Az ördög a vádlottak padján
Rendezte: Chris Holt
Írta: Chris Holt
Irtó nehéz lehet dokumentumfilmet forgatni egy olyan témáról, amiről mind a film főszereplői, mind pedig a jövendőbeli nézői várhatóan előre állást foglalnak és egy kicsit attól függően fog nekik tetszeni a film, hogy melyik tábort erősítik. Ráadásul ahogy a filmben el is hangzik egy ponton, egyik oldalt sem lehet bizonyítani. Ha egy kicsit ki tudjuk nyitni az elménket (nem is feltétlenül a para-, elég a sima pszichológiai jelenségek irányába), ez egy elég megkapó történet.
A történet fókuszában David Glatzel áll, aki meglett férfi korában emlékszik vissza a nyolcvanas évek elejére, amikor 11 évesen szerinte és több családtagja szerint megszállta egy démon. Az egyre fokozódó történések csúcspontja és annak következménye egy gyilkosság és a tárgyalás, amiben a védelem a démon általi megszállásra építette a stratégiáját. (Ez egyébként úgy tűnik, egy elég híres tárgyalás volt a maga idejében és közegében.)
A filmnek sok erénye van. Ügyesen adagolja az amúgy mérsékelten eseménydús történetet, igaz történethez képest sok fordulatot is belecsempészve. A feszültséget határozottan megteremti, érdekesek az eredeti hangfelvételek és polaroidképek. Kicsit talán beleláthatunk az ördögűzés faramuci oldalába is (bürokrácia), ha minden igaz. Sok résztvevőt megszólaltat, a család minden élő tagját, a Warren házaspár unokáját, egy papot, a tárgyalás védőügyvédjét és egy tudósító újságírót.
Ugyanakkor amit önhibáján kívül nem tud felmutatni, az a megbízható tanú. Ezt el kell fogadnunk. A három fiú gyerek volt még a történések idején (11-15 évesek), nővérük és annak barátja közvetlenül érintett az esetben, a Warren házaspár unokája pedig egészen konkrétan erről az esetről nem nyilatkozott, csak a nagyszüleiről mesélt kicsit. (Ezt én hiányoltam is. Ha nem tudott róla, vagy nem akart nyilatkozni, arról is jó lett volna tudni.)
A másik nagy hátránya a filmnek, hogy látszólag a tárgyalás a nagy csúcspont, ami felé haladunk, viszont nagyon hamar kiderül, hogy ez hamis benyomás volt, így pedig elmarad a várt katarzis.
A lezárás viszont szép, és szerintem lényeges. Valahol nem az a lényeg, hogy mi történt, hanem az egyénekre és a közösségre gyakorolt hatása.
Nem állítom, hogy ez a film mindenkinek való. Nincsen megoldása, nem igazán bújik ki a szög a zsákból (megint: csak akkor érezhetjük így, ha határozottan az egyik vagy a másik véleményen vagyunk már akár a film megkezdése előtt). Nekem mindenképpen izgalmas volt és elgondolkodtató, bár néha lassú és saját magát gyengítette pár rendezési döntéssel.
A bejegyzés írásakor Az ördög a vádlottak padján fenn van a Netflix kínálatában.
5/4
