágható) szilárdságú volt, a sajttal meg a borral szuper. José felajánlott nekünk a leveséből, mert neki túl sok volt, zöldségkrémleves. Fini volt, és mivel az egyik kanadai hölgy nem kért, két tállal ettem. A fő fogás codfish volt krumplival és savanyított répával-uborkával, majonézzel leöntve-megsütve. Volt még a szokásos leveles tésztás előétel, most kecskesajttal és almával. Három szeletet ettem. Az édesség egy tevenyál nevű dolog volt, ami leginkább folyékony karamellmousse-ra hajazott. Na abból is ettem rendesen A többiek puhák voltak, egy tálkával sem bírták ;) Közben beszélgettünk, az elején már nem is tudom, miről, aztán ismeretlen fiúval, maláj lánnyal hárman maradtunk, és lyukat beszéltem a hasukba a caminóról. 

Fel, zuhanyzás, bepakolás, alvás.