Aknák földjén
R: Martin Zandvliet
Fsz: Roland Moller, Louis Hoffmann
Remek film, le vagyok nyűgözve. Imádom, ahogy a második világháborúnak egyre több részletét és aspektusát ismerem meg az utóbbi években. Úgy tűnik, letelt a gyászidőszak, és mindenki elkezdi elmondani a maga igazságát. Nem baj, ha ezek különböznek, sőt! Talán idővel megismerjük a szereplőket, és megpróbálhatjuk összerakni, mi és hogyan történt. Mert hiába bármilyen történelemtanulmány, kevesen tudjuk ténylegesen elképzelni, mi is lehetett részt venni egy világháborúban.
Ez a film a végén veszi fel a fonalat. Dániában a német hadsereg rengeteg (kétmillió) aknát telepített a tengerpartra, valószínűleg ott számítottak partraszállásra. Meg kell tisztítani a területet ezektől, hogy elkerüljék a civilek sérülését, halálát, és erre nincs is jobb alany a még az országban lévő német katonáknál.
Rasmussen őrmester (? nem emlékszem a titulusára, mindenkitől bocsánatot kérek, akinek ez érdemi információ) egy előzetesen kiképzésen átesett, tizenpár fős német különítményt kap az aknák módszeres hatástalanítására és eltávolítására. Bár nem gyűlöli kevésbé a németeket, mint bármely dán, mégis meghökken, mikor a 12-16 év közötti-körüli fiúk megérkeznek. Ellenérzését fokozatosan felváltja először a puszta emberség, majd egy baráti-apai érzet, ahogy egyre több időt tölt a fiúkkal, akik nap nap után az életüket kockáztatják - nem a dánokért, csakis azért, hogy hazamehessenek. Majd. Valamikor. Talán.
És közben egyre-másra történnek a különböző balesetek. Hiszen bár térkép alapján dolgoznak, mégsem veszélytelen munka ez. Egyre jobban fájnak a sérülések nekünk is, de egyre jobban hiszünk abban, hogy tényleg vége lehet egyszer. A csapat összerázódik, az őrmester határozottan megkedveli őket. Kiáll értük. Akár a dánokkal szemben is.
Nagyon szép a történet. A háború, az aknák, a szenvedés csak a háttér. Az emberi kapcsolatok, viszonyok, az emberség, a becsület az, ami igazán megmutatja magát. Sokmindent el lehet veszíteni egy háborúban, de van, amit nem szabad.
5/4
