The Gold Bug

Őszintén be kell vallanom, semmit nem olvastam még Poe-tól. Semmit, csak azt az unásig ismételt A hollót. Szerettem, nem arról van szó, de annyira mégsem, hogy az az író felé hajtott volna.

Egy podcastban elhangzott lelkes ajánlás hatására tettem kívánságlistára Az aranybogarat, a krimi iránti szeretetemet sikerült megfognia a beszélőnek. És itt is vagyunk :) 

A Helikon kiadásában megjelent apró kis kötetet sikerült kikölcsönöznöm, amelyben öt novella szerepel. Érezhetően a hátborzongató, kissé misztikus hangszín az, ami összeköti ezeket a darabokat. Nekem személy szerint az elejétől a vége felé haladva egyre kevésbé tetszettek, de nem volt nagyon jelentős a csökkenés. Azt is hozzátenném, hogy valószínűleg teljesen más volt kortársként vagy jóval korábban találkozni ezekkel a művekkel, hiszen nagyon sokan nőttek ki Poe köpönyegéből, és rendre-másra találkozunk az általa talán elsőként (de legalábbis mások által ritkán) használt fordulatokkal, módszerekkel.

És akkor most egyenként a novellákról:

Az aranybogár: a címadó és legterjedelmesebb novella, ahogy már kivehettétek, nekem a kedvencem lett. Hihetetlenül ügyesen bizonytalanít el bennünket az író, hogy aztán teljesen másfelé haladjunk, mint amire én számítottam. SPOILER: a kincskeresés motívuma kicsit frissebbé, gyermekibbé teszi az egyébként komor és vészjósló hangulatot, a megbízhatatlan vezető miatt úgy érezzük, bármikor jöhet egy nem várt fordulat. A végén pedig a rejtvény megoldásának kifejtése előrevetíti a későbbi, könyvtárszobában mindenkit összegyűjtős, gyilkost felfedős toposzt. Ez utóbbi szerintem kicsit elnyújtott volt, de egyébként egy üde és szórakoztató, végig izgalmas mű a végeredmény.

A hosszúkás láda: a mesélő hajóutazásáról és annak kapcsán egy távolabbi barátja titkairól próbáljuk lerántani a leplet. Szerintem a megfejtés nem végtelenül nagy meglepetés, de az addig vezető hangulati elemek és ahogyan eljutunk oda, mégis izgalmassá teszik a darabot.

Az ovális arckép: egy kísérteties kastélyban eltöltött éjszaka és egy kép egy gyönyörű nőről, és a kép tragikus története. Sok-sok történet eszünkbe juthat, olvasott, látott, de még a valóságban megtapasztalt is. A festmény mint az élet, én igazabb oldala, a viszonzott szerelem hiányának sorvasztó hatása mind klasszikus témák.

Az áruló szív: nekem ez volt a legfelejthetőbb, pedig olvasás közben még tetszett.

Az Usher-ház vége: remekül felépített kísérteties hangulat, amelynek "poénja" még meg is lepett kissé. Szintén tele van azóta klasszikusnak számító képekkel, helyzettel.

Mindenféleképpen érdemes olvasmány, és a kora szinte alig érződik rajta. 

5/4*