Nehéz erről a könyvről úgy beszélni, beszélgetni, hogy egyikünk még nem olvasta :) Nem szeretném elvenni tőled azt a mérhetetlen izgalmat, ami hajt előre a lapokon. Úgyhogy megpróbálom a történetet röviden, az érzéseimet mélyebben megosztani.

A nyitókép idilli. Apa, anya, gyerek, szeretet, napfény, palacsinta. De ezt a képet nagyon gyorsan szétrombolja a mesélő-főszereplő. 

Helena Ross fiatal kora ellenére befutott írónő. Sok romantikus regény van már a háta mögött, és csak egy igazi vetélytársa, a gyönyörű és szexi Marka Vantly, aki inkább az erotikus irodalmat képviseli. A könyv, a történet jelen ideje azzal kezdődik, hogy megtudjuk, Helena nagyon beteg, agydaganata van, három hónapot jósolnak neki. És van még egy történet, amit mindenképpen el akar mesélni, de nem tudja, elég lesz-e az idő. És az ereje.

A szellemíró olyan, mint az élet. Van egy pakli, húzzuk a lapokat folyamatosan és nagyon sokféle eshetőséget el tudunk képzelni, meg annak az ellenkezőjét is. Így lep meg újra és újra a könyv. Annyira sok a fordulat, hogy csak kapkodjuk a fejünket, főleg az első felében. A másodikban már csak közelítünk egy ponthoz, amiről az elejétől kezdte tudjuk, hogy elkerülhetetlen. Ez az egyetlen (illetve ha igazán őszinték akarunk lenni, kettő) fix irány, ami fixálja a történetet. 

Nagyon jót tesz a regénynek, hogy váltott nézőpontokat kapunk. Így bepillantást kapunk a mellékszereplők motivációjába is, illetve nekem friss levegő volt kiszabadulni Helena fejéből egy kis időre. Akit, bevallom, én nem tudtam megkedvelni. Megérteni igen, van bennünk sok közös pont és sok különböző is, nem érzem, hogy emiatt tartottam volna távol magamtól, mégis ezzel együtt a regény végéig kívül maradtam. De ez nem baj. Ahogy írtam, abszolút együtt lehet vele érezni, és vannak más, kedvelhető karakterek. Ettől függetlenül nagyon széles érzelmi skálát utaztat be velünk Torre: gyászt, elkeseredettséget, fásultságot, depressziót, dühöt, tehetetlenséget, magányt, reménytelenséget, és csak felvillantja a jelenben a megnyugvást, a boldogságot, a szeretetet, az elfogadást, a békét és a megbocsátást. Ez nem egy kimondottan pozitív vagy optimista könyv. Szétszakít. Emiatt nem is ajánlanám bárkinek. 

Nem tudhatom biztosan, de azt hiszem, én jobban szerettem volna, ha a végére nem lesz ennyire végletes, ha a megoldás nem az, ami. Persze értem, hogy ez is így nagyon érdekes, és ez nagy dolog, és jó erről beszélni, értem a célját Helena életében. De nekem sokkal érdekesebbek voltak azok az apróbb problémák, amiket előtte megismerhettünk és amik sokkal hétköznapibbak. Fontos dolgokról nincs így elég szó a feloldozás érdekében.

Ettől függetlenül letehetetlen olvasmány és amellett, hogy szívet tépő, azért szívmelengető is.

5/4.5