Sehol

Ez az első Bodor Ádám-könyv, amit olvasok, várakozások nélkül futottam neki, és ő is egy kis reménysugár számomra a magyar novella palettáján. Minden darab különleges hangulatú, de mégis egységes. Karakterei hasonlóan nincsenek sehol. A világban, az életükben. Nem beszélnek sokat, akkor is maximum érintik a lényeget. Pedig életük fontos pillanatában látjuk őket, eljön az a pont, amikor fontos döntést kell(ett) hozni, amit ők vagy nem látnak, vagy csak nagyon próbálnak nem meglátni. Közben az események hol annyira hétköznapiak, hogy azért fáj, hol pedig abszurdul különlegesek.

A Matterhorn mormotái: biológus egy véletlen találkozásnak köszönhetően megtudja, hogy ki lehet kérni a megfelelő hivatalból a megfigyelési aktákat, ahol történetesen régi osztálytársat, Spináth Jolit kell keresni.

Paraszkíva: a mostohafiú szemszögéből látjuk, ahogy Paraszkíva, a mostohaanya előbb rosszul lesz, majd meghal, apával felkészülnek a halottkém érkezésére.

Hekk: talán az előző történetből megismert fiú szemszöge tér vissza újra? A mészégető tulajdonosa Karácsony előtt megkéri a kis csoportot, hogy a nemsokára megérkező, fiatal fiút, Hekket bújtassák, amíg érte nem jön.

Leordina: az elbeszélő bátyjával és annak barátnőjével, Dinával járja a vidéket, hogy ők el tudják adni a képeiket, amikor bátyja képért cserébe adott hajvágása teljesen más vágányra tereli a pár életét.

Pitvarszk: azt a napot követjük végig, amikor a férj megtudja, hogy az őt jó ideje elhagyó felesége, Marlenka meghalt. A volt feleség szelleme és a jelen szerető teste.

Milu: új kukta érkezik a börtönkonyhára a két szakács kifejezett ellenérzésére. Ezt volt talán a legnehezebb olvasni.

Rebi: idős pár kecskéi éjszaka elszabadultak különleges események hatására, nő elmegy, megpróbálja őket befogni, férfi várja haza, míg nem látszik megérteni a történések súlyát.

Nem szívderítő, de határozottan szép kötet, örülök, hogy elolvastam.

5/4*