A párizsi vonat
R: Clint Eastwood
Fsz: Alek Skarlatos, Anthony Sadler, Spencer Stone
Nem ismerősek a színészek nevei? Ez azért lehet, mert a főszereplők önmagukat játsszák. Talán leginkább ezért izgalmas ez a kísérlet. Na meg nem győzök csodálkozni Clint Eastwood kreativitásán és kíváncsiságán, kísérletező kedvén.
Valahol azt olvastam, hogy Eastwood mostanában cikkekből készít filmeket, ez is ennek a korszaknak egy terméke. Nagyon tartottam attól, hogy egyrészt unalmas lesz csak egy vonat terrortámadásának meghiúsítását nézni hosszabb időn keresztül, meg a Hős Amerika-póztól is. Szerencsére nem annyira volt ez jellemző, cserébe egy bájos, ha nagyon akarom, coming-of-age filmet kapunk három átlagos srácról és arról, hogyan jutunk el addig a pontig, amíg feltehetően sok ember életét megmentve leszerelnek egy terroristát egy vonaton.
Úgy képzelem, Eastwood felkelt egy átlagos reggelen, és miközben a kávéját iszogatta és az újságot olvasgatta, egy rövid kis cikkecskét olvasott arról, hogy mit tettek a fiúk, és kíváncsi lett, mi tesz valakit alkalmi hőssé. A film fő érdeme az, hogy úgy akarta megmutatni, hogy ez a három ember hős, hogy közben átlagosak is maradtak.
Azzal kezdődik az egész, ahogy általános iskolában mindhárom kölyköt problémásként ismerjük meg, ami később szét is szakítja őket. Egyikőjük csont nélkül katona lesz, a másik viszont hiába próbálkozik, valamiért mindenhonnan továbbküldik és bár végül mindketten elérik egy szinten azt, amit szerettek volna, legalábbis névleg, érezhető a csalódottság, hogy nem érzik igazán, hogy tesznek valamit az emberekért.
Mivel Spencer éppen Portugáliában állomásozik, Alek pedig Berlinbe készül meglátogatni egy lányt az eltávján, Spencer rábeszéli Anthony-t, hogy ő is jöjjön át az Államokból és járják be Európát ketten. Innen hangulatos képeket kapunk, ahogy a fiúk utaznak, bejárják a várost, ismerkednek, buliznak, beszélgetnek. Eközben pedig néha bevágásokat látunk arról, hogy mi történik a vonaton. Így viszonylag gyorsan eljutunk odáig, hogy tulajdonképpen a véletlennek köszönhetően a párizsi járaton megtörténik a balszerencse: egy terrorista állig felfegyverkezve ismeretlen szándékkal kijön a mosdóból, amit egy férfi észrevesz és megpróbálja megakadályozni, azonban őt háton lövi. A fiúk ezt észlelve élnek a lehetőséggel és egyrészt megtámadják és lefegyverzik a gonoszt, másrészt gyorsan megpróbálnak mindent megtenni a sebesültért, ezzel valószínűleg megmentve az életét.
Nekem az jelentette a film varázsát, hogy nem akart sokat, azt viszont biztonságosan teljesítette. Bemutatta ezt a hőstettet, nem állította piedesztálra a fiatal fiúkat (én legalábbis nem éreztem), annyit bízott rájuk, amennyit ügyesen teljesítettek, de ugyanakkor rámutatott arra, hogy bárki lehet hős, ha egy adott pillanatban elég bátor és jó döntést hoz (a két katonán kívül, akkor ténylegesen lefegyverezték a terroristát, két ember kap kitüntetést: Anthony és egy ismeretlen, akik a vonaton levőkkel és a sérülttel foglalkoztak, valamit a terrorista biztonságos őrzésével a következő megállóig).
5/4
