Amit ​az óra mesél

Nos, ideje volt egy kisebb csalódást is összeszedni a Pöttyös könyvek sorozatból.

Maga az alapötlet az, hogy egy tárgy sorsára fűzzék fel a tulajdonosainak sorsát, és ez abszolút jó is lehetett volna. A tárgy egy falióra, amit egy tiroli órásmester készít, hogy lánya majd büszkén akaszthassa a saját családja körében házába. Ezt végül saját maga akadályozza meg, mert bár lánya a két órástanonc közül, ő mégis az olasz szerelméhez kíván feleségül menni, akivel a zene iránti szenvedélyüket meg tudják osztani, és aki szintén a kis faluban tanulta ki a sajtkészítés mesterségét. Mária folyton csak halogatja az apjával való őszinte beszédet, aki nem kedveli a határ másik oldalán élőket. Aztán mikor már végképp nem várhat tovább, mert másnapra a szerelme mindenképpen megkérné a kezét, ő maga áll az apja elébe, aki a hír hallatán (?) rosszul lesz, de előtte még megtagadja áldását a lányától. Mikor apja meg is hal, az áldása hiányában Mária visszautasítja kérőjét, és örök magányra kárhoztatja magát.

Itt átugrunk pár tulajdonost és a következő Beatrice, aki arisztokrata anyától és újgazdag apától (az olasz fiú unokaöccsétől) származik (merthogy Mária a szerelmének ajándékozza az órát, abban a reményben, hogy az nélküle is boldog életet élhet - nem). Az ő párja Lorenzo, a szinte nincstelen, özvegy anya gyermeke, aki kemény munkával tanulta ki a művészettörténetet, hogy tanár lehessen. Így is ismerkednek meg: Beatrice öccsének, Pietronak a házitanára lesz Lorenzo, akit annyira lenyűgöz a lelkes ifjú, hogy testvérének is ajánlja az órákat, aki osztja a fiatal fiú lelkesedését a művészetek iránt. Szépen lassan egymásba habarodnak tehát Beatrice és Lorenzo, de természetesen a lány anyja nem nézheti tétlenül, hogy ez a szerelem beteljesedjen, hiszen Lorenzo nem felel meg a kérőről alkotott származásbeli vagy anyagi standardnak. El is éri, hogy Lorenzót megfosszák állásától, majd álmai állását felajánlják neki Nápolyban és elhagyja Milánót. De ez sem gátolhatja meg őket, titokban leveleket váltanak és Lorenzo készül a napra, mikor megkérheti Beatricét. Azonban mikor Beatrice megszökik és a vonatnál elbúcsúzik tőle, súlyos beteg lesz, és meg is hal.

Erzsébet története még klisésebb: a zárdában nevelkedett Erzsébetet a restaurátori munkákat végző Tamás a templomban látja meg, halálosan beleszeret, egy nap megmenti egy balesettől, azonban megsérül. Erzsébet gyorsan magukhoz viteti Tamást, és míg ápolja, beleszeret. Nagy megkönnyebbülésükre Erzsébet apja is áldását adja a frigyre, bár Tamás nem katona, ahogy szerette volna. Viszont mikor kiderül, hogy Tamás protestáns, az egésznek vége szakad.

A negyedik és egyben utolsó sztori pedig az, ami a kis élvezhetőséget is azonnal agyonvágja: itt a kommunista Magyarországon járunk, osztálytalálkozón, egy lányosztályén méghozzá. Három barátnő másnap újra találkozik, hogy kicsit a szorosabb kör is kibeszélhesse saját életét, és elmondják, hogyan lettek oly nagyon boldogok és hogyan találkoztak férjeikkel. Ezek a rövid beszámolók hivatottak "feloldani" az eddigi tragédiákat és bemutatni, hogy hurrá, most már semmi nem állhat a szerelem útjába, áthidalhatók a nemzetbeli, vallásbeli és anyagi különbségek is, hiszen az emberek egyenlőek. Nem mintha ezzel nem értenék egyet, de a demagógia bűzlik a lapokról. 

Szóval tehát: az első három történet még egyébként élvezhető, bár ennyi tragédia már a hihetetlen kategóriát súrolja, szerintem egy-két boldog vagy legalább nem balszerencsével zsúfolt átvezető sokat segített volna. Na meg ha a negyedik történetet vagy kihagyják, vagy jobban kidolgozzák.

5/3.5