Viperafészek ​és más kisregények

Mauriac kisregénygyűjteménye egy idézet miatt került már régen a várólistámra. Most eljutottam hozzá, bár fogalmam sem volt, hogy hova tegyem. Mint most kiderült, a XX. századi regényíró nagyban hozzájárult, hogy a francia próza fejlődött és kinyitott új témák felé, és Nobel-díjat is kapott 1952-ben "Regényeinek mélyreható lélekelemzéséért és a művészi erőért, amellyel az emberi lét drámáját ábrázolja műveiben". Ez a mondat remekül tükrözi ezt a négy műből álló könyvet, mert bár az életmű elejéről, közepéről és végéről is válogattak bele kisregényt, témájukat illetően valahogy mégis egységet alkotnak.

Mind a négy különálló mű szereplőire igaz, hogy életük, lelkük nagyon nyomorult, nem tudnak megnyílni igazán másoknak, valamit keresnek, ami felé viszont nem tudnak lépéseket tenni. Ezt vagy túl későn ismerik fel, vagy meg sem történik ez a pillanat. A cselekménynek vajmi kevés jelentősége van, ha egyáltalán (ez nyilván az olvasón is múlik), inkább a leírások, a szereplők lelkének, érzelmeinek finom érzékeltetése, leírása dominál. 

Nem minden szereplőt könnyű megkedvelni. A Viperafészek talán azért kivétel ilyen szempontból, mert az egyes szám első személyben írt napló-levél közelebb enged bennünket írójához, akinek élete végén történő késői megvilágosodása is kiemeli őt a többiek közül. 

Anyaisten: az első kisregény egy furcsa hármasról szól: egy friss házaspárról és a férj anyjáról, akik egy fedél alatt élnek és nyomorítják egymást. A feleség menekülésképpen ment a nála idősebb férfihoz, akit viszont anyja irányít és uszít felesége ellen, miután ő nem illeszkedett kellőképpen be a ház életébe. Mikor azonban a feleség meghal, férje hirtelen megváltozik, érzelmeket kezd el táplálni halott felesége iránt és elhidegül anyjától, akit ez teljesen tönkretesz.

Therese Desqueyroux: a címszereplő fiatalasszony vidéken él, de mozgalmasabb életre áhítozik. Számomra tisztázatlan kapcsolat fűzi leendő férje húgához. Házasságkötése után, mely pusztán gazdasági tranzakció volt, de ez ellen neki semmi kifogása nem volt, elkezd elhidegülni a férjétől (ill. sosem szereti igazán, de addig látta a férj és a házasság előnyös oldalát). Amikor a sógornője beleszeret egy hozzá semmilyen szempontból nem való férfiba (számára is kiszemelték már a megfelelő férjet), a család őt kéri meg, hogy beszéljen a csábítóval. Mikor kiderül, hogy neki egyáltalán nem áll szándékában a frigyet akadályozni, beszélgetni kezdenek, és ezzel valahogyan kinyílik a világ Therese előtt. Nem tud többé megelégedni az életével, hiába a kislánya, hiába a szeretett vidék. Egy véletlen után elkezdi mérgezni a férjét, ami "sikerhez" nem vezet, ellenben kiderül és bíróság előtt kell felelnie tettéért. Igazából ezzel kezdődik a mű, és a múltat visszatekintésként ismerjük csak meg. Therese maga sem tudja, hogyan magyarázza meg tettét férjének. A család döntésének értelmében a férj és a gyermek elköltözik tőle, őt egyedül hagyják (persze a gondnok és felesége ellátják), de ő is elhagyja saját magát. Mikor a férj látja nyomorúságát, egy idő után úgy dönt, elengedi, hadd élje az életét szabadon. Az én olvasatomban ez nem hozza el a megváltást Therese-nek, mert bár eléri azt, amiről azt hitte, akarja, az mégsem adja azt a boldogságot, amit remélt tőle.

Viperafészek: ebben az idős férfi ír levelet feleségének, melyben hosszan magyarázva és visszatekintve mutatja meg, hogyan nyomorították meg és tették tönkre egymás életét. Naplóként, a jelenre időnként reagálva tekint vissza a múltba, és ezzel saját figyelmét is olyan pillanatokra irányítja, melyek a jelen történéseivel együtt a jelentős dolgokra irányítják a tekintetét, és bár a családja (egyik értelmezése a viperafészeknek) nem hiszi el megváltozását, mi mégis vele együtt éljük át a kései, de legalább létező megvilágosodást, a hitet a szeretetben.

A kis idétlen: hasonló környezetbe repülünk, mint az első kisregényben: egy anyós, egy anyás, tehetetlen fiú, egy agresszív feleség, aki szeretet nélkül, csak a címéért meg a férfihoz és a közös gyermekük, aki mindenkinek láb alatt van és csak vitákat generál - legalábbis arra használják. A történésekbe ott csatlakozunk be, amikor az anyós elmegy a helyi tanítóhoz, hogy megkérje, foglalkozzon a kisfiúval, mert az iskolába fel nem vették, a papnak pedig nincs már rá ideje. A tanító időhiányra hivatkozva elutasítja, de mivel egy megjegyzést tesz, a feleség is elmegy, és neki sikerül meggyőznie őt, hogy nézze meg a kisfiút. Amikor másnap elviszi, a kisfiú soha nem tapasztalt érzéseket él meg: odafigyelnek rá, nem tartják butának, le tudja küzdeni gátlásait és úgy érzi, szeretetteli közegben van végre, és alig várja, hogy újra mehessen. Azonban a tanító főleg a tanítóné kérésére visszamondja a megbízást, mely tragikus következményhez vezet: apa és fia a folyóba ölik magukat, ezzel menekülve az életük elől.

Azt hiszem, sikerült érzékeltetnem, hogy nem csak a nyelvezete teszi nehéz olvasmánnyá ezeket a kisregényeket, ugyanakkor Mauriac nagyon jó érzékkel adagolja csak a fájdalmat, és ügyesen tart minket távol a főszereplőitől, mintegy nagyító alá helyezve őket. Nem ítél, nem pátyolgat, de nem is emel fel, csak megmutat. Ebben rejlik nagyszerűsége.

5/4