The Ballroom

Végre nem zavarlak titeket olvasni, ilyen is kell néha :) Persze senkit nem fogok lebeszélni sem a könyvről, egyáltalán nem volt rossz, de egyáltalán nem hiányzott volna, ha nem olvasom el.

A kor és a közeg egyébként érdekes, és volt mögötte kutatómunka is, az érezhető. Az 1910-es években járunk Angliában, a Yorkshire-i lápvidékben található hatalmas és gyönyörű Sharston elmegyógyintézetbe kerül be Ella, aki 12 éves kora óta gyári munkás. Hamar rájön, hogy az ellenállás csak bebetonozza erre a helyre, de ha a szabályok szerint játszik, talán van esélye kikerülni egy napon. 

John már jó ideje az intézet krónikus osztályának lakója, barátjával, Dannel azokat a sírokat ássák napközben, amibe elhunyt betegtársaikat temetik. Szemtanúja lesz Ella első, elkeseredett szökési próbálkozásának, és a fejébe fészkeli magát a lány élni akarása.

Charles orvos, ő veszi fel Ellát. Lelkes és fiatal, optimista és újító, hiszi, hogy a zene gyógyító hatással van a páciensekre, így rendszeresen zongorázik nekik a társalgóban, és zenekart is vezet, ami péntekenként a kiválasztott betegeknek húzza a talpalávalót. Szeretne kutatásokat folytatni, hisz abban, hogy a szép és a jó jár ezeknek az embereknek is, azonban nézeteit kevéssé támogatják. Amikor aztán egyre több elutasítással és kudarccal szembesül, magába szippantja az akkor divatos eugenetikai mozgalom radikálisabb irányzata és jelleme ennek és pár, saját magát elfogadni nem tudó, de a fátylat saját magáról fellebbentő találkozásnak hatására teljesen megváltozik. 

Az események lavinája magával ragadja a három főszereplőt és az Ella egyetlen barátnőjévé váló Clemet, és természetesen száguld a tragédia felé. A cselekmény nagyjából kiszámítható és megjósolható, a két fő karakter számomra elég üres és sablonos is volt, Clem és Charles karaktere volt inkább, akikbe sikerült egy kis egyediséget vinni és mélyebb kérdéseket megvillantani általuk (de persze nem túl mélyre merülve). A vége szerencsére nem lett túl klisés és így nem veszített a színvonalából a könyv.

Érezhetően a hely és az eugenetikai mozgalom volt az, ami inspirálta az írót a regény megírására. A karakterek és a cselekmény másodlagossá váltak, ami egyáltalán nem lenne probléma, ha cserébe valóban kellő hangsúlyt kapott volna maga a hely szelleme, múltja és relatív jövője, és bár az eugenetika ennél jobban járt, az a szál is áldozatul esett a főszereplők szerelmének (akiknél jobban szurkoltam igazából Charles-nak és a Spence-ben megismert fiatalembernek...). Így ilyen formában bár érdekes ötleten alapuló könyv lett, nekem nem sikerült megugrania a középszert.

5/3*