Háy János: Napra ​jutni

Napra ​jutni

Végre-végre rehabilitálhatom Háy Jánost! Még mielőtt: tudom és remélem is, hogy ez a szerzőt semennyire nem érdekli, ez nekem volt fontos. A Xanadut olvastam először tőle és teljesen elvarázsolt - mivel ennek most már lassan húsz éve, érik egy újraolvasás - majd A bogyósgyümölcskertész fiát hallgattam meg hangoskönyvben és bár teljesen más élmény volt, nagyon szerettem az ízességét, a valódiságát.

Úgy látom, titeket nem nyomorítottalak meg a következő két könyv"élményemmel". Páran talán tudjátok, hogy már második éve részt veszek egy minden nap novellát olvasós kihívásban, és nagyon örültem, hogy ennek kapcsán elővehettem Háy újabb köteteit. Először a Házasságon innen és túlon... nos... szenvedtem át magam, de nehezen adom fel, úgyhogy valamivel később jött a Hozott lélek. Nekem nagyon ugyanolyan volt mindkét gyűjtemény, végtelen szenvelgés, nagyjából ugyanarra a kaptafára, se nem szórakoztató, se nem tanulságos. A mesei ihletésűek emelkednek talán csak ki közülük. Nekem nem nagyon adtak semmit. Nem fájtak (se jó, se rossz értelemben), csak egyszerűen nem éreztem őket hitelesnek. A többség nekem üres volt, mint mondjuk egy valóságshow. Vagy teljesen átlagos és hétköznapi, mint egy buszon kihallgatott beszélgetés továbbgondolása és lejegyzése (amit lehetne jól is csinálni, de valahogy nem sikerült).

És igen, még ezek után is rá tudtam magam venni idén egy újabb (khm, igazából a kettő között kiadott) novelláskötetére, és végre nyomon vagyok! Ez már sokkal inkább A bogyósgyümölcskertész fiára hajazó, önéletrajzi ihletettségű novellafolyam. 

A szerkezete nagyon érdekes. Az első, elég rövid részt (Apák) egy megkapó novella alkotja elég általánosan írva arról, hogyan változik az apa viszonya gyermekével. Megkapóan önreflexív és keserű, érezhető benne annak fájdalma, hogy aki most apa, és fáj neki az erőfeszítései ellenére kialakuló távolság, egyszer maga is fiú volt, aki távolodott.

A második, a könyv tetemes részét  (Az apa fia) olyan, rövidebb novellák teszik ki, amik egymással lazán összefüggnek. Főszereplőjük egy gyerek egész apró korától kamaszkoráig, és fontos szereplői még a család tagjai: az észak-magyarországi falucskában boldogulni próbáló szülők és az anya szülei, akikkel együtt laknak. Persze megjelennek benne más rokonok, barátok is, ahogyan a gyermek világa egyre bővül. Hétköznapi történetek ezek: téeszesítés, égett seb, iskolai nehézségek, a Mikulás látogatása. Ami többé teszi őket ennél, az a hihetetlenül autentikus környezet és a gyermeki látószög értő alkalmazása. Abszolút úgy éreztem az olvasásakor, hogy az íróval estek meg ezek az események betűről betűre. 

A harmadik, Családállítás elengedi a kisfiú nézőpontját és távolít az eddig látott képről, a fontosabb szereplőkként felsorolt felnőttek mesélik el saját szavaikkal életük történetét, amivel belelátunk a távolabbi múltba, bizonyos események gyökeréhez és megint más történések is más színezetet kapnak (akár a két szereplő elmesélésében is). Ugyanakkor okosan felépítve az Anya történetével látunk legmesszebbre Az apa fia által lefedett idő utáni jövőbe.

Nagyon tetszett, hogy az önmagukban is élvezhető és mély novellák, amelyek a kötet törzsét teszik ki, milyen szép plusz rétegeket kapnak az első és utolsó rész által. Szeretettel ajánlom.

5/4