Joanne Harris: Csokoládés barack
Csokoládé-trilógia 3.
Ez tehát a Csokoládé-trilógia záró darabja.
A szereplők ismerősek, sőt sokan visszatérnek az első regényből. A helyszín ugyanis újra Lansquenet, a dél-francia falucska, ahol nyolc éve megismertük Vianne-t és Annoukot. Nem árulom el az okát, de Vianne, Annouk és Rosette újra ugyanott találják magukat határozatlan időre, ami egyre csak nyúlik, ahogy újra belekeverednek problémákba, kapcsolatokba.
Nagyon érdekes a muzulmán közösség megismertetése és annak dinamikája, talán azért szerettem annyira ezt a könyvet. Izgalmas, ahogy kibomlik a háttere annak a változásnak, ami az utóbbi időben a faluban történt. A falu két részre szakad, és a kettő közti vákuumba kerül Francis Reynauld, mindenki ellenségévé válik.
Imádtam, hogy a könyv előtérbe helyezte Moniseur le Curét, és az ő szemén keresztül látjuk a történések nagy részét. Mi érezzük a változást, ami a Csokoládé óta lezajlott benne, a nyitást a világ, az emberek felé. Nyilván kívülről nézve még mindig nagyon konzervatív és merev, mégis kétségbeesetten harcol közösségéért, és minden jószándékú cselekedete valahogy a visszájára fordul.
Kicsit sekélyes most Vianne karaktere, bár az eszemmel értem, hogy nála ez az elköteleződésről szóló szál, mégsem "jött át", nem éreztem a szívemmel az ő kétségeit, az meg, ahogy mindenki megszereti...hát...hiszem is meg nem is.
Végre a közösségeket sem a vak elutasítás, az előítéletek választják el egymástól, ez felüdülés a sablonok után. Szerettem, ahogy a regény végére a helyére kerültek az apró részletek és kiderül, mi folyik a felszín alatt, ki mozgatja a szálakat és hogyan.
A vége viszont nagyon kiábrándító volt (nekem). Egy kicsit jobb lezárást érdemelt volna ez a szívmelengető történetfolyam.
Ha az előző részekkel szeretnétek kezdeni, ezt a könyvet olvassátok el:
5/4
