Happy Old Year

Gondolom, tele vagytok már azzal, hogy mi tetszik nekem az ázsiai filmekben/sorozatokban. De megint le kell nyelnetek a békát :)

A dráma most is belül zajlik. Jean Svédországból tér vissza és költözik be a családi házba anyjához és öccséhez. Talán a svédországi tapasztalatai miatt, talán az új élet kezdetének reményében, de újjá szeretné építtetni a házat a Skandináviában rajongásig megszeretett minimalista stílusban. Mivel a ház tele van felhalmozott tárgyakkal és emlékekkel, ez nem könnyű.

Első lépésben megpróbálja ezt családtagjaival megértetni. Bár öccse támogatja, anyja már nehezebb dió. Ő ragaszkodik a múlthoz, amit mi lassan és töredékesen ismerünk meg, Jean szemszögéből.

Amikor azt a barátnőt, aki a ház újjáépítésének terveit készíti, sikerül megbántania azzal, hogy régi ajándékát is kidobni tervezi, újragondolja, hogy kidobhatunk-e valóban mindent, amit valaha felhalmoztunk. Ezután szabályos "visszajuttató" kampányba kezd, hogy a régen nála maradt, elfelejtett tárgyakat eljuttassa jogos tulajdonosuknak. Így jut el az exbarátja cuccaihoz is, és itt szabadulnak el igazán az emlékek és a bűntudat.

A film a Marie Kondo által is képviselt "a tárgyaink nem mi vagyunk, el kell tudnunk engedni őket" elv lépéseit veszi sorra, néha filmrészletekkel is megidézi - majd sorban végignézhetjük, hogy bukik el Jean ezeken a lépéseken. Szép lassan lemerülünk annak a mélyére, mit jelképezhet egy-egy tárgy, és amikor ezek felszínre kerülnek, az hogyan hathat mások életére.

Szép, csöndes, mégis felkavaró és elgondolkodtató film a maga módján, ami jól mutatja, hogyan válhat az elidegenítés eszközévé egy arra nem felkészült ember kezében valami, ami igazából csak a felhalmozás ellenpólusa kívánt lenni.

5/4