Rivers of London

Régen volt már ilyen kellemes meglepetésben részem.

A téma nem feltétlenül újító, sőt, olyan, mintha a kortárs trend darabjaiból készült kaleidoszkóp. És bár a hasonlatomban a tárgy a széttöredezettséget használja inkább, mégis gyönyörű képpé formálódik és igaz ez a könyvre is. Emlékeztethet a Harry Potterre, a Supernaturalre, a Varázslótanoncra, a Kingsmenre, de akár még a Hatodik érzékre is, mégis saját lábán áll meg.

A regény főszereplője Peter Grant, aki nemrégen végzett a rendőrakadémián, és most közrendőrként tölti idejét, hogy elég tapasztalatot szerezzen a ranglétra következő fokára lépéshez. Egy eseménytelennek tűnő estén egy gyilkosság helyszínét biztosítják kollégájával és barátjával, Lesley May-vel, amikor Peter egy potenciális szemtanúval beszél - aki viszont szellem. Lesley persze nem hisz neki, és az ő jelenlétében nem is tér vissza a kísértet, így egy este Peter visszatér egyedül, viszont egy feljebbvalójával, Nightingale főfelügyelővel fut össze, és kérdésére hirtelen ötlettől vezérelve az igazat mondja: ő egy szellemet keres. Így biztosítja be helyét a vele együtt két főre duzzadt ügyosztályba, ahol furcsánál különösebb ügyekkel és eseményekkel találkozik.

Ennél többet nem szeretnék a történetből elmesélni, de szerintem épp eléggé izgalmas és meglepő volt, hogy követhető is maradjon, és a világot ugyan túl nem zsúfolták a mágiával és természetfelettivel, de kellő mennyiség volt belőle. Érezhető az erőfeszítés, hogy ezért tenni kell, nem hullik csak úgy az öledbe. 

Ami a báját adja, különlegessé teszi a könyvet, az egyrészt a londoni környezet: nem ismerem Londont, mint a tenyeremet, de még így is visszaköszöntek ikonikus helyszínek és környékek, ahol jártam, próbáltam visszaemlékezni, hogy is nézett ki és megfogadtam magamnak, hogy mikor legközelebb ott leszek, kicsit újra előveszem a könyvet és megpróbálom megtalálni ezt vagy azt. Képzelem, hogy ez egy londoninak még mókásabb lehet, de a leírások részletessége miatt még annak is élvezhető, aki sosem járt ott. Én mindenesetre ujjongva rohangáltam, mikor a képregénybolt is belekerült, ahol rendszeresen megfordultam. 

A másik egyértelműen a humora. Szinte hallod a blazírt képpel odamondogatott cinikus megjegyzéseket, ez teszi igazán élővé a mind a párbeszédeket, mind pedig a belső monológokat. 

Alig várom a következő részt :)

5/4,5