Les Oubliés du dimanche

Az írónő első könyvét nálunk a második után adták ki. A Másodvirágzás nagyon nagy siker volt hazánkban (is), nekem mégis A vasárnap koldusai került előbb a kezembe.

Ennél az egy mondatnál sokkal többet nem tudtam sem a szerzőről, sem a könyvről, mielőtt a kezembe vettem. Azt hiszem, jót tett neki, hogy elvárások és főleg bármiféle információ nélkül álltam neki. A történet lassan bontakozik ki és bár megdöbbentő dolgok derülnek ki, mégis kevés ember életére vannak ezek hatással. A szereplők is nagyon ügyesen kerülnek fókuszba és kicsit később ki onnan, így aki az elején teljesen jelentéktelen mellékszereplőnek tűnik, később kaphat egy igen fontos fejezetet is.

De ne szaladjak ennyire előre. A történet két szálon fut, a jelen keretezi kicsit a múltat. A főszereplő-mesélő Justine nagyon fiatal, mégis imádja az idős embereket. Megfelelő állást is választott: a Hortenziák idősotthonban segédápoló. Itt ismeri meg Hélene-t (is), aki (szintén) rengeteget mesél neki az életéről, fiatalkoráról. Hélene története még a többieknél is jobban magával ragadja, és amikor a nagyon jóképű unokája feltűnik és azon sajnálkozik, hogy ő nem tudja annyit hallgatni nagyanyját, azt kéri Justine-től, hogy jegyezze le az asszony életét egy füzetbe. Így a memoár a regényben a Justine által vezetett bejegyzések Hélene életéről.

A két történet persze hatással van egymásra. Mármint Hélene élete csak a Justine általi szerkesztés szempontjából - olyan részleteket kapunk időnként, ami jobban rímel Justine életére is, éreztetve ezzel, hogy a lányt is ez a rész foglalkoztatja most. Justine szinte rabja Hélene és Lucien szerelmének, és ahogy a történet halad előre, úgy áll össze szálanként a fiatal lány előtt is saját múltjának és jövőjének szövete.

Míg Hélene élete teljesen egyértelműen már a lezárásához közelít, Justine élete talán még csak most kezdődik, nem látjuk benne az elkerülhetetlen véget, nem tudunk, csak sejtünk bizonyos fordulatokat. És ezek a fordulatok nagyszerűen, hétköznapian tragikusak, felfedve, hogy kisebb dolgok is derékba törhetnek életeket, boldogságokat, mint egy háború, és ez a történet nem ítéli el azt, hogy fájhat az átlagos is. Sodor előre a történet lendülete, tudni akarjuk a múltbeli kérdésekre a választ még úgy is, hogy Justine-nel együtt tudjuk: ez már nem változtat semmin. 

Justine végre az a hősnő, akire régen áhítozom és talán már nektek is elegetek van belőle: az átlagos nő, lány, akivel könnyű azonosulni. Akinek nem azért vannak hibái, hogy attól még különlegesebb legyen. Akire nem húzzák rá a hétköznapiság leplét, hogy aztán egy pillanatban ledobja magáról és rájöjjünk, hogy azért ez még sem az, aminek látszott. Justine átlagos, azzal együtt, hogy persze én nem vagyok pont ilyen, de simán el tudom képzelni, hogy ha máshogy állnak együtt a csillagok, akkor akár lehetnék is. A vakmerő vagy meglepő döntéseivel is együtt tudok létezni, nem ugrik le a lapokról. Átéreztem a fájdalmát, értettem a nagylelkűségét, egyszerűen emberi. Köszönöm, már ezért hálás vagyok ennek a könyvnek.

Ahogy már a bevezetőmben írtam, a főszereplőn túl a másik nagyszerű dolog a mellékszereplők ügyes elhelyezése a sakktáblán. Mintha egy karmester vezényelte volna a különböző hangszereket, szépen egymás után kerültek reflektorfénybe a megfelelő szereplők a megfelelő pillanatban, így érzelmileg is, hatásban is, és persze történetben is szép ívet írtak le az addig teljesen háttérbe szorult, csendes alakok, akikről soha nem sejtettük, milyen indulatokat, érzelmeket temettek el magukban.

Az írás számomra néhányszor kicsit túl lírai volt, de szerencsére a történet fordulatai ezt egyáltalán nem osztották, így ez csak egy apró stílusbeli ízléskülönbség :)

Aki szereti a személyesebb, a történelmet ugyan figyelmen kívül nem hagyó, de sokkal kisebb léptékű történeteket, ami kis egyéni útkereséssel, kis családon belüli titkokkal színesített, annak bátran ajánlom.

5/5