The aye-aye and I

Legjobb tudomásom szerint ez az első Gerald Durrell könyvem. David Taylor állatkerti orvosként való ténykedésről emlékezetes gyermekkori élményeim vannak, és valahogy Durrellt is mindig hasonlónak képzeltem el, de mégsem jutottam el odáig soha. Pedig azért A családom és egyéb állatfajták szinte megkerülhetetlen - nekem mégis sikerült.

A könyv 1992-ben jelent meg egy 1990-ben történt madagaszkári expedicióról. Gerald Durrell már nem fiatal és nem egészséges ekkor (3 évvel a könyv megírása után, 70 évesen elhunyt), mégis hihetetlen kitartással kísérik egymást 24 évvel fiatalabb feleségével. Az expedíció célja elsősorban 6 példány véznaujjú maki befogása és a saját, Jersey-ben lévő állatrezervátumukba való áttelepítése fogságban tenyésztés céljából. Gerald Durrellnek ez volt az utolsó expedíciója.

Bár abszolút egyetértek az összes olyan kritikával, ami végtelenül szórakoztatónak írja le a könyvet, mégsem tudok meghatottság nélkül írni nektek róla. Ez két dolognak köszönhető: egyrészt annak, hogy a könyv 90%-ában a könnyed, közvetlen hang uralkodik, mégis az utolsó 10%-ban (ami igazából arról szól, hogy meglátogatják egy másik sikeres faj fogságban tenyésztett fajainak visszatelepítési helyszínét) arról beszél, miért dolgoznak, kik és milyen körülmények között - ezt a részt majdnem megkönnyeztem a villamoson. Elképzeltem ezeket a jelképes összeggel megfizetett embereket, akik a nap 24 óráját annak szentelik, hogy ezeket a kihalás peremére sodort állatokat megfigyeljék, megvédjék, táplálják, ellássák, szaporítsák, ezzel szinte lehetetlenné téve a megszokott értelemben vett saját életet... Nincsenek szavak. Ahogy az is megdöbbentő, mikor ezek sikereit taglalja: hogy van olyan faj is (talán a rózsaszín galamb?), amelynek négy példányáról tudtak, mielőtt több tojást is fogságban keltettek ki és ennek köszönhetően a könyv megírásakor már százas nagyságrendű madár élt visszatelepítve az szintén rehabilitált eredeti élőhelyén.

A másik az a hihetetlen életmű, amit maga után hagyott. Nézzetek utána, legyen ez házi feladat, én nem szeretnék a szájába rágni senkinek semmit, de hihetetlen életút az övé (is). Tényleg kedvem támadt hétvégenként szalamandrát menteni. :)

A rendkívül élvezetes humora és az minden részletére kiterjedő bemutatás mellett számomra az volt a megkapó, hogy milyen érthetően ír le olyan összefüggéseket, amik a hétköznapi ember számára egyáltalán nem olyan egyértelműek, ezzel segítve az ökoszféra kényes egyensúlyának (és annak ember által történő felborításának) alapszintű megértését. Ezzel közelebb hozza hozzánk ezeket a kihalás szélén álló fajokat, és megértjük, milyen folyamatoknak is estek áldozatul. De Durrell nem ítélkezik. Látja a másik oldalt, tudja, hogy a legtöbb élőhely bár emberi, de érthető érdekek miatt szorul vissza, és nem hangoztatja vérben forgó szemekkel az állatok érdekeit, érti az őslakosokat is. 

Érzékeny, informatív, szórakoztató könyvet kapunk, amiben - úgy gondolom - bárki megtalálhatja azt, ami megfogja. Adjatok neki egy esélyt, meg fogja hálálni!

 5/4(,5)