Find me

A könyv Andre Aciman: Szólíts a neveden című könyvének nem közvetlen folytatása. Egyébként szerintem anélkül is értelmezhető, bár természetesen élvezetesebb és kerekebb, ha azzal kezdesz.

(Mivel erről nem írtam nektek, egy kis összefoglaló: a Szólíts a neveden Elio és Oliver egynyári szerelmének története hihetetlenül érzékletes leírásokkal. A szexualitás túlzó lehet picit az arra érzékenyeknek, de ezt a szerelem részeként és nem kimondottan öncélúan ábrázolja. Elio tizenhét éves ekkor, a szenvedély és az érzékiség nem ismeretlen számára, de ezt a hihetetlen vágyakozást és vonzalmat először tapasztalja meg, mikor az idősebb Oliver nyári ösztöndíjjal érkezik olaszországi otthonukba. Nagyon szépen tárja elénk Aciman a kamaszkori pusztító lángolást és öngyötrő szerelmet. Mindenképpen ajánlom annak, aki késznek érzi magát rá.)

A könyv négy része három szereplő szemén keresztül mutat meg egy-egy rövidebb időszakot, ami fordulópont az életükben (igazából ez így csak háromra igaz, a negyedik inkább lezárás). Az köti őket össze, hogy mesélőjük akkor jön rá, az életük egy ponton tulajdonképpen megállt egy rossz döntés vagy vágány miatt, és el-elmerengtek bár addig is a régi életükön, de rájönnek, hogy újra élniük kell, vissza kell forduljanak és onnan kell felvenniük a fonalat, ahol kiejtették a saját kezükből, ha nem is feltétlenül önhibájukból. Ezt az első részben Miranda édesapjának meséje az általa javított kéziratról határozott mozdulattal tűzi fel a fókuszunkba és helyezi el emlékezetünkbe, még mielőtt tovább olvasnánk.

Az olvasás kezdetekor nehézkes egy kicsit a belerázódás, mert tudjuk, hogy tudnunk kéne, ki a mesélő, de nekem nagyon nehéz volt rájönnöm :) Egyes szám első személyben íródik mind a négy rész, és a beszélő nem tartja szükségesnek a bemutatkozást, így az előző könyvben és később könyvrészben kiderülő részletekből illetve a párbeszédekből tudjuk meg, kit is követünk nyomon. Szerencsére mindegyik rész szól új találkozásokról, így előbb-utóbb rájövünk a titokra. 

Bár a Szólíts a neveden (is) kamaradarab volt, a Találj rám! megtalálja a módját arra, hogy minden fontosabb szereplő sorsát ismertesse. Samuel, Elio édesapja kapja meg az első részt, ami nagyjából el is meséli, mi történt az első kötet utáni tizenöt évben. A második rész Elioé, kb. öt évvel később. Majd Oliver következik, megint kb. öt évvel később, végül pedig Elioé a lezárás. 

Nagyon fontos szerepet játszik a zene a regényben, ahogy ez már az első kötetben is így volt. Elio végül hivatásos zenész lett, de a második részben (ami ugye az övé) nagyon szépen látszik, milyen lehet az, ha valakinek tényleg a zene az élete: zenei fogalmakban is gondolkodik. Egyrészt a zenét szimbólumként is felhasználja (ki milyen zenét szeret), másrészt egy régi kottából kerekít egy nagyon szép nyomozást a régmúltba a darab által feltárt rejtéllyel (ez nekem történetesen elég lezáratlan maradt végül, de ez lehet, hogy csak a krimirajongásom miatt van, nem lehet mindennek határozott pont a végén). De zenei fogalmak a részek címei is: a Tempo, Kadencia, Capriccio és a Da Capo. Szerintem ha olvasás után vagy közben ezeknek utánanéztek, találónak fogjátok érezni.

5/4