House of Cards

A sorozatnak ezt az évadát láttam már, de most szeretném végignézni az egészet, így úgy döntöttem, jobb, ha felelevenítem.

Alapvetően nem annyira érdekel a politika, nem ez irányította a figyelmemet a Kártyavárra, sokkal inkább David Fincher, aki az első részeket rendezte (de egyébként most vettem észre, hogy a következő párat meg Joel Schumacher).

Abban látom a széria tagadhatatlan vonzerejét, hogy a kulisszák mögé repít, ahol olyan játszmákat tapasztalhatsz meg, amik bár nem tudhatod, de sejted, hogy valóban így zajlanak (még ha a filmen mindig kicsit túlozva és felgyorsítva is). Kevin Spacey zsenialitása remekül megmutatkozik, hiszen úgy alakítja a gátlástalan, arrogáns, öntelt és ambíciózus politikust, hogy közben mégis emberi marad, és ezt nem az előzőeket ellensúlyozó pozitív érzelmek bemutatásával vagy eltúlzásával éri el. Persze közben gyakran mocskosnak érezzük még magunkat is, de mégis csodáljuk az embert, aki hihetetlen érzékkel manipulálja környezetét és jósolja meg a következő lépéseket. 

A sorozat azzal kezdődik, hogy a demokraták jelöltjét iktatják be az Egyesült Államok elnökeként. Az előzetes ígérettel szemben azonban Francis Underwood (Kevin Spacey) nem kapja meg a külügyminiszteri széket, a kongresszusban szeretnék tartani. Francis bosszút fogad, és stábjával azon dolgozik, hogy a saját malmukra hajtsák a vizet. A kinevezett külügyminiszter helyére másik lehetőséget keresnek, és gyorsan ki is golyózzák onnan Kernt. Az oktatási törvény a másik, aminek éléről a szakértőt egy kis ügyes szivárogtatással lelépteti és a saját kezébe veszi annak megalkotását, amivel egy ideig szakszervezeti sztrájkot robbant ki, de később azt is bebuktatja, így nagy dicsőséget szerezve az elnökségnek és saját magának. Egy átmulatott este közben félreállított Peter Russo képviselőt kihozza a börtönből, majd ezzel zsarolva veszi rá először arra, hogy segítsen a külügyminiszter megbuktatásával, majd pedig a saját körzetében lévő hajógyár bezárásával, amivel Russo hatalmas ellenszenvet vív ki magának. Ezt azzal akarja jóvátenni, hogy szenátornak indítja Russót és besegít a kampányába, ami szintén előre nem látott kényszerpályára tereli a fiatal férfit. Ezekben a lépéseiben stábján kívül felesége, Claire (Robin Wright) és az ambíciózus és gátlástalan riporter, Zoe Barnes (Kate Mara) segítik, utóbbi a sorozat elején környékezi meg, majd a szeretője is lesz. Az évad végére eljutunk oda, hogy Francis már az alelnöki szék közelébe jut.

Az eddigieken túl kiemelném a két főszereplő, Francis és Claire házasságát. Szerintem nagyon jól ábrázolja a film a dinamikáját, és bár elhallgatásokkal megingat bennünket időnként, mégis, ennél támogatóbb és őszintébb kapcsolatot ritkán látni. Félre ne értsetek, nem szeretnék én átgázolni senkin meg nyitott házasságban élni, de az összhang, ami közöttük van, irigylésre méltó. 

5/4