Watchmen

Úgy kezdtem neki ennek a sorozatnak, hogy a képregényt még (mindig) nem olvastam, a filmet ugyan láttam, de közismerten rövid memóriámmal már csak annyira emlékszem belőle, hogy tetszett.

Ennek megfelelően egy kicsit össze is zavarodtam, de a sorozat bár támaszkodik a film történéseire (valamennyivel később folytatja ugyanazt az alternatív valóságot és megidézi a történtek egy részét), elég ügyesen villantja fel az elveszett új csatlakozók előtt is azt, hogy miben is áll ez az alternatív valóság, míg egész apró részletek viszonylag sokára derülnek ki, de akkor is ugyanolyan homlokraütős élményt okoznak.

Ebben az alternatív valóságban tehát voltak szuperhősök, akik már nem aktívak. Összehozták az embereket egy nagy, közös ellenség megidézésével, aminek hatására a hidegháború nukleáris fenyegetése háttérbe szorult. Sokan még mindig ezt a traumát nyögik, megint mások pedig teljesen elhagyatottnak érzik magukat, mert Dr. Manhattan elhagyta a Földet és a Marsra ment ezután. 

Tulsában (ami a sorozat fő helyszíne) pár éve a Fehér éjszakán a Hetedik lovasság (egy Rorschach maszkját magára öltő erőszakszervezet) szisztematikusan rendőrökre támadott Karácsony estéjén, és megölték őket és családjukat. A főszereplő, Angela Abar is ennek hatására szerelt le hivatalosan, a rendőrség pedig a bűnözőkhöz hasonlóan maszkot kezdett hordani, hogy inkognitóban maradhassanak. Azonban újra rendőrgyilkosság történik és úgy tűnik, újra a Hetedik lovasság mozgolódik. 

Ez a történetnek csak az indítórugója és felszíne, a múlt és a jelen is rendesen meg- és összekavarodik, de nem szeretném elvenni tőletek az élményt, hogy ti nézzétek úgy tátott szájjal és rá-rádöbbenve apró részletekre, ahogy én. Még mindig nem tudom, mit adott volna hozzá, ha előtte megnézem a filmet, mert ezt azóta sem pótoltam, de befogadható volt nélküle is.

Angelát jól megválasztott főszereplőnek tartom, mert nagyon sokáig vele együtt nyomozhatunk és rakhatjuk össze az apró puzzle-darabkát, ugyanannyit tudunk, mint ő. Ugyan mi kapunk extra információkat, de azok gyakran inkább új kérdést vetnek fel, mint választ a már meglévő kérdésekre. 

A hangulatra szerintem nem lehet panasz, engem az rántott be rögtön az elején. Nem mondom, hogy nem éreztem úgy néha, kicsit leül a dolog, vagy hogy a sok rejtély már egyszerűen kidob, de általában időben jött a megoldás. A vizuális megoldásokat imádtam, gyönyörű az egész és borzasztóan fantáziadús. Szokás szerint imádtam Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét, ügyesen idézték meg a klasszikusokat, ugyanakkor felismertem NIN-es, instrumentális-indusztriális futamokat is. A színészeket külön kiemelném, egytől egyig imádtam őket: Regina King a Hét másodperccel lopta be magát a szívembe, Yahya Abdul-Mateen II-t először láttam, de lenyűgözött, Jeremy Irons...ó te jó ég!!!, Tim Blake Nelson és az ő szála a nevéhez illően hihetetlenül törékeny volt, James Wolk annyira jó politikus volt, hogy csak na, Tom Mison-Sara Vickers páros sokarcúsága pedig lenyűgözött. De a kevesebbet szereplőket is egytől egyig dícsérni tudnám.

De alapvetően ezektől még nem tartanám kiemelkedőnek, viszont volt két rész, ami miatt csillag került a "jó" mellé. Anélkül, hogy túl sokat mondanék: az egyik, amikor Angela a múltba réved (hatodik rész), a másik pedig Dr. Manhattan találkozása Angelával (nyolcadik rész). Ez utóbbit sokáig nem fogom elfelejteni és egy pár dologban hivatkozási alap marad. 

Szóval mindent összevetve én azért nyitott, kombinálni szerető és ezt a fajta elszabadult vizualitást mértékkel toleráló embereknek ajánlom.

5/4*