A kéjlak
Egynek jó.
Alapszituáció: öt jóbarát a közösen fenntartott lakásukban egy halott nőt találnak reggel. Egyikük sem szent, hiszen ennek a gyönyörű ingatlannak az a célja, ami először eszünkbe jut: feleségek elől eltitkolt találkák helyszíne. Ez is a mottó, aminek mentén az építész közülük felhozza az ötletet: így nincsenek gyanús hotelszámlák, feltűnő költségek (arról nem esik szó, hogy albérleti díjat, vagy rezsit hogy fizetnek).
Adott tehát a dilemma és konkfliktusforrás egyben: kinek a kulcsával, mikor jutott be a gyilkos? És a nő? Valakinek köze kell, hogy legyen hozzá, de vajon az illető egyben a bűn elkövetője is?
Természetesen ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre (abszolút nem biztos) válaszokat kapjunk, bele-belepillantunk a múltba is flashbackek jóvoltából. Megtudjuk, hogy a jószándékúnak tűnő sem maszületett bárány, és nem biztos, hogy a nagyhangú, hedonista fazon a legveszélyesebb.
A cselekmény elég kiszámítóan halad előre, jól ismert sablonokat puffogtatnak (megkeseredett házasságból menekülő, prostituáltba beleszerető férj), de azt abszolút kellemesen, élvezhetően teszik. A végére még váratlan történések is színesítik a történetet, bár nekem nem volt annyira szerves része a karaktereknek ez a kimenet.
De ha egy olyan filmet keresünk, ami nem olvad, nem robban, nem fekszi meg a gyomrunkat, de azért egy kicsit lehet rajta gondolkodni, bátran válasszuk ezt egy estés szórakozásnak!
3/5
