Mostanában túl sok jó élményem volt, gyanús lehetett volna.

A körülményeknek tulajdonítom, illetve saját magamnak. Távol áll tőlem a téma (három bentlakásos iskolában élő kiskamasz tanárok és többiek elleni csínyei), de legalábbis ilyen típusú feldolgozása a témának (imádtam az Iskola a határont, az Urak és játékosokat). Elég nehézkes már a nyelvezet és a sok leírás. Még ahhoz képest is, hogy például Maugham-ot alig tudom letenni.

A történet nem különösebben egybefüggő, inkább csínytevések láncolatait mutatja be Kipling (és azoknak következményeit) amelyek időrendben történnek ugyan, de az időközöket én nem érzékeltem. Nem épülnek szorosan egymásra, talán egy-két visszautalás történik. A fiúk egy főleg katonai iskolákra előkészítő, bentlakásos, szigorú intézmény, ahol a fizikai fenyítés még mindennapos, és a hierarchiának súlya van. A végén aztán elhagyják diáktársaikat és tanáraikat, hogy az utolsó fejezetben évekkel később újra találkozzanak. Itt teljesen össze is kavarodtam, nem nagyon emlékeztem a három főszereplőn kívül senkire sem, aki jelen volt, nem tudom, ez cél lett volna-e. Örültem viszont, hogy volt egy ilyen "x évvel később" rész, és megtudtuk, ki hová jutott, még ha egyikük nem is tudott jelen lenni. A megváltozó hangnem pedig azt engedi éreztetni, hogy önéletrajzi ihletésű írást tartottunk eddig kezünkben, Kipling aktív részese volt ennek a történetnek. 

Nem írom le Kiplinget teljesen, adnék még neki esélyt. De ezt nehezen gyűrtem le.

5/3