Margaret Atwood: Macskaszem
Ez a harmadik könyvem Margaret Atwoodtól. Sokkal inkább emlékeztet Az ehető nőre, mint A szolgálólány meséjére. Ugyan mindkettő főleg nőket helyez a középpontba és őket követi nyomon, az előbbi ezt reális, utóbbi disztopisztikus környezetben teszi.
A Macskaszem Elaine Risley-ről szól, aki a jelenben Torontóba utazik egyedül, hogy részt vegyen egy a műveiből rendezett retrospektív kiállításon. Ebbe szőve, emlékekként bukkan elénk gyermekkora, és egyre inkább érezzük, hogy a város az, ami feltépi a sebeket. Szó szerint, mert ahogy haladunk előre, úgy jövünk rá, mennyire rányomta a bélyegét a gyermek-, majd fiatalkora a művészetére és felnőttkorára.
Elaine különc kislány, mert sokáig nem telepednek le családjával, édesapja munkája miatt vidékről vidékre utaznak Kanadában. Később, mikor már Torontóban töltik az iskolai időszakot, a nyár akkor is a rovaroké. Elaine így kevésbé ismerős a gyerekek világában, szokásaiban, a lányokéban meg főleg, mert bátyjával szokott össze. A lányok ezt gyorsan megérzik, és kihasználják a kislány sebezhetőségét, főleg miután Cordelia érkezik a hármasfogathoz. Nagyon érzékeny képet kapunk arról, hogy hogyan teheti tönkre egy lány életét a saját baráti társasága, és utána végigtekinthetünk az életén, elgondolkodhatunk azon, mi az, ami ennek a folyománya.
Persze ennél sokkal több dologról szól a könyv: a világháború utána Kanadáról, a városokról, a művészetről és a művészekről, a kirekesztésről és megbélyegzésről (sok szereplőn keresztül), a párkapcsolatokról, a barátságról, a magányról. A gyereknevelésről.
Lassan csordogáló, lírai szövegéhez néha kell a hangulat, de szép, és az Elaine-Cordelia (főleg gyermekkori) szál miatt emlékezetes olvasmány.
5/4