Nyárutó
R: Jason Reitman
Fsz: Kate Winslet, Josh Brolin.
Szép film, megható, érzelmekkel teli. Se több, se kevesebb. De ezek az érzelmek őszinték és csendesek, nem azok, amik a figyelmünkért cserébe ordítanak és az arcunkba nyáladzanak. Nem egy olyan darab, ami örökre velünk marad, de olyan sem, amit pillanatok alatt elfelejtünk vagy a kellemetlen élmények közé tartozik.
1987. Adele egyedül neveli 12-13 éves kisfiát, Henry-t, mióta apja elhagyta őket. Csak végszükség esetén lép ki a lakásból, pánikbeteg, még ha ez a kifejezés nem is hangzik el. Egy havi nagybevásárlás alkalmával Frank megkörnyékezi Henry-t és a segítségét kéri egy sérülésre hivatkozva. Csak annyit kér, vigyék el egy darabon. Bár Adele-nak már akkor is minden porcikája tiltakozik, érzi a férfiban a fenyegetést, de végül hazaviszik Franket. Ő cserébe őszinte, és elmondja, hogy egy műtétet kihasználva megszökött a börtönből, viszont közben megsérült. Természetesen keresik, de Adele és Henry otthonában, őket túszként fogva tartva nem találják meg, hiszen hozzájuk ritkán jár bárki és őket sem látják gyakran a kis városkában. Ez a "túszság" is egyre lazább, Frank pedig lelkesen veti bele magát a ház körüli tennivalókba, érezzük, hogy ő csak nyugodt életre vágyna. Adele és Henry pedig szép lassan szerelembe esik, mi pedig tudjuk, hogy a történetnek nem lehet igazán szép vége.
Nem sokkal tudok többet írni a bevezetőmnél. Imádom mind Josh Brolint, mind Kate Winsletet, érzékeny, finom játékuk teszi olyan széppé ezt a filmet, amilyen. Valószínűleg a könyv jobb, sokrétűbb betekintést ad Frank előéletébe, itt csak egy pár flashback alapján tudjuk meg, miért került börtönbe. Azok nekem kicsit fölöslegesek, de értem, hogy a rendező meg akarja mutatni, hogy Frank nem előre eltervelten, önös szándékból követett el gyilkosságot, hanem a pillanat hevében.
Szerethető film, egy kellemes estét mindenképpen megér.
5/4
