La librería del señor Livingstone

Hiába próbáltam elkerülni, csak elém tornyosult ez a könyv és a Népszerű könyvek kihívásra kénytelen-kelletlen elolvastam.

Elég sznob vagyok és gyakran használom a népszerű vagy populáris szót szitokként. Hogy ezt a - nem tudom, hol felszedett - előítéletemet csökkentsem, beneveztem erre a molyos kihívásra, és valójában mondhatjuk, hogy jó döntés volt, mert az eddigi tizenegy könyvből ez a második, ami csalódás volt, a többin legalábbis jól szórakoztam. Amikor viszont A ​Holdsugár könyvesbolt rejtélyeivel találkoztam, a NIOK-kihívás havi választása volt és már akkor is távol tartottak tőle a vegyes kritikák. Ráadásul a pozitív megszólalásokban nem nagyon találtam mást a rajongáson kívül, míg a negatívak olyan érveket hoztak fel, ami elég kézzelfogható volt. De azért bíztam benne, hogy tévednek, mikor nekivágtam.

A történet: Agnes régész, Barcelonában lakik, de úgy határoz, Londonba költözik több munka reményében. Munkát nem talál, így lakótársa, Jasmine biztatására keres egy átmeneti állást, hogy pénzhez jusson. Livingstone úr könyvesboltjában talál részmunkaidős kisegítői állást, egy második családot és később szerelmet. Némi kis bonyodalom, majd teljes boldogság.

Ez lehetne egy abszolút bájos történet. Úgy is mondhatnám, nem a történet a lényeg egy ilyen könyvnél, hanem a hangulat. Na az engem nem kapott el. A következők a problémáim:

- Az írónő olyan mértékben szerelmes a főszereplőjébe, hogy az engem elborzasztott. Én semmi különöset nem láttam Agnes-ben, ami nem baj, ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. De mikor tündérnek, lenyűgözőnek és különlegesnek látja mindenki minden megmozdulását, az nekem sok. És nem értem. Mindenki imádja, mikor Agnes haját az arcába fújja a szél (mármint nem a sajátjába), meg hogy mezítláb mászkál a könyvesboltban, meg minden megmozdulását.

- A karakterek szerintem életszerűtlenül kultúrsznobok. Átlagosan intelligensnek és műveltnek tartom magam, mégsem beszélgetek senkivel idézetekben. És ez velem mint olvasóval nem szerettette meg sem a karaktereket, sem az olvasást vagy a könyveket, de még az érdeklődésemet sem keltette fel az említett művek iránt. Ellenben a párbeszédek porosnak hatnak emiatt.

- A szereplők tulajdonságai címkék. És ennyi. Sem a tetteikkel, sem a szavaikkal nem nagyon támasztják ezeket alá. Ezt már Agnes-nél fejtegettem, de ugyanígy van ez Livingstone-nal, akit már évek óta felterjesztenek a Scrooge-díjra a könyvkereskedők között - semennyire nem értem, hogy miért. Azon kívül, hogy mindenki ezt mondja, semmi erre utaló nem történik. A mérce szerint mindenki mogorva, aki nem vigyorog egész nap vagy gyönyörűszépen mélabús (Agnes).

- Ez már lehet, hogy fordítói döntés, nem tudom, de nekem bizarr volt, hogy az Oliver Twist nevű kisfiú nevét miért kellett a többiekével szemben "lefordítani". Mindenki Edward Livingstone meg Agnes Marti meg Sioban Clark, de ő Twist Olivér, mintha a magyar nagyközönség nem fedezte volna fel a párhuzamot, ha nem egy az egyben egyezik meg a neve a regény szereplőjével.

Kiemelkedő pozitívumot nem is nagyon tudok kiemelni a könyvből, olyan egész jó elemei vannak, amik ki nem emelik a kínálatból, de olvashatóvá teszik: Jasmine, a lakótárs karaktere; Jasmine nagymamája és annak testvére; a könyvesbolt leírásai és a skót szakács. Meg talán még Oliver Twist jelensége és kapcsolata az anyjával, de azt sokkal jobban kibonthatták volna. Azt gondolom, hogy London jelenlétét is megkapónak szánta az írónő, de az nekem nem volt olyan szerves, mint mondjuk a Aaronovitch bármelyik könyvében. 

Gyorsan olvasható, de nem tudom, felejthető nyári olvasmányon kívül bárminek ajánlanám-e.